Minden találkozó veszélye, hogy a résztvevők egymással szembeni feszültségeiket a távollévők kárára vezetik le. Ez a vitarendezésnek, bár látszólag könnyű, mégis modortalan, sőt, bizonyos szint felett, kifejezett kínos módja. A kormány, a Mol és a nagy hazai láncokat – így a Molt is – képviselő Magyar Ásványolaj Szövetség múlt heti találkozóján alighanem mégis e csábításnak engedtek.
Pedig az előzmények még hangos összecsapást sejtettek. Hétfőn Nagy Márton, a sokadik üzemanyagáremelésről szóló hír hallatán, úgymond „berendelte” a Mol és a szövetség képviselőit. Az illetékes miniszter azt fájlalta, hogy bár az iparág neki a térségi középmezőnybe illeszkedő üzemanyagárakat ígért, a tarifák még mindig a harmadik legmagasabbak. Noha előzetesen Varga Mihály még az újabb üzemanyagárstopot se zárta ki, sőt a nemzetgazdasági tárca a találkozó után is ragaszkodott ahhoz, hogy az ágazat az átlag feletti üzemanyagárakkal megsértett egy megállapodást, a felek végül csak abban állapodtak meg, hogy a KSH kidolgoz egy „korrekt” térségi árnyilvántartást. A szövetség azzal, hogy szerintük „a menetrendszerű, konstruktív hangvételű találkozón áttekintették az ágazat időszerű kérdéseit”, nem csak az eléje dobott kesztyűt nem vette fel, de azt sem erősítette meg, hogy biankó ígéretet tettek volna a térségi átlagon tartott tarifára. Mi több, a jelek szerint csak most, a kormányfő tavaly szeptemberi, üzemanyagkereskedők elleni kirohanása óta megtartott sokadik találkozón merült fel egyáltalán, hogy akkor voltaképp mit is szeretne a kormány? Mert akkor mi az, hogy átlagár? És mi a térség? Egyáltalán, mi mennyi? Mivel utóbb a szaktárca, ha harciasan is, de elismerte, hogy erre eddig nem gondolt, kérdés, az elmúlt hónapok fenekedései min alapultak?
Persze meggyőződésem, hogy a térségi tarifákról a meglévő, például állami – közműhatósági -, uniós – eurostatos -, illetve céges – Cargopedia, Holtankoljak – adatbázisok is megbízható képet nyújtanak. Ezek tanúsága szerint pedig a magyar benzin igenis drága. Ám, ha ez nem jó, akkor a KSH is kidolgozhat egy, az ellenérdekű felek által egyaránt elfogadott, új üzemanyagár-nyilvántartó rendszert. Bár arra azért kíváncsi vagyok, beveszik-e a képletbe az eddig minden átlagot letörő Ukrajnát. Valljuk be, furán hatna, ha az eredmény merőben eltérne az eddigiektől.
Orbán célja világos: az ágazat ne hárítsa át a rájuk kivetett pótadókat a fogyasztókra. Magyarán elszedné a – VIP-páholyban amúgy mellette ülő – olajosok pénzét. Viszont azért áll meg a fenyegetésnél, mert két éve láttuk, hogy egy kurucos árstoptól a kutak is elapadnak.
Bár a Mol és így az iparág, megfigyelők szerint, nemrég csökkentette is árrését, e nyomás alatt nem az olajcég és nem is a többi multi, hanem a kis, családi kutak fognak előbb összeroppanni. Amelyek kérésük ellenére részt sem vehetnek a leginkább az ő bőrükre menő tárgyalásokon.
Hát ez nem túl elegáns. Annál is kevésbé, mert ebből még sok minden kisülhet, de olcsóbb benzin aligha.