„Nem engedem el egyedül, nem biztonságos.” Legalább húsz éve hallottuk egy mezővárosban élő édesapa válaszát, azt kérdeztük tőle, miért hordja autóval a kamasz lányát a nagyjából egy kilométerre lévő gimnáziumba. Egy kisváros általános iskolájánál önkéntesek szorítják rá a szülőket reggelente, hogy gyors búcsú után haladjanak tovább, egy nagyváros gimnáziumánál úgy alakították ki az épület egyirányú megközelítését, hogy megállni csak egy pillanatra legyen lehetőség (angolul ezt hívják K+R, azaz kiss and ride megállónak – a szerk.).
Személyes tapasztalatainkat még bizonyára számos másikkal egészíthetnénk ki.
A település méretétől függetlenül azonos a gond: a négy keréken iskolába érkezés szokása lassan burjánzó folyamat, a visszafordításra kevés az esély.
Optimista próbálkozások – nagyon helyesen – természetesen akadnak, a bicibusznak és pedibusznak nevezett kerékpáros vagy gyalogos iskolába járást népszerűsítő kezdeményezéseket a Civil Szemle idei első számában járta körbe igen nagy alapossággal Kézai Petra Kinga közel 80 oldalas tanulmánya. Előbbi közlekedési módra négy, utóbbira öt településen talált követendő példát.
Közösség születik
A gödöllői pedibusz talán a legismertebb a jelenlegi öt magyarországi gyalogoskezdeményezés közül. Ott az önkormányzat vette kézbe a szervezést, három útvonalon négy általános iskola érhető el vele egész tanévben a hét 3 napján, 50-55 alsó tagozatos gyermeket kísér reggelente 35 önkéntes. „Ezek a számok nem tűnnek kiugrónak a városban élő kisiskolások létszámához viszonyítva, de hisszük, hogy a jó példa ragadós. Azon dolgozunk, hogy minden iskolához legyen járat, formálva a közösségi együttműködést, észszerűsítve a közlekedést és élhetőbbé téve a várost” – közölte lapunkkal Török Noémi, a polgármesteri hivatal településfejlesztési ügyintézője. A reggeli sétáknak a környezetvédelmi szempontok és a stresszmentes iskolába érkezésen túl számos pozitív hatását tapasztalták.
A kísérők zömmel a helyi nyugdíjas-egyesület tagjai közül kerülnek ki, akik a gyerekekkel sokszor szinte nagymama-unoka viszonyt alakítottak ki.
A pedagógusok pedig arról számoltak be az önkormányzatnak: a pedibuszos gyerekek reggel aktívabbak az órákon. A gödöllőiek örömmel osztják meg a tapasztalataikat másokkal, Csongrád város érdeklődésére elküldték nekik a kezdő, „franchise-csomagukat” minden szükséges dokumentummal együtt, de érkezett érdeklődés Győrből és a közeli Erdőkertesről is.
A pomázi pedibusz a Pomázi Ökokör kezdeményezésére jött létre. Farkas Melinda, a szervezet vezetője lapunknak azt mondta, tavaly öt járatuk volt, idén három, érdekes módon azonban a részt vevő gyerekek 30-40 fős létszáma nem változott. Saját meglátása szerint úgy működik jól, ha van az adott járatnak egy aktív szervezője, aki személyesen is meg tudja szólítani a környéken élőket. Az emberek kissé zárkózottak, nehéz megnyerni a szülők bizalmát, de Melinda hisz abban, hogy ezt át lehet törni. Ezt bizonyítja, hogy két járat létszáma szinte megduplázódott, mert látták, hogy működik, elkezdtek bízni benne. Az ökokör felvállalta a szervezést, de ahhoz, hogy ez továbbmehessen, önkéntesekre van szükség. Pomázon szülők a kísérők, de tavaly egy rövid időre egy nagymama is csatlakozott. Valódi áttörést egyelőre nem sikerült elérni a városban, de Melinda bizakodó. Szerinte eredményesebb lenne, ha a gyerekek minél több oldalról kapnák a pozitív visszajelzést, például ha az iskola is elismerné valahogyan azokat, akik gyalogbusszal járnak. Aki elkezdte, sosem lépett vissza, ráadásul a szülők is közösséggé váltak, voltak, akik megszervezték maguk között, hogy a délutáni edzésről is hasonló módon érjenek haza a gyerekek egy felnőtt társaságában.
Kis lépésekben
Nem kell, hogy azonnal nagy lészámot vonzzon a lehetőség, a lényeg, hogy valaki elkezdje, értettünk egyet Andrasev Szonjával. A Mindenki Szentendréje Egyesület tagja elmondta, hogy a festői városban ebben a félévben három gyereket kísérnek, elméletileg négy útvonaluk lenne, de így most ezek közül csak az egyiken jár a gyalogbusz. Szerinte annak, hogy eddig kevés volt jelentkező, talán Szentendre adottsága az oka: innen szinte mindenki Pestre jár dolgozni, és ha már úgyis megy, beülteti maga mellé az autóba a gyereket. Az egyesület vállalta az útvonalak tervezését és meghirdetését, a szülőkkel kötött, mindig fél évre szóló szerződés előkészítését, beszéltek a kezdeményezésről szülői értekezleteken. „Igyekszünk jobban reklámozni, időben felhívni rá a figyelmet. Azoknak a szülőknek, akiknek jövőre kezdi az iskolát a gyermeke, már most beszámolunk a lehetőségről” – mesélt a folytatásról.
Akár egyetlen intézménnyel is ki lehet próbálni a dolgot, mint például Vecsésen, ahol próbaüzemben jár a sétáló iskolabusz, árulta el Mátyus Anita szervező. Őt az Eleven Vecsés civil szervezet egyik tagja kereste meg az ötlettel. „Három gyermekem van, itt járnak iskolába Vecsésen, ezért gondoltak rám, hogy talán volna kedvem részt venni ennek a nagyon jó kezdeményezésnek a felkarolásában. Úgy véltük, nem a teljes településen, hanem csak abban az iskolában szervezzük meg, ahol az én gyerekeim tanulnak. Megkerestük az intézményvezetőt, aki támogatta az ötletet, Google-űrlap segítségével felmértük az igényeket, útvonalakat terveztünk, és februárban indítottuk el az egyik járatot. Az időpont kiválasztása nem biztos, hogy a legjobb volt, hiszen tanév közepére már mindenkinek kialakult a napi rutinja, az időjárás sem volt kedvező, így egyelőre négy gyerek veszi igénybe. Szülők és egy nagymama kapcsolódott be kísérőnek, a hét minden tanítási napján útnak indul a kis csapat.” Igyekeznek minél több felületen promotálni a sétálást, de tapasztalatai szerint a személyes találkozások a legcélravezetőbbek. Alsós és nagycsoportos óvodás szülői értekezleteken is próbálják minél szélesebb körben megismertetni a szülőkkel. Aki csak bele szeretne kóstolni, erre is van lehetőség, nem jár elkötelezettséggel az, ha akár csak egyszer-egyszer csatlakoznak. Kitartanak, nagyon bizakodók, tette hozzá.
Nyeregbe, dunántúliak!
„Nehéz megváltoztatni a szokásokat. Nem vagyok elégedett, de ez nem jelenti azt, hogy feladom, hosszú út áll még előttünk. Azt szeretnénk, ha a szülői taxiból átülnének a gyerekek a bringa nyergébe. Tény, hogy igazi autós családot eddig még nem sikerült áttéríteni.” A kerékpáros iskolába járás hazai „atyja”, Simon Wintermans számolt be így pécsi tapasztalatairól. A pécsi bicibusz péntekenként jár, 2022 októberében kezdték, tavaly tavasszal indult be igazán. A kiötlője visszaesésről számolt be, a kezdeti néha 150 fős létszám ma ennek az ötödére esett vissza. Holott a város szerinte tökéletesen alkalmas a kerékpározásra, 10-12 kilométeres távolságok vannak legfeljebb, igaz, hogy van hegy, tette hozzá, „de az mégse a Himalája”.
Tény, hogy a kerékpáros-infrastruktúra Pécsen még hiányos, de szerinte konvojban biztonságban vannak a gyerekek, felügyelet mellett megtanulhatják a helyes közlekedést.
Ha most kellene kezdeni, megint belevágna, mert fontos, szögezte le határozottan.
Zirc szintén az óvatos kóstoltatás fázisában van, osztotta meg velünk Detre Anita az Andante Egyesület nevében. Ők a Magyar Kerékpáros Klub kezdeményezéséhez csatlakoztak, eddig háromszor szerveztek közös iskolába járást, a legnagyobb létszám 50 fő körül volt. Az egyesületnek arra nem volna kapacitása, hogy a lehetőség mindennapos legyen, de sűríteni nagyon szeretnék. Zirc hiába kisváros, amelyet kis túlzással gyalog fél óra alatt keresztül lehet járni, ott is elkényelmesednek az emberek, és Anita szerint elkeserítő látni, hogy szinte az iskola kapujában teszik ki a gyerekeket. „Nehéz megértetni a szülőkkel, hogy ezzel inkább ártanak nekik, több mozgásra és levegőre lenne szükségük.”
