Az európai parlamenti választás után Orbán Viktor váratlan „békemisszióra” indult az ukrajnai háború mielőbbi lezárását sürgetve, egyidejűleg bejelentette a Patrióták Európáért új szélsőjobboldali EP-frakció megalakítását. Ön szerint létezik-e magyar béketerv, amely alapját képezhette Kijevben kezdett, majd Moszkvában és Pekingben folytatott tárgyalásainak?
Szögezzük le: különös véletlen, hogy az ötévente sorra kerülő európai parlamenti választás, nyomában az Európai Bizottság tisztségeinek újraelosztásával időben egybeesik az Európai Unió Tanácsának magyar elnökségével. Második uniós elnökségünk, néhány nappal a választások után lépett hivatalba, és ott van az európai színpadon, miközben ezek a fontos intézményi változások folynak. Orbán Viktor láthatóan készült erre, azért is vonhatta össze a hazai önkormányzati választásokat az EP-választással, hogy később ne zavarják az egyéb manővereit. A remélt hazai győzelemre pedig egy nagyszabású nemzetközi haditervet épített fel, aminek egyik ága volt az új európai pártcsalád megszervezése, a másik pedig egy globális akciósorozat, amit ő békemissziónak nevez. Ám annak, hogy bárki sikeres békemissziót indítson egy több mint két éve zajló háborús konfliktusban, többféle feltétele lehet. Az egyik, hogy valamely nemzetközi tényező megbízza őt – Orbán esetében ez nem lehetne más, mint a NATO vagy az Európai Unió, azaz a saját szövetségi rendszere. Viszont a tagállamok és az uniós vezetők reakcióiból a napnál világosabban kiderült, hogy szó sincs ilyesmiről, önmagának találta ki ezt a missziót.
A másik lehetőség, hogy mindkét szemben álló fél, Ukrajna és Oroszország megbízik Orbánban és ők kérik fel közvetítésre. Tudjuk, hogy ez sem áll fenn, főleg azért, mert Orbán Viktor az orosz érdekeket szokta fölhangosítani, mintha nem is hallaná az ukrán álláspontot. A harmadik eset, hogy van egy zseniális terve, és ezzel indul el. Ilyet se láttunk. Valójában egy saját politikai show-műsort épített föl, aminek hasznos első üteme az volt, hogy végre elment Kijevbe és ott tárgyalt Zelenszkij ukrán elnökkel. Következett azonban egy titokban előkészített moszkvai látogatás, amiről még Zelenszkijnek sem tett említést, s az uniós vezetőket is utólag tájékoztatta. Innen folytatódott a nagy politikai karusszel: elment a Türk Tanács ülésére Azerbajdzsánba, majd Pekingbe, onnan átrepült Washingtonba a NATO-csúcsra, és beszélgetésünk idején útban van Mar-a-Lagóba, hogy Trumppal találkozzon. (Csütörtöki találkozójukról annyit lehetett megtudni, amennyit Orbán Viktor a Facebook-oldalára feltett fotók alá írt: „Tárgyalás Trump elnök úrral a békéről. A nap jó híre: ő meg fogja oldani!” - a szerk.)
Az uniós nagykövetek a minap leszögezték, hogy „békemissziójával” Orbán ártott az unió egységének. Egyesek azt is követelték, hogy az EU Tanács soros elnökségét vegyék ki a magyar kormány kezéből, vagy önként mondjon le róla. Milyen következményekre számít?
A világsajtóban volt olyan vélemény, hogy Orbánnak máris sikerült egyesítenie Európát - önmagával szemben. Ez a folyamat persze már jó ideje tart. Egy darabig Lengyelországgal együtt vétóztak és akadályoztak uniós állásfoglalásokat, aztán a lengyel kormányváltás óta magára maradt. Vétó stratégiájának súlyos kudarca tavaly decemberben kezdődött azzal a bizonyos kávézással, amikor a szavazáskor kiküldték a teremből. Azóta egyre jobban fölismerik a tagállamok, hogyan lehet megkerülni Orbánt a vétóival együtt. Ő ezen próbált valamit változtatni a mostani politikai tűzijátékával, de - úgy tűnik - inkább tovább fokozta a szembenállását és elszigeteltségét. Ami a soros magyar elnökséget illeti, valóban szóba került, hogy miként lehetne esetleg gyöngíteni vagy módosítani, ehhez azonban már késő van. Ráadásul ez nem is nagyon kritikus időszak, tudniillik az elnökség a Tanácsra vonatkozik, s ahhoz, hogy az tegye a dolgát és a magyar szakminiszterek vezetésével az illető miniszteri tanácsok aktívan tevékenykedjenek az kell, hogy a másik két uniós intézmény, a parlament és a bizottság is működjék. A parlamentnek viszont csak most lesz az alakuló ülése, ahol elosztják a tisztségeket, aztán elmennek szabadságra és szeptemberi visszatérésük után is még időbe telik, amíg a parlament teljes fordulatszámmal tud dolgozni. Az új Európai Bizottságból két személyt ismerünk egyelőre, az újrázásra esélyes német elnökét, Ursula von der Leyent és a kül- és biztonságpolitikai főmegbízottnak jelölt Kaja Kallast, Észtország miniszterelnökét. Az összes többi posztra a maradék 25 tagállam ezután fog javaslatokat tenni, várhatóan augusztusban, von der Leyen pedig megpróbál a jelölteknek feladatokat javasolni. Ha megegyeznek, ők fölkészülnek az adott szakterületből, majd megtörténik a nyilvános meghallgatásuk az EP-ben, s ha minden jól megy, november táján áll majd fel az új Bizottság.
Tehát egy csonka félévről van szó, amit nincs is igazán értelme elvenni.
Így van, az uniós jogalkotás szempontjából nincs túl nagy jelentősége. A szakminiszteri tanácsok addig is teszik a dolgukat. Ám annak már van jele, hogy a többi tagállam érezteti a magyar kormánnyal: szembefordult a szövetségi rendszerrel. Például már a legelső, Budapesten tartott informális ülésekre egyes tagországokból nem a miniszterek jöttek el, hanem helyetteseiket vagy azok helyetteseit küldték, ami politikai üzenet, jelzése annak, hogy nem támogatják a konfliktusok között kezdődő magyar elnökséget.
Orbán kettős politikai manővere tekinthető-e úgy, mint ami az Európát eddig vezető hatalmak és pártcsaládok, tehát Németország és Franciaország, illetve mondjuk a néppárt (EPP) szerepének meggyengítésére irányul?
Valószínűleg van mögötte egy ilyen stratégiai terv is. Orbán Viktornak régi álma, hogy a szélsőjobb sokkal erősebb lesz és egyesül, és ebben neki csúcsvezetői szerep jut. Ez valamelyest be is következett: a nagy globális átrendeződésben a szélsőjobb pártok politikai teret nyertek. Németországban az Alternatíva Németországért (AfD) párt erősödött meg, Franciaországban a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés (RN), de néhány más párt is. Igen ám, de nem egyesültek, sőt többfelé osztódtak. A viszonylag moderáltabb szélsőjobb, a Giorgia Meloni olasz kormányfő vezette Európai Konzervatívok és Reformerek (ERC) elkülönülnek a többiektől, leginkább annak mentén, hogy a háború ügyében ők Ukrajna oldalán állnak, és nem Oroszországén. Az Identitás és Demokrácia (ID) frakció, amely tőlük jobbra állt, az eddigi formában eltűnt. Az Orbán, Andrej Babis volt cseh kormányfő és Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt elnöke által bejelentett új pártszövetség ezt a pártcsaládot építette újjá, lényegében ugyanazokkal a partnerekkel, csak most „európai patriótáknak” hívják őket, miközben Oroszország pártján állnak, integrációellenesek, migrációellenesek és így tovább. Ennek vezető ereje a később csatlakozott francia Nemzeti Tömörülés lesz. És nagy meglepetésre, az ID-ből a választások előtt kizárt AfD-nek is sikerült összehoznia egy harmadik, még szélsőségesebb, de kicsi csoportosulást Szuverén Nemzetek Európája néven, nyolc országból 28 képviselővel. Ez azt jelenti, hogy a szélsőjobbosok az eddigi kettő helyett három csoportra oszlottak, és elég markáns különbségek vannak köztük. Tehát miközben egyes témákban, például migrációs ügyekben várhatóan együtt fognak szavazni, más kérdésekben valószínűleg nem. Úgyhogy összességében nem sokat nyert a szélsőjobb. Ha a fő erőviszonyokat nézzük, azok nem változtak a tekinteben, hogy az Európai Néppárt áll az első helyen, a szocialisták és demokraták pedig a másodikon. A harmadik helyre ugyan feljöttek a patrióták, de az említetteken kívül más szövetségesük nincs, tehát a szélsőjobb mindenestül kisebbségben marad.
Elemzők szerint a Patrióták Európáért új EP-frakció, amelyben a Fidesz fontos szerephez jut, valójában az Európai Tanácsban fejthet majd ki nagy hatást, ha tagpártjai odahaza hatalomra jutnak és miniszterelnököt adnak. Hogyan látja ezt?
Az Európai Parlament egy csodálatos nagy aréna, ahol pártpolitikai viták és küzdelmek zajlanak sokszor nagyon magas színvonalon, de az Európai Unióban az igazi hatalom az Európai Tanács (ET) kezében van, ahol a kormányzó politikusok ülnek együtt. Az erőviszonyokat ott érdemes mérni és elemezni. Ha például a francia Nemzeti Tömörülésnek sikerült volna olyan eredményt elérnie a július 7-én zárult előrehozott nemzetgyűlési választásokon, hogy kormányt tud alakítani, akkor Jordan Bardella ma nem a patrióták EP-frakció elnöke lenne, hanem Franciaország miniszterelnöke. Az ET-ben ugyan a francia rendszer miatt továbbra is Macron elnök ülne, de számos lépését össze kellene hangolnia Bardellával. Tehát az számít, hogy kik vannak döntési pozícióban. Orbán Viktor előnye, hogy ő régóta ott van a kormányfői testületben.
...és nyilván mindent el fog követni azért, hogy osztrák és cseh partnerét segítse a két ország közelgő választásainak kampányában.
Eddig is megtett mindent, azért is, mert pillanatnyilag neki igazi szövetségese csak Robert Fico szlovák kormányfő, aki viszont más pártcsaládban, a szocialisták között próbál megmaradni, de nem biztos, hogy ez sikerülni fog neki. Viszont Orbán olasz elvbarátja, Meloni az EU-ban már másként viselkedik, mint ahogy a kétoldalú egyeztetéseiken tűnt, mert kell neki az uniós pénz, és hiába hasonló a politikai színezete, ő Ukrajnát támogatja. És ott van például Finnország, amelynek szintén szélsőjobb kormánya van, vagy Svédország, ahol a szélsőjobb kívülről támogatja a kormányt, Hollandiában pedig Geert Wilders szélsőséges Szabadságpártja részt vesz a korábbi kormányzó párttal alakított koalícióban, e kormányok egészében véve mégis sokkal mérsékeltebb európai és euroatlanti pozíciót képviselnek.
Egyesek szerint az új Patrióták Európáért frakció megalakításával az Orbán-kormány immár intézményesen is felvállalta szélsőjobboldali irányultságát. Ön szerint ez valóban új helyzetet teremt?
Orbán Viktor már régóta ezt a vonalat követi, emiatt telt ki az ideje az Európai Néppártban (EPP). 2019-ben azért függesztették fel a Fideszt, mert eltávolodott az EPP politikai vonalától, és szélsőjobb nézeteket hangoztatott. 2021-es kényszerű kilépésük óta a Fidesz nem tartozott sehova, s arra várt, hogy létrejön majd nagy szélsőjobb konglomerátum, amelybe beléphet, de ez nem történt meg. Ehelyett alapította meg a patrióták pártcsaládot, ott találta meg a neki való partnereket és ideológiát, miközben figyelemre méltó, hogy az AfD-vel, tehát a tőle még inkább jobbra álló német párttal is sok kérdésben hasonló nézeteket vall. A patriótáknál landolt egy hosszú politikai pálya után, amely a liberális pártban indult, emlékszünk hogy a Liberális Internacionálé alelnöke is volt, mielőtt átigazolt volna a Néppártba. Orbán most a szélsőjobb sikerére tett fel mindent, nemcsak az EU-ban, de globálisan is dolgozik rajta. Látjuk, hogy például az amerikai konzervatívok CPAC konferenciáját már nem először tartották Magyarországon, és azt is hogy ilyenfajta politikusokkal ápolja a kapcsolatot.
Mindent összevetve komoly kihívásnak tekinti-e az említett fejleményeket, vagy inkább olyasminek, amivel tisztább helyzet teremtődött az orbáni politika irányultsága körül?
Orbán az idei EP-választásokon egy szélsőjobb áttörésben reménykedett, ami nem következett be. Közben érdekes látni, ahogy Franciaországban a demokratikus erők össze tudnak fogni azért, hogy a Marine Le Pen fémjelezte RN ne győzhessen. Németországban is hamarosan jön egy nagy erőpróba, mert szeptemberben három keleti tartományban lesz választás. Az AfD mindenütt az első helyen áll, de nagy tömegek mozdultak meg azért, hogy ne tudjon kormányozni, ne találjon koalíciós partnert. Tehát a szélsőjobb erősödött, közelebb került a hatalomhoz, de még nem éri el, mert nem tudott többséget szerezni se Franciaországban, se Hollandiában. Olaszországban a szélsőjobb kormányoz, de nagyon megszelídült programmal. A globális rendszer átstrukturálódik, a hajdani kétpólusúból többpólusú világ alakul ki, és van egy súlyos konfliktus, az ukrajnai orosz agresszió, amelynek kimenetele eldönti a következő évek békés vagy háborús hangulatát. Fontos a feljövő "globális dél" is, elsősorban Kína. Magyarország esélyei soktekintetben függnek a külvilágtól. Jó lenne, ha a kormány felelősen az ország biztonságára és gyarapodására koncentrálna, s nem rongálná, hanem javítaná az imázsát, kivált amikor olyan kivételes alkalom nyílik számunkra, mint az uniós elnökség betöltése.
NÉVJEGY - Balázs Péter
Közgazdász, diplomata, a Közép-európai Egyetem (CEU) tanára. 2004-ben az első Magyarország által delegált biztos volt az Európai Bizottságban. 2009-2010-ben a Bajnai-kormány külügyminisztereként szolgált. Kutatásai középpontjában az EU külpolitikája, valamint Kelet-Európa késői modernizációjának és európai integrációjának problémái állnak.
A tagállamok és az uniós vezetők nyilatkozataiból a napnál is világosabban kiderült, hogy Orbánt senki sem bízta meg, önmagának találta ki ezt a missziót.
