Maladaptív hatás
„Második esélyt adni olyan embernek, aki elárult, olyan,
mint töltényt adni annak a kezébe, aki egyszer már rád lőtt.”
Joker
A gyávaság aljassá teszi az embert.
Hűséget hazudik, hogy túléljen, hogy ne bántson.
A világért nem gondolná, hogy ezzel ő jár a legjobban.
Eltékozolja érzéseit, és rossz istent követ.
Hiába, naivitási vakfolt nélkül nincs mennyország,
se vers, se remegést kiváltó érintés.
Illúziók nélkül csak a magányos csillagképe feszes.
Mégis honnan ered a szerelem, a borzalom?
A máshová való teremtésre minden gyanú ránehezedik.
Most már tudod, csak a megtévesztéshez értő
képes ellenállni a világra vonatkozó hibáknak,
és a hazugság szentségében jégre tenni
az öntudatot, ugrani a hízelgő szóra.
Mondd, ha a szerénység állapotában
az éberség ideje lejár, el tudnál fogadni engem,
aki a mérgek és áruló pásztorórák észszerű beosztását
csak most ismeri meg? El tudnál-e fogadni magad mellett,
ha tudnád, hogy a szökőár hiába némul el,
a természet szenvedése szakadatlan, és a szeretet
haldoklik, mint a látómezőbe tévedt erdők?
Vers a fiúnak, akit időnként berugdosnak a zongora alá
„Miért kellene elnézést kérnem azért a szörnyért, aki lettem?
Soha senki nem kért elnézést azért, hogy szörnyet csinált belőlem.”
Joker
Remélem, öngyilkos leszel!
Nincs helyed a társadalomban!
Üvölti a mintaapa, a mintaférj,
a mintapolgár. Hiába.
Új teremtés idején,
amikor az enigmák súlyát faggatjuk,
kezdődik a fájdalom –
az álarctól álarcig terjedő.