Nagyot ment a Kutyapárt a hegyvidéki előválasztáson. Kovács Gergely társelnök, polgármesterjelölt és nem mellesleg helyi önkormányzati képviselő háromszor annyi szavazatot kapott, mint a második helyezett civil aspiráns.
Még egy lépéssel közelebb került az ország ahhoz, ígéri a párt, hogy legyen minden jobb. De most komolyan. Bár a viccpártiságot sosem értettem igazán, különösen az elmúlt években, merthogy sokkal inkább vicc a rendszer, a NER és a magyar közélet ellenzékestül, mint a kutyapárt ironizáló fricskái. (Szórványos ellenzéki rokonszenveink mellett is azt gondoljuk: nézzünk vissza 2010-ig, és tényleg nehéz lesz eldöntenünk, sírjunk vagy nevessünk.) Amit viszont Kovács Gergely az elmúlt ciklusban elvégzett a kerületben, arra bármely politikus (és független média vagy oknyomozó portál) büszke lehetne. Öröm volt olvasni, nézni a fideszes vircsaft romlottságát és az ellenzékiségbe belepistultak sutaságát leleplező írásait, mozgóképeit. Nála komolyabb politikus (bár ezt a féktelen kritikát aligha köszönné meg) kevés volt az elmúlt ciklusban.
Most tényleg komolyan: Orbán rendszerét nem lehet komolyan venni. Lehet ugyan komolyan szörnyülködni a gengsztertempóján és az emberi értelmet likvidáló beszédmódján (úgymint: stílus), de valójában csak nevetni lehet és érdemes rajta. Mint ahogy a kádári szocializmus legélesebb kritikusa is a „beton” Hofi volt. Demszky és társai kinyomtathatták a szamizdat irodalmat, a kaposvári Marat/Sade előadás 1956-os utalásán felszisszenhetett a közönség, és ez mind-mind éltette a reményt, de a legnagyobb ütést a nevetés vitte be a beteg, kontroll-vesztett rendszernek. A Fidesz rossz viccét is a nevetés fogja betolni egyszer az autokráciaemésztőbe.
De most komolyan: mindegy milyen az ellenzék, ha ennyire melósan és korrumpálhatatlanul emberi, akkor csak szeretni lehet. Legyen mindenki jobb!