Ebből az önemésztő körkörösségből ideje volna kitörni. Például egy új kezdőpont elfogadásával. Ilyennek tartom Földes György A baloldaliságról című írását (Népszava, Szép Szó, 2024. március 7.). Megnevezhetnék más munkákat is, de most ez van előttem, legyen hát ez. Nem óhajtok vitatkozni vele. Olvasása közben ugyan itt-ott éreztem rá hajlamot, de mi értelme ezeknek a tudálékos kötözködéseknek? Csak újabb és újabb meddő diskurzusokba rántanak. Úgy érzem, ebben az összegzésben nagyjából helyes a helyzetértékelés, létezőek és lényegesek a kiemelt csomópontok, a válaszutak. Lehet kapcsolódni hozzá, és állításai mentén továbblépni.
Földes György írása vita helyett inkább arra ösztönzött, hogy megpróbáljam meghatározni a saját baloldaliságomat. Nem lapozgattam hozzá klasszikusokat, újítókat, ezt mindenkinek magának kell megfogalmaznia, még a közhelyek szintjén is.
Számomra a kulcsszó: az egyenjogúság. A teljes társadalmi emancipáltság – mindenki számára. Minden téren. Elfogadhatatlannak tartom az alávetettségeket, a kiszolgáltatottságot. Családban, munkahelyen, közéletben, bárhol. Mert minden hierarchia bántalmazási szinteket jelöl. Hiszen a hatalom – bántalmazás.
Erőszakoskodni nőkkel, gyereket pofozni, rendre utasítani, elbocsájtással fenyegetni, önkényesen törvényeket hozni, százezreket frontra küldeni – ugyanaz a kategória. Ami ellen nem igazságérzetből lázongok. Hanem azért, mert én is bántalmazott vagyok, és olykor bántalmazok is. Mind a kettőtől viszolygok. A hierarchia szintjén felettem állókat pedig lebillenteném a helyükről. Emberi teljességükben nem látom különbeknek őket magamnál, vannak ugyan kiváló, esetleg kiemelkedő képességeik valamiben, de másoknak meg másban. Alávetettségben pedig nem lehetek szabad. Márpedig a szabadságot nem a pusztában, hanem közösségekben szeretném megélni.
Mindezzel sajnos nem vagyok egyedül. Ilyen a többség, a munkavállalók, az egyéni vállalkozók helyzete. Van, akiben tudatosodik, van, aki érzelmileg őrlődik benne. A társadalmilag bántalmazott, nem egyenjogú, életminőségükben korlátozott embereknek ez az óriási tömege ma is a baloldali, emancipációs törekvések potenciális forrása és egyben „célcsoportja”. Nevezhetjük osztálynak, rétegnek, franckarikának, a lényeg, hogy létezik. És hiába békél meg bármivel, szavaz bármilyen uraságra, emberibb életre vágyik. Megszólítható.
De ki és hogyan szólítja meg? Ha van problémám Földes György szövegével, továbbra is elfogadva lehetséges kezdőpontnak, az a nyelvezete, irányultsága. Elsősorban még mindig a szűk baloldali értelmiséghez szól. De egymást már nincs miről győzködni. Azok felé kell fordulni az emancipációs célok, küzdelmek ígéretével, akik érdekeltek benne. Önbizalommal, határozottan, belső meggyőződéssel. Egyelőre azonban nem is annyira az a baj, hogy egymásnak készülnek ezek a szövegek. Érezni még bennük egyfajta párbeszédet a létező, parlamenti politikai baloldallal. Mintha nekik is szólnának a felvetések, noha Földes György egyértelműen leszögezi, új politikusi gárdára van szükség. És mégis, valami halvány remény sistereg, hogy ezt az új gárdát talán ezek a pártok is kitermelhetik még magukból. Azt hiszem, ezzel az illúzióval le kell számolni. A mai, megújulást kereső szellemi baloldal nincs eleven kapcsolatban a pártelitekkel, nem fogja tudni befolyásolni őket. És nem is kell.
Földes György: A baloldaliságrólEngem is sokáig elbűvöltek szép szocialista mítoszok, hittem, hogy a pártelit egy része is képviseli a bennük hirdetett értékeket, és hatalmi helyzetét megingatni retrográd dolog. Egyszer majd csak nyitott fülekre találnak a progresszív üzenetek. Óriási tévedés volt. Bár kétségtelen, hogy a rendszerváltásnak megvolt a kényszerítő világpolitikai, gazdasági háttere, de az MSZMP, majd az MSZP mégiscsak vezető politikai szerepet játszott benne – az állami tulajdon privatizálásában, egy gazdasági és társadalmi szinten egyaránt hierarchizált rendszer kialakításában. Egyáltalán nem vette figyelembe saját értelmiségi bázisának egy baloldali alternatívára tett javaslatait, amely a változásokban a gazdasági-politikai szféra társadalmasításának lehetőségét látta. A rendszerváltó pártelitből és holdudvarából ráadásul nem kevesen előnyös gazdasági pozíciókhoz jutottak a privatizáció során. Az MSZP legtöbb politikusa, közszereplője aktívan részt vett a tradicionális, antikapitalista baloldaliság diszkreditálásában. Mindez nem nevezhető másnak, mint a baloldali távlatok, a társadalmi emancipáció elárulásának. Ami után nem meglepő, hogy az MSZP a szociális biztonság terén sem teljesítette a benne bízó szavazóknak tett ígéreteit. Nem morális vétekről van szó, a folyamat a korábbi rendszerben kialakult érdekviszonyokból következett. Vállalkozók és velük szövetségben működő politikai apparátusok, még ha magukat szocialistának vallják is, aligha érdekeltek egy valódi baloldali fordulatban. Ezért komoly, rendszerszintű szocialista, emancipációs programok esetén egyelőre értelmetlen az MSZP vagy a DK támogatásában bízni.
Itt érkezünk el a lényeghez, amely Földes György szövegéből is kiolvasható. A baloldali alternatívának ma Magyarországon van elméleti háttere, lenne társadalmi bázisa, de nincs politikai ereje, képviselete. „Csupán” ennyi a nehézség. Kinek üzenünk, amikor azt fejtegetjük, hogy mik az előremutató, reális politikai célok, hogy mit hogyan kéne? Felbukkant valamilyen szerveződés, amely nyitott lenne rá? Márpedig eléggé egyértelmű, hogy amennyiben új politikai vezetők szükségességéről beszélünk, csak egy új politikai szervezet lehet képes prezentálni őket. És ha csírájában sincs ilyen – akkor létre kell hozni! Ha valakik politikai projektet is kapcsolni szeretnének baloldali rendszerkritikájukhoz, aligha van más választásuk, mint saját maguknak elkezdeni egy közéleti erő szervezését. Keresni a társakat, a vezetésre, a nyilvánosság előtti szereplésre alkalmas embereket. Világos, hogy nehéz belevágni egy ilyen „vállalkozásba”, de a papírok már megteltek értelmes szavakkal, gondolatokkal. A fiatalok sem zárkózhatnak be lendületük végezetéig a szellemi műhelyekbe. Akinek van forgatókönyve, keresse a producert, a rendezőt, különben sosem születik film.
Meggyőződésem, hogy egy következetes, aktív, elméletileg megalapozott baloldali szervezet sokakat megmozgatna. Annyi támogatója biztos lenne, mint a jelenlegi, magukat baloldalinak tartó, valójában inkább szociálliberálisnak nevezhető pártoknak. Siker esetén egyébként nem kizárt. hogy utóbbiak progresszív, hithű tagjai, vezetői is csatlakoznának.
Az induláshoz mindenesetre meglenne a szellemi muníció, de az igazi kérdések, feladatok utána következnek. Tegyük fel, hogy elindul egy újbaloldali mozgalom. De milyen mintákat közvetítenek majd a Földes György elképzelése szerint megalakuló közéleti, kulturális közösségek? Vagy lépjünk optimista merészséggel tovább: ha az államot demokratikus úton sikerülne a széles társadalmi érdekképviselet, az egyenjogúság szolgálatába állítani, hogyan működnének például a közintézmények, a hivataloktól az iskolákig? Milyen modellekre épülne az átalakulás ebben a szférában (érintetlenül hagyva egyelőre a gazdasági élet tulajdon- és egyéb viszonyait)?
Eszembe jut a szovjet némafilmes avantgárd egyik első jelentős villanása, Lev Kulesov 1924-es munkája, a Mr. West rendkívüli kalandjai a bolsevikok országában című filmje. Egy érdeklődő amerikai polgár látogat a szovjetek országába, amelyről saját országa propagandája a barbárság rémképeit ültette a fejébe. Egy banda fogságába kerül, amely azzal téveszti meg, hogy megkreálja neki ezt az ijesztőre festett valóságot, váltságdíjat követelve tőle. Miután a hatóságok kiszabadítják Westet, a film végén egyik vezetőjük megmutatja neki, milyenek az igazi bolsevikok. Elviszi hát egy katonai díszszemlére. Fegyelmezetten menetelő alakulatok. Ez az igazi szovjet, forradalmi valóság!
A film mai fejjel tökéletesen jelzi azt a társadalmi minták hiányáról árulkodó szemléletet, hogy a szocializmus egyenlő az érte folytatott harccal – ami előrevetíti a terror, a büntetőtáborok lehetőségét. A kérdés tehát az, a társadalmasítás, az önigazgatás általános perspektíváján túl van-e a mai baloldalnak konkrét javaslata ebbe az irányba mutató, vonzó, hatékony működési formákra? Lát-e a olyan mozgásokat a társadalomban, amelyek ilyen típusú változás igényét sejtetik? Nem elégséges válasz, hogy majd minden lassan kialakul, ez nem tervezhető előre. Meg majd a szakszervezetek így, a szövetkezetek meg úgy. Hogy így és hogy úgy?! Ezek kényelmes hivatkozási alapok, de semmilyen erőfeszítést, koncepcionális elképzelést nem érzékelni a szakszervezetek erősítésével, korszerűsítésével vagy a szövetkezetek hálózatának szélesítésével kapcsolatban. Márpedig világos, átlátható minták nélkül, amelyeknek csíráit már érzékelhetjük a társadalmi valóságban, és amelyek követésére, erősítésére a baloldal képesnek érzi magát saját szerveződéseiben, nem lehet hosszú távú társadalmi alternatívát meghirdetni. A hatalmi struktúrák megtörésére, az egyenjogúságra épülő közösségi lét vízióját nem elég formátlanul lebegtetni a levegőben. Így nem tud földre szállni – csak elillanni.