Az egész nyugati világ csodálta az olyan magyar fotográfusok munkáját, mint André Kertész (Kertész Andor), Brassaï (Halász Gyula), Robert Capa, (Friedmann Endre) Moholy-Nagy László, Martin Munkácsi (Munkácsi Márton), vagy Nickolas Muray (Muray Miklós). Ahogyan ők akkoriban gondolkodtak a kamerával, páratlannak számított. Mi volt az 1910-es, 20-as évek Magyarországának vizuális kultúrájában az, ami ilyen művészeket indított útnak? Hogyan lehetett a magyar fotóművészet a XX. század egy részében világelső? (1937-ben a chicagói fotográfiai magazin, a Coronet úgy fogalmazott: „A legjobb fotográfusok, úgy tűnik, mind Magyarországon születnek.”) E kérdés foglalkoztatta a National Museum of Photography, Film and Television fotótörténészét, Colin Fordot, amikor 1987 nyarán fotótörténeti kiállítást rendezett a bradfordi múzeumban The Hungarian Connection (A magyar kapcsolat) címmel. Nem érte be Robert Capa bonmot-jával: „Nem elég a tehetség, magyarnak is kell lenni.” A magyar fotográfusok hatását az egyetemes fotóművészetre azóta New York-i, londoni kiállítás is vizsgálta.
Most a Szépművészeti Múzeum avatja fel második emeletén egy olyan tárlattal új – egykor raktárként funkcionáló – kiállítóterét, hogy szép, drámai és megrázó pillanatokkal is teli időutazásra viszi a látogatóit az 1914 és 1989 között készült fotográfiák segítségével. A több mint 170 művet – főként főműveket – felvonultató kiállításon 32 olyan alkotó szerepel, akik meghatározónak tekinthetők az Egyesült Államokba emigrált magyar fotográfusok közül. (Ezért ne keressük e tárlaton Brassaï képeit – ő Franciaországot választotta végleges hazájának.) Nem mind lettek világhírűek, de az általuk választott fotográfiai műfajban mindnyájan lényeges szerepet töltöttek be új hazájukban. Ilyen alkotó volt például Cornell Somogy (Somogyi Kornél) építőmérnök is, aki 1956-ban emigrált Amerikába, „amatőr fotós” munkáit a második világháború előtti magyar fotográfiai mozgalomhoz sorolják. (Itt egy 1936-ban készült, elégikus utcai jelenettel szerepel.) Albók János, Aigner László, Berkó Ferenc, Lőrinczy György, Palfi Marion, Weisz Paula, vagy Willinger László nevét is érdemes megjegyezni. Kisebb szenzáció, hogy az ikonikus portréfotós, Marcel Sternberger (Sternberger Marcell) itt bemutatott Roosevelt-arcképét 1946 óta láthatjuk viszont a tízcentesen.
A kiállított művek nagy részét, mintegy 120 fotográfiát, tizenhét amerikai gyűjtemény – köztük az Art Institute of Chicago, a Los Angeles-i The Getty, a washingtoni National Gallery of Art – kölcsönözte a kiállításra. A képek többsége Richmondból, a Virginia Museum of Fine Arts gyűjteményéből érkezett, amelynek magyar származású igazgatója,
Alex Nyerges három évtizede tanulmányozza az amerikai-magyar fotográfiai kapcsolatokat, kutatásának eredményei először ezen kiállításon mutatkoznak be.
Szerinte Magyarország adta a legtöbb tehetséges fotográfust Amerikának, akiknek – sok esetben a szélesebb nyilvánosság előtt rejtve maradt – sorsát is nagy érzékenységgel mutatja be. Édesapja is magyar emigráns volt. A Kertész, Moholy-Nagy, Capa… című kiállítás nyolc fejezetben taglalja a magyar származású alkotók hatását az amerikai fotográfiára: a magyarországi kezdetektől Berlinen (és a Bauhauson), Párizson át a New Yorkban, Chicagóban és Hollywoodban dolgozó fotóművészekig, az avantgárdtól a riportfotográfiákon át a divatfotókig.
Már a felütés is nagyon erős: André Kertész Nem egészen passzent című fotográfiáján két baka a pesti Rókus kórház környékén civil közönség előtt próbálja fel az egyenruhát. A kép dátuma 1914. július 28., a nap, amikor az Osztrák–Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának. A kezdetekhez tartozik Révész Imre és Bíró Irma három képe, a festményszerű város- és tájábrázolás mellett egy absztrakt kép kapott itt helyet, a Moholy-Nagy modernista felfogását idéző 1935-ös Optigram. Házaspárként együtt, Révész-Bíróként szignózták a képeiket, közös alkotói korszakuk válással végződött. Révész, aki végigfotózta a tanácsköztársaság csatáit, Emery P. Révés-Biró néven felkapott reklám- és divatfotós lett Amerikában, Bíró Irmát második férjével együtt Auschwitzban megölték.
A mintegy tíz éve bemutatott dokumentumfilm, a Vivian Maier nyomában azt mutatta be: szenzációszámba ment, mikor egy gyerekfelügyelőről a halála után kiderült, hogy zseniális utcai fotós volt. Hasonló történettel itt is találkozhatunk: Barna Anna Párizsban, az 1930-as években készült negatívjait később André Kertész hagyatékában fedezték fel. Itt gyerekeket, gyötört játékbabákat mutató képeit mutatják be. Barna Kertészt Párizsban ismerte meg az 1930-as években, 1946 körül emigrált Amerikába, ahol újra felvette vele a kapcsolatot. 1963-ban New Yorkban tragikus körülmények között meghalt, Kertész feltételezése szerint meggyilkolták.
Több háborús képe mellett a tárlatról nem hiányzik Robert Capa 1936-os fotográfiája, A milicista halála sem.
Bár voltak olyan feltételezések, hogy a fotó megrendezett jelenetet rögzít, utóbb újra bebizonyították, a felvétel nem beállított, a kép drámaisága Robert Capa érzékeny látásmódjából fakad.
A halála pillanatában fotón megörökített köztársaságpárti katona nevét is sikerült kideríteni: Federico Borrell Garciának hívták. E képhez közel látható Kondor László két színes, 1970-ben készült fotográfiája a vietnámi háborúból. Az egyiken egy vietnámi földműves nézi lángokban álló kunyhóját, a másikon amerikai felderítők várják a kimenekítést, egy földön fekvő, sebesült észak-vietnámi harcossal.
Kondor sok más fotóriporterrel együtt a vietnámiak szenvedését is bemutatta. Ez volt az első és talán a legutolsó háború, amellyel kapcsolatban nyugati részről semmiféle cenzúra nem léphetett életbe, Lyndon B. Johnson elnök ugyanis megvétózta a hadsereg cenzúrára irányuló javaslatát. A már újra Magyarországon élő Kondor egy interjúban elmesélte, akkoriban nem igazán tudott mit kezdeni Capa híres mondatával: „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel.” Ott Vietnámban győzte meg őt a legendás angol fotográfus, Larry Burrows Capa igazáról: „A háborúban egy katona óriási fizikai és szellemi nyomás alatt van. Az emberi arc pedig olyan, mint egy gumilabda. Nyomás alatt eltorzul, deformálódik. De ha a nyomás megszűnik, visszanyeri az alakját. A fotósnak közel kell lenni ehhez, hogy mindezt lássa.”
A riportfotók között Capa öccse, Cornell Capa (Friedmann Kornél) képpárja John F. Kennedyről kész kisregény. Az elnöki kampánykörút egyik állomását rögzítő 1960-as felvételen lelkes hívek kezei nyúlnak egy vidám fiatalember felé. Az 1961-es tanácskozást megörökítő képen JFK elnökként már gondterhelt, a kép előterében Johnson alelnök. „Csak” egy jó fotó volna, ha nem tudnánk, mit hozott a jövő.
Kepes György, Moholy-Nagy László, Munkácsi Márton és Muray Miklós művészete átszövi a kiállítást.
Ahogy André Kertészé is, az ő képei okozzák a talán leginkább szívbe markoló perceket.
Felesége agóniáját, temetését is megörökítette. Erzsébet elvesztése után depresszióba esett, és lakásában polaroid képeket készített. Megannyi absztrakt szerelmi vallomás. (E tizenöt képet műtárgyvédelmi okokból két hónap múlva cserélni fogják a tárlaton.)
Kertészhez hasonlóan a kalandos életű Diénes Andor (aki nem azonos az irodalomtörténész Dienes Andorral) is megjárta Párizst és New Yorkot, ám több magyar fotográfushoz hasonlóan ő végül Hollywoodban kötött ki. Neves sztárok fotósa lett André de Dienes néven, de szívesen fotózott különféle indián törzseket is. Nem tudni, mikor örökítette meg a templomból, természetes, képmutatás nélküli áhítattal kilépő pueblo indiánokat, ám az biztos, tengerparti képe egy bájos, fürdőruhás fiatal lányról 1949-re datált. Modellje akkor már nem volt akárki.
Diénes művészi aktfotózáshoz keresett modellt 1945-ben, a Blue Book modellügynökség az akkor tizenkilenc éves, tapasztalatlan Norma Jeane Bakert ajánlotta neki. Diénes öt hétig fotózta őt, miközben bejárták Kaliforniát. Az út végén már azt tervezték, hogy összeházasodnak. Az út során készült képek egyike 1946-ban egy magazin címlapjára került, a fiatal modell előtt pedig megnyílt a filmvilág kapuja. Hamarosan Marilyn Monroe-ra változtatta a nevét. Diénes megjósolta neki: „Te leszel a világ legtöbbet fényképezett szépsége; és amikor majd megöregszem, történeteket fogok írni a nőkről és rólad…” Nem sokkal a fotográfus halála után, 1985-ben jelent meg a Marilyn, Mon Amour című fotóalbum, Diénes személyes hangvételű írásaival.
Infó: Kertész, Moholy-Nagy, Capa… Magyar fotóművészek Amerikában (1914–1989). Szépművészeti Múzeum. A kiállítás kurátora Alex Nyerges, a Virginia Museum of Fine Arts igazgatója és Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója. A kiállítás a Virginia Museum of Fine Arts-szal együttműködésben, a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében valósult meg, augusztus 25-ig látogatható.
