Már a nevétől is kéjes borzongás fut végig a hátamon. Ízlelgessük: Nemzeti Könyvkultúra Kuratórium. A NER már számtalanszor bebizonyította, hogy többnyire ártatlan és dicséretes szavakból/eszmékből is képes olyan intézményt kreálni, amely szöges ellentétben áll majd ezek eredeti jelentésével. Az új szervezetre az új kulturális törvény tervezetében bukkanhatunk, amelyből egyre több részlet szivárgott ki az utóbbi napokban. Ez a tanácsadó testület azon ügyködne, hogy „minőségi, értékalapú” könyvek jussanak el minden ötezer fő alatti település „közösségi tereibe”. Vagyis a könyvtárakba és művelődési házakba.
Annyit már megtanultunk olvasni a NER újbeszél nyelvéből, hogy ez vélhetően azt jelentené a gyakorlatban, hogy a szamárvezető nélkül maradt intézmények még véletlenül se rendeljenek olyan műveket, amelyek nem illenek a „nemzeti könyvkultúrába”. Annyit nyilván már tudtak, hogy fóliázott könyvekkel ne kísérletezzenek, most viszont azt is tudni fogják, hogy melyeken van láthatatlan fólia. Illetve azt is, hogy mely baráti könyvekkel nem fognak mellé, bár a buzgóbbak már nyilván beszerezték a Kerényi-féle Nemzeti Könyvtár mind a 101 példányát. Tényleg, emlékszik még valaki erre a sorozatra?
Nem tud ennek kapcsán nem eszembe jutni, hogy nem sokkal a NER fényes korszakának beköszönte előtt, 2006 őszén a könyvszakma (az a szakma, amelynek mostanában már alapvetően csak tudomásulvételi, illetve alkalmazkodási joga van) letett a döntéshozók asztalára egy sok vitán és egyeztetésen átesett könyvtámogatási elképzelést, a Márai-programot. Az volt az elképzelés, hogy a konszenzusos listáról rendelhessenek műveket a könyvtárak állami támogatással. Jól jött volna ez a kiadóknak, kortárs szerzőknek és az olvasóknak is. Az erre fordítható egymilliárdból végül 400 millió lett, aztán szépen elsorvadt. Az Origó annak idején még meg is csipkedte a 250-es szépirodalmi listát, hiszen rákerült a „melegségét nyíltan vállaló” Dunajcsik Mátyás és az ügynök Tar Sándor és Szilágyi Domokos is. De ott volt még Esterházytól, Závadán át Varról Dánielig és Simon Mártonig majdnem mindenki. A listáról Jankovics Marcell, az akkori NKA elnöke maga jelentette ki, hogy „a kormányzat semmilyen formában nem befolyásolta a könyvek kiválasztását” és „végül politikai, szakmai, világnézeti szempontból is mindenki számára elfogadható lista született” a 7938 javasolt címből. Történt mindez 2011-ben.
Enyhén szólva megdöbbentő, hogy a késői NER-korszak felől a korai, tán tapogatózónak nevezhető korszak még egészen demokratikusnak, szinte normálisnak tűnik. De aztán minőségi cserék egész sora történt a kultúra területén, és ma már nincs az a „nemzeti kuratórium”, amely bólintana a fenti listára. A Máraitól Demeter Szilárdig húzott ív önmagában is elég magyarázat lehet mindenre, ahogy az Andy Vajnától Rákay Philippig tartó szál is igazi kalandfilm. Amúgy már várom a Nemzeti Filmbarátok Egyletét, amely majd a mozgóképek dzsungelében igazítja el a tévelygőket. Mert az mégis tarthatatlan, hogy a mozik még mindig maguk dönthetnek a repertoárjukról.