;

jelkép;szellemi állapotok;párizsi olimpia 2024;

- Már csak olimpia, üzenetek nélkül

Úgy tűnik, az olimpia sem kerülheti el sorsát. Volt valaha egy szép, humanista üzenete, aztán világpolitikai, nagyhatalmi játékszer lett, majd szépen beépült a globalizáció fogyasztói világába. Ünnep-termék. Az idő jól eltelik, a média pedig megtelik vele. Megmosolyogtató, hogy még próbálunk komoly rejtett üzeneteket keresni benne, de egyben elgondolkoztató is: nagy hiányérzetről árulkodik.

Na, jó kis botrány kerekedett az idei párizsi olimpia megnyitójából. Persze nem igazi. Csak olyan operettszerű. Könnyed, fülbemászó dallamokkal, vér nélküli pengézéssel. Jól telt vele az idő, amíg bele nem melegedtünk a versenyek ritmusába. Mindenki elénekelhette a maga kis slágerét. Én is dúdolgattam a magamét: „Ne gondold, ó, ne, hogy tied a világ…” Ki hitte volna, hogy egyszer elvakult, jobboldali keresztényeknek üzenhetek ezzel. A másik oldalról jöttek a baloldali, liberális szlogenek sokféleségről, emancipációról, LMBTQ-ról. Társaságban azért már kicsit komolyabban kellett érvelni. Azt a dumát vettem elő, hogy micsoda ostobaság blaszfémiával vádolni a rendezőket. Kigúnyolták volna Leonardo „szent képét”, Az utolsó vacsorát? Kétséges, de ha mégis ezt tették volna, kit érdekel? Hiszen magát a festményt is tekinthetnénk istenkáromlásnak. Mint ahogy minden ábrázolását Krisztusnak, a bibliai történeteknek. Nem véletlen, hogy az ortodox kereszténység tartózkodik ettől, beéri ikonokkal, a muzulmánok pedig elvetnek mindenféle istenábrázolást. Hiszen hogyan ragadhatnánk meg evilági kultúránkkal az isteni lényeget, mégha emberi alakban ellátogat is hozzánk? Egyszóval, az egész nyugati keresztény művészetben ott csillog a blaszfémia.

Ám ez is csupán az egyik megmosolyogtató okoskodás a sok közül. Valójában nem kéne az egésszel foglalkozni. Hiszen ez a megnyitó csupán egy nagy, látványos attrakció volt, senki nem akart senkivel semmit közölni. Se az LMBTQ-ról, se a kereszténységről. És még magáról az olimpiáról sem. Hiszen efféle üzenetekhez egy csipetnyi elvont, szimbolikus gondolkodás kéne! Miért feltételezünk ma ilyesmit?

A blaszfémiához arra lenne szükség, hogy szerzők, látványtervezők tanulmányozzák a Bibliát, a keresztény tanítást, kikristályosodjon bennük, mit tartanak benne nevetségesnek, idejét múltnak, majd ezt valamilyen módon kivetítsék Leonardo képére. Elég gyötrelmes vállalkozás. És kockázatos is. Nem az esetleges felháborodás, hanem az értetlenség miatt. 

Vajon ismerik-e annyian ezt a festményt, hogy kontextust adjon némi kritikai tréfálkozáshoz. Beugrik nekik, hogy a glóriás nő Krisztus gúnyrajza? Vagy hogy az egész esetleg Dionüszosz lakomájára, vagy bármi más kulturális morzsára utal?

A megnyitón látott szakállas nőkkel, drag queenekkel képtelenség LMBTQ-propagandát folytatni, Ez lenne az igazi gúnyolódás. Ha képesek vagyunk komolyan értelmezni egy szakállas nő figurát, talán a nemek eltűnésére gondolhatunk, de táncikáló, rángatódzó formában ez is nevetséges. Meg hát túl filozofikus.

Az elvontság, a jelkép keresésének hiányát legjobban mégis az olimpia értelmezésében érhetjük tetten.