Egykor, amikor azzal riogattak, hogy a „rothadó Nyugat” minden emberi és szocialista értéket elpusztít és a társadalmat is tönkreteszi, egy kulturális cserekapcsolat keretében eljutottam Finnországba. Néhány nap alatt megértettem, hogy lehet az, hogy az 1960-as években még velünk azonos fejlettségű ország messze megelőzött bennünket.
A számos tanulság közül számomra az volt a legfontosabb felismerés, hogy ott, tőlünk eltérően, nem beszéltek arról, hogy „nálunk legfőbb érték az ember”, hanem az elsők között ismerték fel, hogy valóban az emberi értékek teremtik meg a modern gazdasági és társadalmi fejlődés alapjait. Ezért vált az oktatás gyökeres megújítása, a tehetséggondozás az egyik legfontosabb stratégiai célkitűzéssé. A sokoldalú modernizációnak része volt a kulturális tevékenységek támogatása is, de az emberi értékek tiszteletének elve kiterjedt az élet minden területére.
A finn demokrácia az uralkodó protestáns egyház puritán elveire épült paraszti önigazgató közösségek hagyományain alapult, amelyek beépültek a szervesen kifejlődött polgári társadalomba is. Ezek legfőbb jellemzője a közösségi érdekek elsődlegessége az egyéni érdekekkel szemben.
Egy ottani helyhatósági választás során megmagyarázták, hogy a politikai tevékenység náluk nem szégyen, hanem a legnemesebb hivatás, mert az elfogadott jelöltek nem az egyéni érdekeiket, hanem csak a közösségüket szolgálhatják. Ennek érdekében a mi akkori (?!) követelményeinktől eltérő feltételeket támasztottak a jelölésre vágyó polgárokkal szemben.
A különféle képviselői tisztségekre jelölt személyek kiválasztásának három feltételcsoportja volt. Első a tisztesség, ami a demokratikus elkötelezettséget, kikezdhetetlen erkölcsi állapotot és a korrupciós ügyektől való mentességet jelentette. Az alkalmasság feltétele volt a megfelelő testi-lelki állapot, a társadalmi beágyazottság, a korábban bizonyított szakmai felkészültség és általános kulturáltság. Ide tartozott a szervező képesség, az emberekkel való bánásmód, a beszéd- és vitakészség, a csoportmunkában való közreműködésre való alkalmasság, az empátia, türelem és kitartás, valamint az önképzésre való hajlandóság. A harmadik csoportot a „Gerinc” fogalommal lehet kifejezni. Ebben az önmagához és elveihez való hűség, a következetesség, a bátorság és korábbi tevékenységével elért köz-elégedettség tartozott.
Természetesen ritkán fordult elő, hogy valamennyi pozitív tulajdonság együtt jelen lett volna a jelöltekben, de arra kellett törekedniük, hogy a legfontosabbak legyenek a jellemzőek, és ezekkel ellentétes, negatív tulajdonságokkal ne kerüljön senki a legkisebb hatalom birtokába sem.
Ahogyan akkor elmondták, a sikeres szereplésnek számos egyéb feltétele is van. Ilyen a helyi közállapotokkal való elégedettség, a versengő jelöltek hitelessége, a társadalmat érdeklő témák megtalálása, a támogatók mozgósításának színvonala, a hozzáértő szakértői háttér, a kampány anyagi feltételeinek biztosítása, átláthatósága és a minél pontosabb, reálisabb jövőkép.
Bár a valóságban bizonyára nem mindig sikerült az elvek betartása, a társadalmi normaként érvényesülő követelmények hatékony szűrőként működtek, megakadályozták, hogy egyéni érdekektől vezérelt, akár büntetett előéletű, gátlástalan szerencsevadászok tömege lepje el a közfunkciókat. Ha valamelyik „közszolga” mégis bűnbe esett, soha többé nem juthatott újra hatalomhoz.
Egykor a mi erkölcsi világunk is hasonló elveken alapult, de az utóbbi évszázadok ezernyi változása nyomán mindez gyökeresen átalakult.
Elvesztettük a hagyományos paraszti-polgári értékeinket, és azok helyébe a kíméletlen érdekérvényesítés került, annak sikere vagy kudarca minősíti az embert.
(Minden ember annyit ér, amennyije van - fogalmazta meg Lázár János.)
Magyarország modernizációja más irányba fordult – egy másutt már meghaladott ipari-bedolgozói rendszerrel próbál boldogulni, amelynek nincs jövője. „Folytatjuk..." „Előre megyünk...” „Jobbá tesszük... „Megvédjük...”– hangzik el a kormányzati jelszó, és ez elég is a követőiknek. De hová is haladunk? Erre nincs válasz, csak azt tudjuk, hogy mit nem akarunk, ezért a városok és falvak is csak sodródnak az ismeretlen jövő felé, alkalmi érdekalkukkal leplezve a hiteles jövőkép hiányát.
Mivel a szavazás lényegében egy társadalom erkölcsi és értékválasztása, így annak eredményei nemcsak a politikai helyzetről, de a társadalom műveltségéről, belső viszonyairól és mentális állapotáról is hiteles önarcképet mutatnak. A finn társadalom például „kitermeli” magából a hiteles képviselőit, Magyarországon ez is másként van.
A mi másfajta világunkban, a „nemzeti demokráciában” szinte mindenki jelentkezhet bármilyen feladatra, hiszen majd megmondják neki, hogy mit csináljon. A jelöltállítás ahhoz hasonlóvá vált, mint amikor a farkasok vegánnak hirdetik magukat, hogy a bárányok beengedjék őket a karámba. A gátlástalan ígérgetésnél, határtalan lejárató akcióknál és a megszokott jelszavak emlegetésénél ritkán látunk többet, pedig addig nem lesz igazi változás, amíg minden ugyanúgy marad. Hogy az ország egy új világot teremtő jövő felé fordulhasson, ahhoz az egész társadalmi-politikai rendszert gyökeresen meg kell változtatni.
A szerző társadalomkutató, ny. főiskolai tanár.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.