Úgy tűnik, nem kelt nagy bizalmat a szakemberekben az Orbán-kormány új gyermekvédelmi rendelete, amely csak az állami fenntartású gyermekotthonok intézményvezetőinek pszichológiai alkalmasságát vizsgáltatná. Nem vonatkozik ugyanakkor a gyermekotthonok azon dolgozóira, akik közvetlenül a gyermekekkel foglalkoznak, ahogy az oktatási intézmények, kollégiumok dolgozóira, az egészségügyre sem. Pedig „nemcsak egy bentlakásos otthonban vagy nevelőszülőknél érhet bántalmazás gyerekeket, hanem akár az egészségügyben is" – nyilatkozta Herczog Mária, szociológus, gyermekvédelmi szakember.
Ilyesmi mindenütt előfordulhat, ahol a hatalmon lévő személyek visszaélnek a kiszolgáltatott gyermek vagy felnőtt helyzetével, szexuálisan zaklatják vagy bántalmazzák. Különösen, ha kiszemeltjeik valamilyen okból kevésbé tudnak kiállni az érdekeikért.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint a gyermekbántalmazás fogalma alá tartozik „a fizikai és érzelmi rossz bánásmód, szexuális bántalmazás, elhanyagolás és kizsákmányolás minden formája, amely ténylegesen vagy potenciálisan károsítja a gyermek egészségét, fejlődését vagy méltóságát”. A szexuális bántalmazás lényege: a gyermekek és serdülők olyan szexuális tevékenységbe való bevonása, amelyet ők nem teljesen értenek, amelyhez nem tudják beleegyezésüket adni, életkoruk vagy mentális állapotuk miatt. A szexuális zaklatás vagy bántalmazás egyes esetei nem igényelnek orális, anális vagy hüvelyi érintkezést, behatolást, a nemi szervek érintését. Már a szexuális tartalmú képek nézegettetése is magában foglalja a zaklatást. A fiúk és serdülők az átlagnál gyakrabban érintettek ilyesmiben.
Bárhol történik is a szexuális zaklatás, áldozataiban mentális, fizikai, pszichológiai kárt okoz. De a gyerek élete a bántalmazás napfényre kerülésével fenekestül felfordul. Nemcsak el kell mondania - ha egyáltalán képes rá -, mi történt vele, de bekerül az egészségügyi rendszerbe. Orvosi vizsgálatot, terhességi tesztet végeznek, szükség esetén sürgősségi fogamzásgátlásban részesítik. Kizárják a fertőzést, a nemi betegségeket, a keletkezett zúzódásokat orvosi ellátásban részesítik. Elejét veszik az esetleges öngyilkossági kísérleteknek. Az egészségügyi törvény nagy hiányossága ugyanakkor, hogy elvben megengedi: a vizsgálatoknál éppen a bántalmazó vagy annak segítője jelen legyen mint szülő vagy gondnok.
Ezért az egészségügyi személyzetnek különösen fontos szerepe van a jelzőrendszerben, az esetek felismerésében. Szükség lenne a gyermekvédelem és az egészségügy szorosabb kapcsolatára, hogy a „fertőzött” területeken nagyobb legyen a figyelem. Texasban például minden gyermekkórházban működnek gyermekbántalmazással foglalkozó gyermekorvosok: ők azok, gyanú esetén fogadják a kórházban a bejelentést, és koordinálják az áldozat ellátását.
De sajnos maga az egészségügyi rendszer is előállíthatja a maga pedofiljait, szexuális bántalmazóit, csak éppen tabu erről beszélni. Az angol közvéleményt megrázta 2014 szeptemberében Dr. Myles Bradbury esete. A cambridge-i kórházi gyermekorvost azzal vádolták, hogy 12 rendbeli nem behatoló szexuális bántalmazást, 13 rendbeli tényleges megrontást követett el, egy kisfiúnál pedig „pubertáskori túlzott ellenőrzést” alkalmazott. A vádiratban szerepelt még a pornográf fényképek mutogatása is, ilyenekből mintegy 16 ezer darabot találtak az orvos számítógépén.
Az első bejelentések még 2008-ban érkezetek a gyermekorvos ellen, aki tagja volt a Gyermekgyógyászati és Gyermekegészségügyi Társaságnak: annak a grémiumnak, amelynek felügyelnie kellett a gyermekorvosi ellátást. Szakterülete a daganatos betegségben szenvedő gyermekek gyógyítása volt. Részt vett klinikai kutatásokban, hematológusként a fájdalomcsillapítást, a legyengült, védtelen gyermekek kezelését látta el. A kórház a hírek szerit „nagyon sajnálta az esetet”. A rendőrségnek a segélyvonalakon hallottak után az volt a benyomása, hogy az áldozatok száma több annál, ahányan feljelentést tettek.
A 2014 szeptemberi tárgyalás során a bíróság az orvost 22 év börtönbüntetésre ítélte, amelyet később 16 évre mérsékeltek. Arra is kötelezte, hogy kerüljön be egy olyan országos regiszterbe, ahol azokat tartják számon, akiket szexuális bűncselekmény miatt ítéltek el.
Gondoljuk csak el, milyen sérelmeket szenvedtek el a gyermekek a kórházi tartózkodás alatt. Kit lehet felelőssé tenni a történtekért? És ez Angliában történt. Nekünk van fogalmunk arról, nálunk mi történik a kórházakban, illetve a fogyatékos, a mentálisan retardált gyermekeket ápoló otthonokban? Ezeknek a rendszereknek a működéséről mit gondol a kormány, a felelős belügyminiszter? Gondolnak egyáltalán bármit?
A kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni egyezmény fakultatív jegyzőkönyvének kihirdetéséről szóló 2011. évi CXLIII. törvény szerint „Minden részes állam belföldi szinten létrehoz, kijelöl vagy fenntart egy vagy több látogató testületet (a továbbiakban: nemzeti megelőző mechanizmus) a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés megakadályozása érdekében” (3. cikk). A szöveget - bizonyára szövegértési problémák okán - eddig az állam, Balog Zoltán református püspök nyomán, úgy értelmezte, hogy pedofilokra és támogatóikra bízta a törvény érvényesítését. Most már nem kellene!
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.