Ők vállalják a szénné égés veszélyét a VIP-szektorban, amikor a Főnökkel kell fotózkodni, vagy a másik Győzővel, a klottgatyással.
Az underground-előtérben ismerős ismeretlenek sorakoznak. Egy narancsarcú Trump büszkén viseli a szőkeségét, amint az abortusz vétkéről Semjén Zsolt-alteregóval vitázik, aki viszont lelkesen támogatja a melegházasságot. Egy kolumbiai Madonna és egy örmény Mr. Bean kerek szemekkel figyeli őket: kukkot sem értenek a furcsa karattyolásból.
Az egyik pultot ketten támasztják parizeres szendvicset szorongatva.
– Maga nagyon hasonlít valakire… – így az egyik.
– Hát, még mennyire fogok! Egy kis plasztikai beavatkozás után megszólalásig hasonlítok majd rá. Megszólalás után már nem annyira.
– Hogyhogy? – kérdezi a másik, akinek közben leesett, hogy minden (furán bátor) magyarok miniszterelnökével beszél.
– Meleg vagyok eléggé – mondja szemlesütve Orbán. – Ő meg, ugye, rühelli a gendert. Én Ukrajnának szurkolok, ő meg Putyin csövein csüng. Semmiben sem hasonlítunk. Kivéve az arcunkat meg a külsőnket. De csak fizimiskadublőrt kell alakítanom, úgyhogy ezzel nem lesz gond. De maga is emlékeztet ám valakire!
– Remélem is, de a nagy átalakítás még nekem is hátravan.
– Gyurcsááány, komám! Táncoljon egy kicsit szerteszét szórt karokkal, dúdolok!
– Ne már! Ezt csinálom az elmúlt húsz évben. Mintha semmi emlékezetest nem tettem volna, illetve nem tett volna ő.
– Elkúrtad…
– No igen, ez fejből megy. De szerencsére nem kell használnom, én ugyanis menthetetlenül nemzeti-konzervatív vagyok. Már az óvodában is székely zászlóból varrták a tisztasági csomagomat.
– No hiszen! De mindegy is! Lényeg, hogy ha már ilyen arcokkal áldott meg bennünket a Teremtő – mondja a fülig liberális, saját neméhez vonzódó Orbán-hasonmás –, akkor legalább valami hasznunk legyen belőle.
– Magát mire fogják szerződtetni? – kérdezi a tetőtől talpig Gyurcsány-újragondolás.
– Negyvenhét Orbánt keresnek. Hosszú lesz a kampány. És erőnlétet is néznek. Cooper-tesztet kell futnunk. Két hete edzek. Még dorkót is vettem. És magát?
– Nekem Magyar Péter mellé kell sodródnom különféle rendezvényeken. Egy Soros-, egy Von der Leyen-, egy Olaf Scholz- és egy Che Guevara-dublőrrel leszek egy akciócsapatban. Egy Bajnait még keresnek, és biztos, ami biztos, egy Rajz János-hasonmást is, aki a Dollárpapát játszotta a történet 1956-os megfilmesítésében. Ha egy szavazót elhoznak vele, már elégedettek lesznek. „Míg a főnök ámít, minden ember számít!”, ez a projekt fedőneve.
– Magának egyébként nem kellemetlen, hogy Magyar Pétert járatják le a közreműködésével?
– De igen – mondja a Fletó-arcmás. – De meg kell élnem valamiből. És magának az, hogy menekülő Orbánt kell játszania?
– Az nem olyan ciki. Menekül az magától is, és annyian leszünk… Megoszlik a felelősség.
– És maga mit gondol az országról? – kérdezi a mélyen keresztény Gyurcsány.
– Erről a „kurva országról”? – kérdezi nevetgélve a szivárványos Orbán.
– Hja.
– Hát, hallja – folytatja –, egy halom trágya, ami itt van. Igaz, ennek a jelentős részét az elmúlt százötven évben lapátoltuk össze. Most meg hordjuk egyik sarokból a másikba nagy erőkkel. GDP-ágazatnak is elmenne. Legalább lenne valami „derítő” ebben a szerencsétlen hazában. De amit Viktorék csinálnak, az egészen penetráns – mondja a Viktor-arcmás, és döbbent csend támad az előtérben. Ilyet ettől az arctól még nem láttak. Nem az igazitól, no de mégis!
A kasztingdirektor lép elő egy párnás ajtó mögül.
– A Kék-túrázó Novák Katalinokat kérem felsorakozni – mondja fennhangon –, felkészülnek a Varga Juditok, akik csiklandozásra sem nevetnek fel!
– Te – fordul a keresztény Gyurcsányhoz a meleg Orbán –, nem kellene szövetséget kötnünk?
– Mégis hogy gondolod? – így a kiköpött Fletó.
– Elmehetnénk együtt kávézni. Milyen menő lenne! Tele lenne velünk a világsajtó! „Megbékélni látszanak az egymással évszázadok óta acsarkodó magyarok!” Micsoda szalagcím!
– Csak lassan a testtel! – lép hozzájuk Vlagyimir Putyin rettentő dublőre csecsen akcentussal, a maga hamisítatlan KGB-s mosolyával, amivel egészséges gyerekeket lehetne megállítani a növésben. – Nem célunk a megbékélés. A célunk a zavarkeltés. Ha a Nyugat nem hanyatlik magától, akkor majd mi „meghanyatoljuk”. Van ilyen szó? Most már van – zárja a névértékelő beszédét a posztszovjet cárevics, és sarkon fordul tempósan.
– Egész jól nyomja, bár nem egy életbiztosítás a melója – állapítja meg Orbán. – Na, de most komolyan, szerinted mi lesz itt június 9-én? Lehetséges, hogy egy kiugrott NER-lovag hágja meg a rendszert?
– Nézd, én mindig ezekre szavaztam, és ezekre is fogok – komorodik el az ál-Gyurcsány. – Nem visz rá a lélek, hogy a balosokat hozzam vissza.
– De könyörgöm – könyörög Orbán, a meleg –, Magyar Péter nem balos. Ez egy kérdés, hogy létezhet-e még értelmes együttműködés ebben az országban az emberek között. Merthogy ez a politikának nem érdeke. És a Fidesz-sleppnek sem. Vannak azért pár millióan.
– A kemény mag nincs annyi szerintem, és most sokan lekoptunk – mondja Fletó. – A kegyelmi botrány az én zsebemben is kinyitotta a harci halefet. Balogot sem szeretem. De lesz a Fideszben megújulás, kivárom.
– És mit teszel, ha Magyarék megmutatják, hogy 2026-ig meg vannak számlálva a Fidesz napjai? Tüntetés tüntetés hátán jön. Nincs az a megafonos baromarcú, aki túl tudná harsogni a békétlen tömeget – így Orbán.
– Lárifári – mosolyog Gyurcsány. – Lássuk meg! Aztán kössünk szövetséget!
– Hja. De előbb dolgozzunk.
– Persze, első a meló.
