A Bura galéria virágos kanapéján üldögél Hádész, a Cigánybűnözők művészcsoport oszlopos tagja, az egyedüli köztük, aki saját nevén alkot (plusz Junior). Az alapítók lakótársak is, így őt sem hagyhatták ki a projektből. – Hádész szellemi felügyelettel lát el, mindig éberen tart bennünket. Jól fókuszálja a figyelmet, például mindig tudja, mikor kell elmenni sétálni – meséli róla a gazdája, művésznevén Gróf Nagybányai Horthy Rolex Leonidasz.
– Egy társasági mulatozós estén arról beszélgettünk, mi kell ahhoz, hogy alapíts egy punkzenekart. Kell-e tudni zenélni? Egyáltalán nem. Kellenek szövegek? Nem nagyon, még hangszerek sem igazán. A legfontosabb, hogy kell egy név, akkor lettünk Cigánybűnözők. Pár beszélgetés után jött az ötlet, hogy ha van egy galériánk, és van bennünk közlésvágy, legyen ez egy képzőművészeti projekt – meséli Mc Lakatos Hunor, civilben a galéria művészeti vezetője.
Magyargyűlölet ellen
A vállaltan romadadaista művészcsoport tagjai írtak egy manifesztumot, melyben megfogalmazták a céljaikat: izgalmat hozni az unalmas magyar művészeti életbe, valamint kiállni a magyargyűlölet ellen. Esztétikailag a pop arthoz nyúlnak vissza, ami a hatvanas évek elején, a kezdetekkor még kritikai műfajként indult a fogyasztói társadalom ellenében. A kiállítás központi motívuma pedig a maszk, ami erősen jelen van az underground, a pop- és még a politikai kultúrában is, a divatmárkák kollekcióitól a kormányhirdetésekig. Van egy fetisiszta vetülete (a BDSM-álarc), és a kommandós asszociációkat is behozza.
– A maszk alapvetően arra jó, hogy elfedje a kilétünket. Mi viszont éppen annak kifejezésére használjuk, megteremtjük vele a cigánybűnöző identitást – árulja el Mc Lakatos.
– Az is volt a célunk, hogy kifordítsuk, ahogyan a politikusok használják a cigánybűnözés fogalmát – minden rossz forrásaként megadva egy társadalmi jelenséget, majd hibernálva az elnevezést, hogy az emberek meg se kérdőjelezhessék azt –, és új értelmet találjunk neki, ami számunkra a művészet – magyarázza Gróf Nagybányai Horthy Rolex Leonidasz.
– Csakhogy ezt már nem lehet komoly arccal előadni. Nem lehet kiállni a politikai korrektségnek azzal a kultúrájával, hogy nem használunk egyértelműen sértő kifejezéseket bizonyos társadalmi csoportokra, mert nevetségessé válsz. Sosem volt olyan pillanat a magyar történelemben, amikor ne lehetett volna cigányozni, mindig mindenki cigányozott – állítja Mc Lakatos. – A kétezres években viszont még volt az értelmiségnek ereje, két-háromszázan aláírtak egy nyilatkozatot, amiben ettől elhatárolódtak, ezzel nyomást tudtak gyakorolni a politikai kultúrára.
– Vagy legalább üzenetet küldeni a társadalom nyitottabb része felé – veszi át a szót Leonidasz. – Most az egész légkör abszurditása annyira túl van tolva, hogy értelmiségiként, művészként nem tudsz komoly arccal kiállni egy-egy ügy mellett anélkül, hogy ne csinálnál teljesen hülyét magadból.
Az abszurd politikai kommunikáció, amit a felső vezetők tolnak, meghatározza a mindennapjainkat, már a vécépapír is át van itatva vele.
A telefonunkon is ott van, látjuk Magyar Pétert meg a dollárbaloldalt minden YouTube-videó elején. Ezektől nem lehet már elhatárolódni, nincs is ehhez ereje semmilyen művészi vagy értelmiségi közösségnek.
– Távol áll tőlünk mindenfajta vátesz és pátosz, mi nem világmegváltásra szerződtünk, a túlélés lehetséges módját látjuk ebben – érzékelteti Mc Lakatos. – Szerintünk nem mi vagyunk a nagy művészek, a politikusok az igazi dadaisták. Még ezzel a kiállítással sem állítunk akkora abszurdot, mint amilyen performance-okat ők lerendeznek napról napra. Azt is el tudom képzelni, hogy Orbán Viktor egyszer előáll, hogy ő valójában egy sajátos humorú művész, és jól átvert bennünket, bár erre kevés az esély. Ebben a borzasztóan nyomasztó világban a művészet szatírája felé mozdulni egyfajta terápiás eszköz. Sokan járnak ide a Burába; az a közösség, amit a művészeti események megformálnak és valamifajta protestet kommunikálnak e felé a politikai-kulturális elit felé, nagyon felértékelődik.
A kiállítás nemcsak a politikai, de a művészeti elit felé is kritikával fordul – a kettő sok ponton átfedésben van az alkotók szerint, ahogy minden hatalomnak szüksége van művészekre, akik legitimálják, eljuttatják a választókhoz az üzeneteiket.
A manifesztum egyik fontos tételmondata, hogy mivel senki sem mondta meg eddig, mi is pontosan a cigánybűnözés, az alkotók saját tevékenységüket is értelmezhetik cigánybűnözésként.
– Olyan sok mindent adtak a cigányok a társadalmaknak, amikben éltek. Ez egy jelentős identitásképző dolog: ha valakinek problémája van azzal, hogy magyarnak vagy európainak kellene mondani magát, nyugodtan vállalja fel, hogy ő cigánybűnöző – mondja Gróf Nagybányai Horthy Rolex Leonidasz.
Taves baxtalo!
A kiállítás kezdő momentuma egy olajfestmény-triptichon, mely a cigány, művész és bűnöző szavakat keveri össze. A cigányművész a kivételes, kiemelkedett, integrálódott, tokenizált (a politika által előretolt) cigány, akiről példát kellene venni a többieknek, ez mosódik össze végül a cigánybűnöző szóval. A manifesztumban is deklarálták, hogy az alapítók nem rasszisták: nemtől, kortól, szexuális irányultságtól függetlenül bárki lehet cigánybűnöző. Ez látható a következő képsorozatban, ami árpádsávos, európai uniós, székely, orosz, ukrán, palesztin, izraeli, amerikai stb. zászlókra festett maszkos fejeket ábrázol. Ezeken megjelennek azok a konfliktusok is, amikből a politikusok (bármely oldalról) egy kétpólusú világot próbálnak belénk sulykolni a médián keresztül.
– Ez az a tárgy, amire jelenleg a legbüszkébb vagyok: egy faragott kopjafa, amit mi munkáltunk meg.
Megjelenik rajta a nemzeti identitás mint Nagy Magyarország-térkép, a csoportunk és a tagok neve és cigány szövegek, például a Jó szerencsét! üdvözlés (Taves baxtalo!) rovásírással. Ezzel is jelezzük, hogy üdvözöljük magunk között a nemzeti érzelmű cigánybűnözőket
– mutatja be a művet Leonidasz. – Nemzeti színű és cigányzászlószínű szalagok is vannak rajta, mert mi nem rekesztünk ki senkit a nemzetből. Van benne egy bluetooth hangszóró is. A kopjafát általában az emlékezés helyén helyezik el, a miénket azonban bárhová magunkkal vihetjük, így nem kell helyhez kötni a közös emlékezetet, hanem csak a közösséghez, ahol jelen van.
– A zenének hatalmas közösségteremtő ereje van, ezért is lett ez egy zenélő kopjafa, amin kifejezetten mulatós zenét szeretünk hallgatni. A kiállításmegnyitón Júdás Robika Pergető (Addig szívjad, amíg van két gramm) című szerzeménye szólt belőle – teszi hozzá Mc Lakatos, aki alkotótársával együtt maszkban, bomberdzsekiben, illetve bocskaiban, óriás aranyláncokkal felékszerezve jelent meg az eseményen, megidézve a cigánybűnözőkről és a szélsőjobbos hungaristákról élő sztereotípiák keverékét. A következő festményen a Nagy Magyarország-térképbe festettek cigányzászlót, ami szintén a szimbólumok abszurdan ironikus kombinációja.
NER-kompatibilis alkotások
A kiállítás középső része a művészeti életre reflektál, az intézményes és gyűjtői attitűdre, például a „Ha majd megbukik ez a rendszer, vedd meg ezt a képet, hogy igazold, te mindig is támogattad a kritikus művészetet” feliratú képpel.
– Ez az én jóslatom: ahogy a kilencvenes években mindenki mindig is antikommunista volt, ha egyszer megbukik a NER, utána az jön, hogy itt mindig mindenki a NER ellenzéke volt – jelzi előre Mc Lakatos. A „Kösz, hogy bevesztek a művészeti elitbe” feliratú képről azt meséli, alázatosan megtisztelve érzik magukat, amikor a művészet intézményes berkeiből szakemberek vagy akár újságírók látogatnak el hozzájuk, és kíváncsiak a művészetükre. A „Cigányművésznek nem kell pénz, elég a szóbeli dicséret is” parafrázis arra utal, hogy azt szeretnék, ha a gyűjtők továbbra is a szegény magyar művészektől vásárolnának, nekik adnák a különböző díjakat, ösztöndíjakat, mert nekik, csóróknak sokkalta könnyebb, hiszen a piac nyomása és a pénzköltés terhe alól is mentesülnek.
A szemközti falon látjuk az „Ez egy senkit meg nem bántó absztrakt festmény neres gyűjtőknek” akrilsorozatot – azoknak, akik kényelmetlenül érzik magukat a politikai üzenetektől és a kritikus művészettől. A kék-piros-zöld festményeken megpihenhet a szem, emellett ezek megfelelően felárazott fali díszek, minimum annyi pénzért adják, hogy a vevő ne érezze magát rosszul attól, hogy olcsót vásárolt. A jövőben luxusfestményeket is készítenek majd, amikkel a kritikára kevésbé fogékony, nívóra igényes vevőkör is úgy érezheti, hogy jól járt.
– Mi hiszünk a kizsákmányolásban, de mi a kizsákmányolt szerepben szeretünk lenni, nem pedig a kizsákmányolóban – mondja erről Mc Lakatos.
Falvédőszövegek a jelenből
A kiállítás hardcore része az Andy Warhol-stílusú szitanyomatokból egy sorozat, ami önmagában egy állítás:
Horthy Miklós, Szálasi Ferenc, Rákosi Mátyás, Kádár János, Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc arcképei szerepelnek rajtuk, az egész falat beborítva, „az elmúlt száz évet” reprezentálva.
A szomszédos falra került két hímzett falvédő, ami a népi iparművészetet – és a mémeket – is beemeli a kiállításba, hiszen mindkettő a popkultúra része.
– Bár ezek frappáns mémek, ezeket nem mi találtuk ki, a jelen szülte, mint a „Nékem olyan asszony kell, ki egy pedofilt sem ment fel” falvédőszöveget. Ha már egy asszonydefiniáló művünk van, mellé illett egy férfidefiniáló is: „Nékem olyan férfi kell, ki nem paktált le a Fidesszel”, mintha egy képzeletbeli házaspár történetét látnánk itt megelevenedni – magyarázza Leonidasz.
A neoabsztrakt és posztdigitalista stílusú művek mellett végül egy igen népszerű és jelentős képzőművészeti irányzat, azaz a kormányzati propagandaplakát-stílus is megjelenik, melyen „leleplezik a csalót”: Magyar Péter valójában Cigány Péter.
– A Cigánybűnözők csoport lelkesen követi a propagandaművészet trendjét. Tulajdonképpen a banksyi hagyományokat követik a street art művészeik, és amilyen sokat kiraknak egymás mellé, az a pop artra jellemző gesztus – véli Mc Lakatos.
– Ez a legdrágább, közben a legalacsonyabb küszöbű művészeti ág Magyarországon. Nagyobb a látogatottságuk, mint az összes múzeumnak együttvéve. És ha megnézzük, hová helyezik el ezeket a plakátokat, például magas házakra, nyugodtan mondhatjuk, hogy magas művészet.
Ha már a legnagyobb költségű és legalacsonyabb küszöbű alkotásoknál tartunk, a záró kép a március 15-i Rákay Philip-féle Talpra magyar bemutatóját ünneplő drónshow – ami nagyon meghatotta a művészeket. Ennek sajtófotójából készült egy poszter, s mellette egy „eredeti Petőfi”, a Magyar vagyok című vers utolsó versszaka, megidézve a költő saját nemzetével kritikus, de a hazaszeretete miatt szülőföldjéhez „gyalázatában” is ragaszkodó sorait.
A Cigánybűnözők kiállítás megtekinthető június 29-ig a Bura Károly galériában (VIII. ker. Kőfaragó u. 5.) minden héten csütörtök-péntek-szombaton 15 és 19 óra között.
