Igaz, az „államosítás”, az elkobzás vádját - a pécsi vízmű 2009-es, elrettentő kivételétől eltekintve - igyekeztek elkerülni. Pénzt, legalábbis az eszközökért, hajlandónak mutatkoztak fizetni. (A sajátos szabályozásból következően az ügyfélállományért nem.) Mindazonáltal az eladási szándék ösztönzése és az ár letörése érdekében minden, a jogszerűség határán táncoló politikai-szabályozási eszközt bevetettek. Az energiamultikkal igyekeztek érzékeltetni, hogy a közeg barátságtalanná vált a számukra. E politika dobta a felszínre például Németh Szilárd Fidesz-alelnököt, aki két egészségtelen, zsíros étel posztolása közben hol a számla rezsibokszának színéről és betűtípusáról alkot zavaros törvényeket, hol hisztérikusan kikel az Elmű fogyasztói levele, vagy épp az E.ON bevett díjcsomagja ellen.
A német, francia, olasz, amerikai, belga, finn – nyugati – befektetők értették a célzást. Így, hosszú éveken át tartó, anyaországi döntésektől sem független tárgyalások után, 2021-re közülük már csak az E.ON maradt meg jelentős hazai áram- és gázhálózatok tulajdonosaként. Az állam szándékait elsősorban a – néhány, a közgyűléseken kellemetlenkedő magánrészvényestől megszabadított - MVM képviselte, amely korábbi tevékenységén messze túlmenően, mára a lakosság egyedüli áram- és gázellátója, az orosz gáz vevője, gáztárolókat, térségi áram- és gázhálózatokat tulajdonol, illetve Mészáros Lőrinc érdekeltségeitől „megvették” a lerobbant, környezetszennyező Mátrai Erőművet is. Közben, esetenként a Mol-közeli MET-tel közösen, a kormányfői jóbaráthoz kerültek a kelet-magyarországi áram- és gázhálózatok is. Ezzel a szabályozás – vagyis a bevételek elosztása - is „befektető”-baráttá vált, ám azok tevékenységén már a központi szándékok tükröződnek. Ennek, illetve a kormány által 2014 óta büszkén fenntartott, „rezsicsökkentett” lakossági energiatarifák tényleges ára az évi több ezermilliárdos, az ágazatnak – így közvetve Putyinnak - utalt állami támogatás. A tőzsdén magánosított Mol negyed százada változatlan, Orbánékkal látványosan barátkozó csúcsvezetőiért kevésbé rajongó, harmadnyi részvényest, adófizetői százmilliárdokból, kivásárolták, majd e csomagot a nem sokkal korábban létrehozott, NER-érdekű alapítványoknak ajándékozták. A hulladékgazdálkodás átvételével az olajcég visszatérni látszik ahhoz a jó állami kapcsolatokon nyugvó üzleti modellhez, amitől a 2000-es évek elején a gázüzletág eladásával még szabadulni igyekeztek.
Az átalakulás társadalmi haszna kevéssé látszik. Míg a magánosított hálózatokat csúcsszintű tarifák árán újították fel, a mostani Orbán-show ezermilliárdos költségei a jelen és a jövő adófizetőire hárulnak.
