;

színház;

Csabai Csongor, Crespo Rodrigo, Bakonyi Csilla és Bartos Ági

- Bántalmazó kapcsolatok

Nyersen, igazán, vérre menően rendezte meg Guelmino Sándor a Nem félünk a farkastól című darabot a tatabányai Jászai Mari Színházban.

Edward Albee a hatvanas évek elején írta a Nem félünk a farkastól című drámáját, nagy sikerű film is született belőle, azóta pedig magyar színpadon is időről időre előveszik. Most is több hazai színház tartja repertoáron. A párkapcsolatok tabui, útvesztői, a játékokból háborúvá váló küzdelem nagyon is aktuális téma ma is, nem is kell mást tenni, mint bekapcsolni a televíziót, vagy rámenni a közösségi oldalakra, a különböző internetes portálok szalagcímeire.

Albee drámáját a tatabányai teátrum is színre vitte, valószínűleg amiatt is, mert a darab négy színésznek ad jutalomjátékfélére lehetőséget. Talán szerencsésebb lett volna, ha Guelmino Sándor rendező az eredeti magyar fordítás, Elbert János munkája helyett új átiratban viszi színre a művet. Sokszor azt lehetett érezni, a szöveg bizonyos fordulatai fölött némileg eljárt az idő. Fekete Anna díszlete többrétegű, sokszor inkább teátrális, mint valódi funkciókkal teli. A második részben megjelenik például egy medence, aminek az első felvonásban még nyoma sincs, nem beszélve a játszótérre emlékeztető homokkal teli színpadrészről, amely a házaspár gyermekének illúziójára utal, mégsem válik a játék szerves részévé, csak a háromórás produkció néhány percében.

Az előadásra is az jellemző, hogy sokszor túl kimódolt a játék. A két házaspár először csak ízlelgeti egymást, aztán jól felfalják a másikat, hiába éneklik a farkasos mondókát. Ezt az egymás kóstolgatásának indult verbális háborúskodást ma már bántalmazó kapcsolatnak mondjuk, de a tatabányai színpadon folyamatos a fizikai erőszak is. Birkózást, verekedést, inzultusok sorát láthatjuk. A szeretetet, a bizalmat az adok-kapok gyönyöre és szörnyűsége váltja fel. Nincs megállás, örvényként tombol a beszólás, a bántás, a másiknak való fájdalomokozás. A szereplők élvezkednek abban, hogy eltűnnek a határok, egy idő után már mindent szabad. Martha (Bakonyi Csilla) és George (Crespo Rodrigo) párosa fékek nélkül harcol egymással. Falitáblán lévő üzenőfalon húzzák a strigulákat, ki mikor győzedelmeskedik a másik felett. Saját válságukért a másikat okolják. A kártyáikat pedig kéjesen, diadalmasan terítik ki, közben persze maguk is összeroppannak. Mindig volna lehetőség megállni, nem menni tovább, de nem bírnak megnyugodni, a végletekig hajszolják egymást a teljes nihilbe. Egy olyan dimenzióba, ahol az emberségnek, az összetartozásnak már semmilyen nyoma nincsen.

A vendég házaspár Honex (Bartos Ági) és Nick (Csabai Csongor) először nem is értik, hogy mibe csöppentek. Fokozatosan jönnek rá, mekkora csapdába kerültek. A házigazdák magukkal húzzák őket a morális fertőbe. Itt már nem csak „vendégszorongatásról”, tabukról, a titkok lelepleződéséről van szó, hanem sokkal többről: túlélésről, talpon maradásról. Kérdés: van-e hová menekülni? El lehet-e bujdosni önmagunk elöl? Itt Martha és George szimbolikusan a víz alatti világba lép át.

Ám amit maguk után hagynak, azt már sohasem lehet újra felépíteni. Azt már örökre lerombolták. Még akkor is, ha másnap új vendégek érkeznének és kezdődhetne minden elölről.

Infó: Edward Albee: Nem félünk a farkastól. Tatabányai Jászai Mari Színház. Rendező: Guelmino Sándor 

Kertész, Moholy-Nagy és Capa: olyan világhírű magyar fotográfusok, akik kivándoroltak az Amerikai Egyesült Államokba. És nem csak ők. A Szépművészeti Múzeum ma nyíló kiállítása több mint 170 művet mutat be 32 jelentős amerikai magyar művésztől.