A részegségről
„A színek elváltoznak, borrá lesznek.
Vásznaimból, mintha bor fakadna.”
Chagall tudta-e, hogy az imák szavai,
mint a szőlőszemek erjednek a Napra?
Minden nyitott szívben részeg
az odaadás. S ha a szív meztelen, miért
átkozza meg Noé Hámot, miért
szolgál majd Kánaán? Az Apát
imája közben kilesni bűn, ha az Úrhoz
emelkedik a lélek, fordítsd el fejed.
Sose gondold azt szerencsédnek,
ha valaki az Úrhoz közel lehet.
Vérfertőzés az ihletett beszéd.
Lót is így lesz apa és nagyapa.
Van abban becstelenség, ha egyszer
az ember szava s az Úr szava
úgy vegyül el, hogy más is meghallja.
Jobb ilyenkor nem lenni ott.
A színek elváltoznak, borrá lesznek,
ha szavak építenek fel egy templomot.
Ha úgy tudok hozzád szólni egyszer
vásznaimból, mintha bor fakadna –
szemem a vászon vagy fülem a vászon –
mindkettő egyszerre látja és hallja,
amit meglátni és meghallani vétek
másnak, aki nem részegedik át.
Átokereje van annak, aki
kihallgat egy imát. Erjed a szőlő,
elázik a lélek – rejtse előled el lakat,
aki imája tetőfokán örökre
Isten közelében marad.
A betegség természetrajza
Azt hallja, aki fél, amit, ha meghall,
sose érti. Talán, ha megértené, vagy
legalább eljátszaná, hogy érti, gyomrában
nem állna görcsbe a sejtelemnek
az a görbe, egyenes utaktól viszolygó
görcse, ami, ha balra indul, jobbra
húzza, ha jobbra tér, balra sodorja.
Ez az üdvözülés és kárhozat közötti
oszcilláció, mely képtelen megállapodni,
mert, ha megállapodna, nem lenne
a megállapodásnak súlya. Persze
oszcillálás közben sincs súlya semminek,
ha mérlegre tenné, csak lebegne –
amit hall, az nem a fülébe jut, nem
az agyába, csak gyomrába fészkeli
magát, mint a rák. A betegség fiziológiája,
hogy halhatatlan, ami bánt. S ha halhatatlan,
hát hallhatatlan. Ha mégis hallja,
nem mond semmit az értelemnek. Ha
mondana bármit is, már nem
hívná félelemnek. Pedig az lenne csak
az igazi félelem. Megérteni, hogy
senki nincs velem.
