„A mostani gyerekek kortársorientált kapcsolódása a mobil, amit a felnőttek nem tudnak időben-térben korlátozni. Tanároknak szoktam mondani, hogy akkor tudják egy átlagos Z-s figyelmét fenntartani, ha 2-3 percenként valami új impulzussal állnak elő. Szülő vagy tanár legyen a talpán, aki arra képes, hogy legalább időlegesen, de kihúzza a digitális cumit a gyerek szájából” – festett aggasztó képet Steigervald Krisztián generációkutató januárban a Visszhangnak. Nemrég francia tudósok egy országos kutatás alapján (lásd keretes írásunkat) javasolták, hogy a szülészeteken és a gyermekágyas kórtermekben tiltsák be a mobilozást, mert az már a korai anya-gyermek kötődés kialakulását is megzavarhatja.
Komoly figyelmeztetések ezek a civilizációnknak, miközben a mai felnőttek többsége szerint a digitalizált világ jó és hasznos, rengeteg előnye van – csakhogy mi nem ebben nőttünk fel, a Z-generációsok és az alfák az első digitális bennszülöttek, akik most járnak óvodába-iskolába. Már a Covid hatalmas nehézségeket okozott a tanulási és szociális képességeik fejlődésében, a mai napig leterhelve az eleve túlfeszített szakszolgálatokat, emellett náluk már egyértelműen mutatkozik a kütyüzés számos kártékony hatása.
Digitális demencia a jövő?
– Míg a mai negyvenesek idegrendszere képessé vált az újfajta ingerektől új képességet fejleszteni – például jók lettünk a megosztott figyelemben, hiszen folyamatosan egyszerre villog minden, és ebben szörfölünk –, egy gyerek idegrendszere alapok nélkül nem tud fejlődni – figyelmeztet Peternák Magdolna logopédus, gyógypedagógus, aki lapunknak elmagyarázta, az idegrendszer 21 éves korig fejlődik, addig tudnak a kütyük ártani, és ha a figyelemkoncentráció képessége még ki sem alakult, akkor a gyermek egyéb kognitív képességei is nehezebben fejlődnek.
Márpedig nagyon egyszerűen fogalmazva „ha nincs figyelem, nincs semmi”, ebből erednek a tanulási zavarok és a digitális demencia. Utóbbi kifejezést Manfred Spitzer német neurológus, pszichiáter alkotta meg 2012-ben arra, milyen kognitív változásokat okozhat a túlzott digitáliseszköz-használat.
Mára kutatások is igazolták, hogy a sok képernyőidő negatívan hat a többi között a végrehajtó funkciókra, a koncentrált és a munkamemóriára. A digitális demencia tünetei a hagyományos értelemben vett demenciáéhoz hasonlóak (például feledékenység, dolgok elhagyása), de problémát okozhat a kommunikáció terén, vezethet alvászavarhoz, hangulatingadozáshoz is.
Peternák Magolna számos előadásban, podcastban, nemrég pedig a Rádió1-en, Balázsék műsorában hívta fel a figyelmet a legfiatalabbakra leselkedő veszélyekre, amelyek a túl korai és az életkornak nem megfelelő tartalmú eszközhasználatból fakadnak. – Nekem az edukálás a célom: húsz év szakmai tapasztalatom van, emellett egy tapasztalt teamben dolgozom. Az elmúlt években logopédusoknak szóló képzéseimen több százan vettek részt, ők mindannyian megerősítettek abban, hogy a probléma általános, így képviselhető a nyilvánosság előtt. Mert azt, hogy baj van, mindannyian látjuk: ebben a gyógypedagógus, a fejlesztőpedagógus és az egész pedagógustársadalom benne van – mondja a szakember.
A logopédus nemcsak az artikulációval (expresszív beszéd), vagyis a „kimenettel” foglalkozik, hanem a „bemenettel” (receptív beszéd) is. Beszédértés és -észlelésproblémák mindig is voltak, mindig megjelentek ezek a gyerekek a rendszerben, csakhogy ezen fejlesztésre járó gyerekek létszáma és a problémák súlyossági foka nagyon hirtelen és rohamosan emelkedett az elmúlt 4-5 évben. Míg korábban a beszédészlelés és -értés fejlesztése során a beszédértés fejlesztése önmagában nem igazán jelent meg, mára hangsúlyosan a feladatukká vált. – Ennek elsődleges oka, hogy a folyamatosan a képernyő előtt ülő gyereknek a vizuális ingerek túlsúlya nem engedi az auditív információk befogadását, nem tudják ezeket párhuzamosan feldolgozni és integrálni, ezért a beszédértési és -észlelési képességük egyre romlik. Még rosszabb a helyzet, ha ez a rettentő sok vizuális inger- és információdömping egy éretlen idegrendszerrel találkozik, akár egy kiscsoportos óvodás esetében. Nekik még csak mesekönyvvel szabadna találkozniuk, egy kép, mellé egy-két mondat, amit anya vagy apa olvas fel, ennyi kell nekik az információ feldolgozásához. Elrettentő példaként szoktam levetíteni egy videót arról, ahogyan macskák „feszült figyelemmel” bámulnak egy tabletet, csakis a mozgásra, a vizualitásra figyelve. A másfél-két éves gyerekek esetében ez hasonlóan történik: a színek, a villódzó fények azok, amik lekötik a figyelmüket, de ez egy függőségi figyelem, nem pedig értő figyelem. A vizuális ingerekre való fókuszálás mellett az auditív ingerek feldolgozása nem vagy nem megfelelően történik meg, az egészen pici gyermek esetében természetesen a passzív szókincsükben sincsenek meg a feldolgozáshoz szükséges szavak.
A fejlesztések során már azt látjuk, hogy egy-másfél perc után el is veszítjük a figyelmüket, ha csak auditív információval (például hangoskönyvvel) dolgozunk, és nincs kép (vizuális inger). Ez már egyéni fejlesztés esetén is problematikus, ami egy egy per egyes, koncentrált helyzet.
Képzeljük el az iskolában, ahol harminc gyerek egyszerre mocorog, állandó a zaj, és beszél hozzájuk a tanár. Mi, gyakorlati szakemberek látjuk, hogy nagy baj van, nincs olyan óvodapedagógus, pedagógus, gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus, akivel ne értenénk egyet abban, hogy a problémák betemetnek minket. A Komárom-Esztergom Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat logopédiai munkaközösség-vezetőjeként Peternák Magdolna évek óta lát statisztikai adatokat is, jelentősen romló tendenciáról beszél. Szerinte ezt a folyamatot meg kell állítani a szülők felvilágosításával, az edukáció segítségével, mert már most az a félelmük, hogy ezt a hanyatlást nagy eséllyel nem lehet majd jelentős vagy teljes mértékben visszafordítani, hiszen ha a figyelem romlik, már fejleszteni is nehezebb a gyerekeket, a bevált módszerek sokkal nehezebben működnek. A szeriőz sajtóban – így a Népszavában is – ugyan időről időre megjelennek hosszabb elemzések a kütyühasználat veszélyeiről, ám ezeket főképp a szakmabeliek vagy a fejlesztésben már érintettek olvassák. A közösségi médiában rövid üzenetek keringenek, például Vekerdy-idézetek arról, hogy olvassunk naponta mesét, engedjük fára mászni a gyereket – jó, persze, mondják erre sokan, de nekik már a digitális világban kell érvényesülni, és minél korábban használják készségszinten az MI-t és az IT-t, annál könnyebb dolguk lesz. Pedig alapok nélkül, mint például értő, koncentrált figyelem, mondat-, beszéd- és szövegértés, mindenféle tanulási folyamat nehezített, így a példánál maradva a programozást is nehéz lesz megtanulni.
– A szülők 80 százaléka gondolja, hogy ezek a hasznos ismeretek. Csakhogy a gyerekek ugyanazzal az idegrendszerrel születnek, mint kétszáz éve, és kétszáz év múlva is ugyanezzel fognak. Az evolúció jelentősen lassabb folyamat annál, mint ami a digitális világ berobbanásával végbement.
A fejlődésben lévő agynak más ingerekre van szüksége neurológiai szempontból, és ha az alapvető ingereket nem kapja meg (a saját tapasztalatok a megismerés alapjai), ha a figyelem nem alakul ki, az már később sem fog.
A mostani szülőknek sincs mintájuk erre, az övék az első digitális szülőgeneráció, így nem véletlen, hogy sokan nem tudják ezt jól kezelni. Még a most pályán lévő pedagógusok, óvónők sem feltétlenül találkoztak a képzésük során a digitáliseszköz-használat veszélyeivel, illetve erre vonatkozó oktatási módszerekkel. Az utóbbi években a kütyühasználat mértéke még inkább felerősödött, a Covid alatt elharapózott, és azóta sem csökkent. Csak akkor tudjuk ezt megállítani, ha a szülőkkel megértetjük, miért gond és mekkora bajt okoz a túlzott mértékű digitáliseszköz-használat, leginkább a legkisebbeknél.
A fiúkat a játék, a lányokat a cset viszi el
– A pszichológusok már rég beszélnek az okozott károkról, a gyógypedagógiai vonatkozású problémák, következmények még nem kaptak ekkora figyelmet. Pedig ezen a területen is vannak sokkoló adatok. Soha nem volt még ennyi osztályismétlő elsős, és bár 2019 óta elvileg kötelező hatévesen az iskolakezdés, mostanra ugrott meg nagyon a számuk (ahogy ez a Népszava közérdekű adatigényléséből kiderült – a szerk.), ami már nem magyarázható pusztán a túl korai iskolakezdéssel. Minden tizedik fiú sajátos nevelési igényű, a nyolcadikosoknál a súlyos szövegértési gondok már a kompetenciaméréseken is megmutatkoznak. Nem véletlen van ennyi problémás gyerek, a kollégáim is folyamatosan csak vizsgálnak, egyik gyereket a másik után. Én a saját lányomon is látom, hogy bár tízévesen kapott először okostelefont, azaz a kortársaihoz képest későn, a tanulás során jóval nehezebben koncentrálja a figyelmét, mint kisebb korában. Ki lehet tolni az okostelefonozás kezdetét, de később is vannak jelentős káros hatásai. Természetesen más az egyéni fogékonyság is minden gyermek esetében, a fiúknál sokkal jobban oda kell figyelni a játékra – a Minecraft vagy a Clash Royale a fiúkat viszi el, a folyamatos csetelés a lányokat. Közben azt látom, hogy a posztolásban már van tudatosság: a kamaszok nagyon keveset és csak óvatosan osztanak meg magukról a közösségi médiában, jobban védik a magánszférájukat, ez egy pozitív jelenség.
A gyógypedagógus szerint a két legfontosabb dolog, amire szülőként a kütyühasználatnál figyelni kell, az az időkeret és az életkornak megfelelő tartalom. Míg az előbbire vannak jó szülői felügyelet alkalmazások is, amelyek beosztják a képernyőidőt, utóbbit jóval nehezebb ellenőrizni. Alap, hogy a tartalom ne legyen erőszakos, már nehezebb feladat, hogy ne is legyen túl gyors, vagy legyen szókincsben, tartalmilag is az életkornak megfelelő.
Fontos, hogy a szülő legyen jelen, ne elektronikus bébiszitterként adja a gyerek kezébe az eszközt, és legyen mellette megfelelő mennyiségű mozgás, közös tevékenység, játék, mert ezektől fejlődik az idegrendszer, erre épül a nyelvi fejlődés is.
Ha ezeket minél korábbi életszakaszban felismerjük és a káros szokásokat leépítjük, még meg lehet fogni a problémát. Egy kamasznál azonban végképp elszállhat a kontroll: lehet, hogy nem mehet be a könyvesboltba és nem vehet lefóliázott könyveket, de a moziba beülhet horrorfilmekre, vagy a neten nézhet pornót. A szakember szerint az internetes vitakultúrát, a biztonságos nethasználatot és sok mást készséget is meg kellene tanulni, ha az a célunk, hogy a ránk szakadt digitális kultúra egészségesebbé váljon. A Covid alatt súlyosan rászoktunk a digitális eszközök használatára, és úgy is maradtunk: mi, szülők is állandóan csetelünk, ügyeket intézünk a telefonon, online vásárolunk, az offline lett az új luxus, noha egyre többen tartanak hosszabb-rövidebb „digitális detoxot” vagy iratkoznak le teljesen a közösségi médiáról. Láthatók ugyan apró pozitív változások, például ha arra gondolunk, hány embernek csipog a telefonja, mára szinte mindenki levette rezgőre, hogy ne zavarja folyamatosan a figyelmét.
– Sok szülő tapasztalja, hogy a kütyüzést megsínyli a gyerekkel való kapcsolat is: jön az állandó hiszti, zsarolás, veszekedés, később már nehezen vagy akár semmit sem tudunk felkínálni, se egy társast vagy családi kirándulást, ami nekik elég érdekes lesz. Az ingerdömping teszi a gyerekeket feszültté, ezért találkozunk már négyévesek között is komoly pszichés jellegű problémákkal. Mi, logopédusok három- és ötéves korban is szűrjük a gyerekeket, azt látjuk, hogy egyre többüknek szegényes a szókincse, mondatalkotásuk elmarad az életkorban elvárhatótól. Későbbi életkorban a mondat- és beszédértés (a későbbi szövegértés alapja) óriási mértékben romlik, akár már az egyszerű instrukciókat sem értik meg, nemhogy az összetetteket, már nagyon nehezen vagy nem lehet behozni ezeket a korai szenzitív szakaszban keletkezett hiányokat. Próbálunk a fejlesztésükből is tanulni, megfigyelni az új mintázatokat. Fontosan tartom, hogy minél többen vállaljuk fel az edukálást, mert ezek a problémák nagy részben megelőzhetők, elkerülhetők, ha megfelelően tájékoztatjuk a szülői (és a nagyszülői) társadalmat.
