Megvallom, egyre többször érzem magam kényelmetlenül, amikor ide, a Vélemény oldalra írok gazdasági ügyekben. Mert legyen bármi is a téma – versenyképesség, költségvetés, államadósság, az akkugyárak –, szinte mindig az a rezümé, hogy ez sem jó, az sem jó. Ilyenkor elgondolkodom: biztos nem az én szemüvegemmel van a gond? Lehet, hogy nem veszek észre olyan nyilvánvaló eredményeket, amelyek azt mutatják, hogy jó irányba megyünk?
Most épp a minimálbér és általában a bérek vannak terítéken. Egy nemzetközi adótanácsadó összehasonlításából kiderül, hogy ezen a téren sem állunk jól. A puszta tények alapján a nettó minimálbér tavaly 456 euró volt Magyarországon, ez a negyedik legkevesebb a régióban: ennél alacsonyabb a legkisebb fizetés csak Romániában, Szerbiában, Bulgáriában és Albániában volt. De nem sokkal jobb a helyzet, ha a nettó átlagot nézzük. Bár az 1062 euró már egy fokkal jobban hangzik, de ez is az ötödik leggyengébb adat a környéken, ezen statisztikai mutatóban (még) jobbak vagyunk, mint a szlovákok. Nem tudom, hogyan lehet megélni 456 euróból, pláne családot alapítani, gyereket eltartani – valószínűleg sehogy. Mint ahogy 1062 euró – 412 ezer forintos nettó átlag – 2020 tájékán még lehet, hogy jól hangzott, de azóta akkora infláción estünk át, hogy két nettó átlagból sem egyszerű eltartani két gyermeket. És most nem arról van szó, hogy eljutnak-e nyaralni a Balatonhoz, hanem a mindennapi megélhetésről.
A dolgok egy irányba mutatnak: a magyarok keveset keresnek és nem jól élnek. Aki teheti, Szlovákiába vagy Romániába megy vásárolni. Aki teheti, elküldi a gyermekeit külföldre tanulni, ő maga pedig elmegy más országba dolgozni. Ezek annak a jelei, hogy nem mennek jól a dolgaink. Az én hibám, hogy ezt leírom? Ettől még nagyon nem jó érzés – hogy finom legyek.