- A Sorstalanság két szereplős változatát vitte színre Bagossy Júlia a Sufni intim terében

Bagossy Júlia fiatal rendező, lapunk külső munkatársa másodszor rendezett a Katona József Színházban. A Médeia után most Kertész Imre Sorstalanságának két szereplős, tantermi változatát vitte színre a Sufni intim terében. A produkciót viszik iskolákba is.

Merész vállalkozás Kertész regényét színpadra vinni, Bagossy Júlia viszont kitalált egy markáns formát, amely nagyon is működteti a mű színpadi megjelenését. Ketten a narrátorok szimultán, vagy egymást váltva és a figurákat is akikről épp beszélnek, ők játsszák el. Kellékek, bábok és a mozgás segíti őket. A megoldás emlékeztet Horváth Csaba fizikai színházi nyelvére. A tárgyak, a növények itt is meghatározó szerepet kapnak, többször valóságos bábbá, a játék lényeges ihletőjévé válnak. A cipők, a ládák, a téglák, a sütőtök, mind többletjelentést hordoznak.

A színpadi verzió szövegét maga a rendező jegyzi. Bagossy Júlia remek érzékkel váltogatja a narrációt, a történetmesélést a dialógusokkal. Kertész önéletrajzi regénye a Katona kicsiny színpadán új életre kel és új rétegekkel gazdagodik, miközben az adaptáció hű a Kertész szöveghez, a rendező nem is írt bele semmit. Gyakorlatilag két kamasz fiút látunk, akik eljátsszák, hogy kerül Köves Gyuri a lágerbe, milyen is ott és hogyan tud megmenekülni. Szó van közös zsidó sorsról, és arról, hogy miként válnak bizonyos emberek nem kívánatossá, hogyan kerül rájuk a címke, a sárga csillag, hogyan alázzák meg őket és törekszenek az elpusztításukra. Mindezt egy kamasz fiú éli át, akinek az iskolába lenne a helye, vagy épp a focipályán, vagy otthon kellene ülnie és olvasnia. Ehelyett meg kell tapasztalnia a koncentrációs táborok riasztó, elviselhetetlen poklát.

Gloviczki Bernát és Jakab Balázs nagyszerű páros. Egymást kiegészítve, olykor eggyé olvadva mesélik el a Sorstalanságot. Virtuózan váltogatják a humoros, szinte kabaré szerű elemeket a lírai, drámai epizódokkal. Az egészben van valami ösztönösség, ettől válik ez a játékmód nagyon is vonzóvá, szerethetővé. Ugyanakkor ebben a feldolgozásban a játékosság mellett ott a provokáció, a vitára ingerlés. Ezért is jó, ha középiskolákban is játsszák, mert a produkció után lehet a nézőkkel beszélgetni. Meg lehet vitatni a látottakat.

Az előadás végén a koncentrációs táborból érkező fiú annyit mond, hogy gyűlöletet érez. Ezzel óriási felkiáltójel is kerül az adaptáció végére. Vajon meg lehet bocsájtani? A holokausztot követően hogyan élhet egymás mellett túlélő és gyilkos, illetve hogyan kezeljék ezt a kérdést a túlélők következő generációi? A Sorstalanság a Katonában mindezt felveti, de nem csak felveti, hanem az arcunkba is kiáltja. Arról nem beszélve, hogy sajnálatosan a címkézés, mások bántása, üldözése valamilyen szinten most is itt van körülöttünk. A Sorstalanság újból arra int, nem szabad hagyni, hogy a gyűlölet ismét elszabaduljon.