egészségügy;Magyarország;piac;menekülés;magánegészségügy;

A páciensek általában a lakóhelyükhöz legközelebb lévő magánszolgáltatót veszik igénybe, de komolyabb műtétekért akár távolabbra is elutaznak

- Menekülnek a magyarok az állami egészségügytől, tavaly 15 százalékkal több időpontot foglaltak a magánegészségügyben

A magánorvoshoz járóknak körülbelül 9-10 százalékban van valamilyen magánbiztosítása, a többiek zsebből fizetnek.

Tavaly 15 százalékkal több időpontot foglaltak a magyar betegek a magánellátóknál, mint egy évvel korábban – mondta lapunknak Gáspár Péter, a MediCorp Hungary Zrt. ügyvezetője, cége online-időpontfoglalást valamint betegút menedzselést segítő szoftvereket fejleszt és működtet a hazai magánszolgáltatóknál.

A szakember szerint a több páciens és a szolgáltatók áremelései nyomán átlagosan 20 százalékkal nőtt a szegmens bevétele, a nyereséget viszont elvitte az infláció. 25-30 százalékkal drágultak az orvostechnikai eszközök, protézisek, amelyek árát egyszerre srófolta az infláció és a forint-euró, forint-dollár árfolyam. A szolgáltatók költségeit növelték az energiaár-változások is. Mindez a kórházi szolgáltatásokat nyújtóknak okozta a legtöbb problémát, hiszen nekik akkor is működtetni kell a hét minden napján 24 órában a klímát, a sterilizálót, a gyógyszerhűtőket, ha van fizető páciens, ha nincs.

Ahogy erősödött tavaly az inflációs nyomás, a betegek egyre gyakrabban mondták le az időpontjaikat, egyre kevésbé maradt 1-3 millió forintjuk műtétre.

A magánorvoshoz járóknak körülbelül 9-10 százalékban van valamilyen magánbiztosítása, a többiek zsebből fizetnek. A szolgáltatók felismerték, hogy részletfizetési lehetőséget kell biztosítaniuk, ha meg akarják tartani a jelenlegi gazdasági helyzetben is a pácienseiket. Egy-két szolgáltató már be is vezette ezt a lehetőséget. Lényegében kamatmentes kölcsönről van szó, mert jellemzően a beteg ugyanazt az összeget fizetheti három-négy egyenlő részletben, mintha egy összegben egyenlítette volna ki a számlát. A részletfizetés költsége, illetve a kockázat, ha a páciens mégsem fizetne, a szolgáltatóé. A részletfizetési lehetőség bírálata online történik és 8-10 perces algoritmizált folyamat. Mindez úgy zajlik, hogy a páciens megadja a bankszámlaszámát, az algoritmus össze van kötve a bankokkal, és ha az ügyfél engedélyt ad arra, hogy egy titkosított csatornán lekérdezzék az utolsó három havi bankszámla adatait, az algoritmus „elbírálja”, jogosult-e a részletfizetésre. Ezt eddig csak nagy értékű műtéteknél használták.

Most kezdődik egy kísérlet arra, hogy akár egy járóbeteg ellátásért fizetendő 30-40 ezer forint is fizethető legyen részletenként. Ezzel ugyanis újabb rétegeket lehetne bevonni a magánellátásba – érvelt a szakember.

Mind több szolgáltató törekszik arra, hogy az időpont foglalásokkal egy időben a páciens bankszámláján előre zárolja a kezelés díját. Ezt az is indokolja, hogy a lefoglalt időpontoknak a 20 százalékát lemondják, ennek 16 százaléka úgynevezett határidőn túli lemondás, azaz akkor történik, amikor már szinte lehetetlen arra az időpontra más beteget beírni. Ilyenkor a személyzet, és a drága diagnosztikai eszköz ott marad kihasználatlanul. Ez a legrosszabb, ami történhet a szolgáltatókkal. Az előre fizetéssel az ellátók költségei megtérülnek.

Az első szakorvosi vizsgálatért gyakorlatilag hasonló összeget kérnek a szolgáltatók Pesten és a vidéki nagyvárosokban. Azonban vidéki és Buda között már jelentős 50-60 százalékos árkülönbség van. Példaként Gáspár Péter elmondta, hogy

amíg egy alap belgyógyászati vizsgálat vidéken, illetve a pesti oldalon 25-27 ezer forintba kerül, addig Budán ugyanez 37-40 ezer. 

Ugyan Pest és a vidék között is van némi különbség, ez nem annyira jelentős, hogy betegeknek megérje utazni az ellátásért. Ezt adatok is igazolják – mondta. A fizetős egészségügyben gyógyulók évente 3,5 ellátást vesznek igénybe és ezért 1,2 klinikát látogatnak meg. Ebből azt a következtetést is le lehet vonni – értelmezi az adatokat Gáspár Péter – hogy még az olcsóbb vizitdíjakért sem utaznak a páciensek, hanem a lakóhelyükhöz legközelebb lévő szolgáltatót veszik igénybe. Más a helyzet a komolyabb műtéteknél, az ilyen ellátásokért akár távolabbra is utaznak. Az elmúlt években sok milliárdot költöttek a nagyobb szolgáltatók marketingre, ez mostanra kamatozik. A páciensek elkezdtek már nem feltétlenül az orvoshoz, hanem inkább a magánegészségügyi brandekhez kötődni. Eddig ennek épp az ellenkezője működött, hogy orvost választottak és odamentek, ahol az illető dolgozott.

Gáspár Péter adatai alapján a legnépszerűbb ellátók az Emineo Magánkórház, a Waberer Medical Center, a TritonLife Csoport, azaz a betegek egyre inkább a sok szakmás multiklinikákat, keresik, amikor magánszolgáltatóra van szükségük.

Jellemző, hogy ha más magánellátónál kezdődött a kivizsgálás, akkor a beavatkozást végző intézményben újra elvégzik azokat. Azaz mondhatni kétszer fizet a beteg a szükséges leletekért. Ha végül a műtétre sor kerül, akkor annak árában valamilyen módon kompenzálódik ez a plusz költség.

Európa legmagasabb felhőkarcolója árnyékában a befektetők még jobban járnak.