Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter berendelte a Spar vezetőjét. Nagy Márton behívatta a Mol képviselőit. Tőle tudjuk, így mondta, így írták a tárca sajtóközleményében. Nagy Márton bárkit magához hívat, ha elintéznivalója van vele. A fejlett nyugati demokráciákban a miniszterek tárgyalást szoktak kezdeményezni azokkal, akikkel valamilyen aktuális ügyet meg akarnak beszélni. Ilyenkor egyeztetnek, érveket sorakoztatnak fel és ütköztetnek. Hol az állam meggyőzőbb, hol a magánszféra. Mindez általában egy tiszteletteli, oda-vissza kommunikáció során dől el.
Magyarországon nem így van. A gazdasági miniszter közöl, elvár, utasít, rendelkezik, számonkér, fenyeget, figyelmeztet. És rendszeresen beavatkozik a piaci viszonyokba, a versenybe. A korábban említett cégekhez ugyanis sem az államnak, sem neki nincs semmi köze, azaz nincs semmilyen alapja úgy viselkedni, mintha tulajdonos lenne, mintha rendelkezne a vállalatok bevételeivel, nyereségével.
Persze, általában őt ez egy kicsit sem szokta megzavarni. Ha azt az utasítást kapja – bizonyára hasonló stílusban, ahogy aztán ő beszél másokkal –, hogy pénzt kell szerezni a költségvetésbe, akkor intézkedik. Ha a Spar csúnyákat mond a miniszterelnökről, intézkedik. Ha az üzemanyag kereskedők képtelenek az árakat a régiós mezőny árainak átlagán tartani, intézkedik. Erőből.
Abban, hogy a gazdasági miniszter "kénytelen" magához rendelni hol ezt, hol azt a vállalatot, hogy a tárcája és a nem NER-es magánszektor viszonya rossz, bőven benne van az mindenre fittyet hányó viselkedés, amit képvisel velük szemben. Az, hogy a másik oldal nem számít. Mert amiatt nem idegesedik be, hogy százmilliárdokba kerül az ágazatoknak, hogy az újabb és újabb szabályoknak eleget tegyenek, hogy egy liter 640 forintos üzemanyagból 320 forint a költségvetésbe megy vagy hogy a külföldi tulajdonban lévő kiskereskedelmi cégek csak azért fizetnek extra magas ágazati különadót, mert nem magyarok.
Az látszik, hogy egy dolog viszont nagyon számít: megmutatni, hogy ki az úr a háznál.