- Herczog László: Láthatatlan nyugdíjreform

Amikor napvilágra került, hogy az Orbán-kormány együtt az Európai Unióval nyugdíjreformot készít elő, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) azonnal és lelkesen hozzáfogott javaslatainak kidolgozásához. Reményeinket fokozta a kormány 373/2022. számú rendelete (Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve végrehajtásának alapvető szabályairól és felelős intézményeiről). Ennek 22. pontja az alábbiakat tartalmazza:

„22. Társadalmi konzultáció

66. § (1) A nemzeti hatóság társadalmi konzultációra vonatkozó stratégiát készít és hajt végre, amely magában foglalja a társadalmi egyeztetés lépéseinek meghatározását, valamint kötelezettséget állapít meg a szociális partnerekkel és érdekelt felekkel való konzultációra a HET végrehajtása során.

(2) A nemzeti hatóság valamennyi felhívást tíznapos határidő biztosításával társadalmi egyeztetésre bocsát.

(3) A társadalmi egyeztetést a www.palyazat.gov.hu oldalon kell lebonyolítani.

(4) A társadalmi egyeztetés során beérkezett észrevételek figyelembevételével a nemzeti hatóság a szakpolitikai felelős bevonásával véglegesíti a felhívást.”

Sajnos, nem először, ismét csalódnunk kellett.

Az Európai Bizottság által elfogadott magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv egyebek mellett tartalmazza a kormányzat vállalását a nyugdíjrendszer felülvizsgálatára, módosítására. Az elfogadott szöveg szerint a tervezett reform három ütemben valósul meg.

Első lépésként egy független nemzetközi szakértői jelentést kell készíteni a magyar nyugdíjrendszerről 2023. december 31-ig. Másodikként a kormány szakpolitikai javaslatot készít, amit megvitat a gazdasági és szociális partnerekkel. Ennek határideje 2024. június 30. Végül harmadikként a „Kormány a nyugdíjrendszer módosítására vonatkozó jogszabályi javaslatot fogad el, és azt részletes hatástanulmány kíséretében az Országgyűlés elé terjeszti”, amiről az Országgyűlés 2025. március 31-ig határoz.

A nyugdíjrendszer tervezett reformjáról 2023. november 28-án Varga Mihály pénzügyminiszter tájékoztatta az Országgyűlés népjóléti bizottságát. Egyebek mellett kijelentette, hogy „2024 első felében bocsátjuk társadalmi egyeztetésre a szakmai javaslatokat és irányokat.” Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a jelentés elkészítésére az OECD szakértői kaptak megbízást. „Ez az anyag nyilvános lesz, … úgyhogy betekintést nyerhetnek a parlamenti képviselők, a Népjóléti Bizottság is, mások is ebbe az anyagba, és azt gondolom, hogy fontos is, hogy mindenki elmondhassa róla a véleményét, meg az álláspontját.”

Mivel az első határidő tavaly év végével letelt, az olvasó joggal várja, hogy a nemzetközi szakértői jelentés főbb megállapításairól tájékoztatást kapjon. Sajnos, ezt nem tehetem, mert a szakértői jelentést – már ha egyáltalán elkészült – nem hozták nyilvánosságra, és a kormány, illetve a nyugdíjrendszerért felelős Pénzügyminisztérium sem osztott meg a közvéleménnyel semmilyen információt. Már azt is furcsállottuk, hogy a nemzetközi bizottság nem kereste meg a hazai érdekképviseleteket, szakértőket, pedig ez korábban általános gyakorlat volt. És természetesen jó lenne tudni, hogy mire jutott a bizottság, mik a PM elképzelései.

Azért is el kellene kezdeni a munkát, mert kevés azt állítani, hogy van fedezet az aktuális nyugdíjakra. A rendszernek óvni kell a nyugdíjas szegénységtől, méltányosnak kell lennie – és ez nem csak elnyomorodást, hanem az életminőség javítási lehetőségeinek a hiányát is jelenti –, tehát csak a vállalás egyik feléről nyilatkozhat bizakodóan a kormány, a másik feléről viszont egyetlen szót sem ejt.

Pedig lenne miről beszélni. Ami a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát illeti, Varga Mihály is úgy fogalmazott a bizottsági meghallgatáson, hogy „a magyar nyugdíjrendszer megbízhatóan működik, a hatályos jogszabályokban foglalt nyugdíjkiadásoknak a fedezete rendelkezésre áll, ideértve a 13. havi nyugdíjat is, ez biztosított. A Nyugdíjbiztosítási Alap egyensúlyi helyzete a következő években szerintünk tehát biztosítva van, az nem igényel azonnali sürgős beavatkozást, a rendszerben biztosított nyugellátás alkalmas az időskori jövedelembiztonságnak a megteremtésére.” Álláspontját egyébként a legtöbb szakértő is osztja, azaz felesleges sietni. Mindez nem jelenti azonban azt, hogy a nyugdíjrendszerben ne lenne számos olyan probléma, amiről beszélni kellene, sőt cselekedni – függetlenül attól, hogy ezt a külföldi szakértők megemlítik vagy sem.

A csupán inflációkövető nyugdíjemelések ugyanis számos konfliktust hívnak életre. Egyrészt konfliktus keletkezik az aktívak és a nyugdíjasok között, hiszen a reálkeresetek általában növekednek, a nyugdíjak reálértéke viszont stagnál. Jól mutatja ezt, hogy a saját jogon nyugdíjat kapók egy főre jutó átlagos ellátása a nettó keresetekhez viszonyítva 2010-ben még 73,3, 2022-ben már csak 62,6 százalékot tett ki. Ha pedig az összes nyugdíjra és egyéb nyugdíjszerű ellátásokra fordított összeg arányát a GDP-hez viszonyítva nézzük, akkor a 2010-es 11,1 százalék 2022-re 8 százalékra romlott. A számok azt mutatják, hogy a kormány a nyugdíjasokon takarította meg a GDP 3,1 százalékát.

De a nyugdíjasok között is keletkezik konfliktus. Ha valaki pl. 2015-ben ment nyugdíjba, akkor neki a 2015-ös fogyasztási színvonalát őrzi meg a nyugdíjrendszer, amely csupán az inflációt kompenzálja. Ha viszont 2022-ben, akkor a 2022. évi fogyasztási szintet. Márpedig utóbbi nyilván magasabb, hiszen hosszabb távon – ha ingadozásokkal is – a gazdaság s így az életszínvonal növekszik. Mindezt a KSH adatai is bizonyítják: a háztartások egy főre jutó éves fogyasztási kiadása 2015-ben 978 719 Ft volt, míg 2022-ben az előzetes adat 1 715 303 Ft, ami 75,3 százalékos növekedést jelent. Valójában azonban ez nem jelent ekkora fogyasztásnövekedést, mert ebben az infláció hatása is „benne van”. Reálértéken az emelkedés csupán 28.9 százalék, de az állításunkat – miszerint minél régebben ment valaki nyugdíjba, relatíve annál rosszabb a helyzete – jól illusztrálja.

Arról sem szabadna megfelejtkeznünk, hogy az alacsony nyugdíjban részesülők háztartásában az élelmiszer-, az energia-, illetve a rezsiköltségek aránya jóval nagyobb, mint ahol a jövedelmek magasak. Az élelmiszerárak emelkedése pedig jóval meghaladta az infláció átlagos mértékét: 2023-ban 25,9 százalékkal emelkedtek, miközben az infláció átlagos mértéke 17,6 százalék volt. Ez pedig azt jelenti, hogy az alacsony nyugdíjak reálértéke csökkent 2023-ban 2022-höz képest. Mindezek miatt relatív és abszolút elszegényedés vár azokra, akiket a sors hosszú élettel áld meg, és csak a nyugdíjukra számíthatnak. Ezért is lenne szükség egy korrekciós mechanizmusra, ami az említett vesztességeket némileg kompenzálja. Az inflációkövető nyugdíjemelések tehát önmagukban valójában az életszínvonal életfogytiglani befagyasztását jelentik, vagyis aki szegény volt, az legfeljebb még szegényebb lehet. Reálérték-növelést ugyanis csak az inflációt meghaladó emelés jelent, addig csupán az infláció okozta veszteség kompenzációjáról beszélhetünk. A kor előrehaladtával a nyugdíjas folyamatosan csúszik lefelé a magyar társadalom életszínvonalához képest. Ez a nagy együttérzés és gondoskodás?

ezzel nem emelkedik meg a havonta kapott nyugdíj összege. Itt is érdemes felhívni a figyelmet egy tényre: a nyugdíjprémium maximális összege ideális esetben (7,5 százalékos vagy ennél magasabb GDP-növekedés esetén) 80 ezer Ft. Miért éppen 80 ezer? Azért, mert 2009-ben ekkora volt az átlagnyugdíj. 2022-ben valamennyi ellátást figyelembe véve, ez a szám 180 ezer Ft. Ha tehát a kormány rendszeresen korrigálta volna az átlagnyugdíjnak megfelelően a nyugdíjprémium maximumát, akkor 2022-ben nem 10 ezer, hanem 22.500 Ft-ot kellett volna fizetni. Ki rövidíti meg a nyugdíjasokat?

A reform más intézkedésekre is kiterjedhetne. Így például foglalkozni kellene a rugalmas nyugdíjkorhatár bevezetésével, amelynek lényege: legfeljebb 3 évvel hamarabb nyugdíjba lehet menni, azonban ilyenkor nem jár a teljes nyugdíj (valószínűleg ezt csak fokozatosan lehetne bevezetni), illetve ha valaki 65 éves korában nem megy nyugdíjba, hanem azt bejelentve tovább dolgozik, akkor bónuszban részesül, azaz magasabb nyugdíjat állapítanak meg a részére (ez már ma is így van).

Régi adóssága az Orbán-kormánynak a rokkantnyugdíjak rendezése, amelyre az Alkotmánybírósági 2019. március 31-i határidőt állapított meg. És még számos szabály újraalkotása, pl. a járulékfizetési felső határ 2013-as eltörlése vagy a degressziós kulcsok korrekciója, az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás adókedvezménye és még sok minden más is reformra, de legalább az inflációnak megfelelő indexálásra szorulna. Az a tény, hogy a kormány 2010 óta nem nyúlt a nyugdíjrendszerhez – kivéve a járulékplafon eltörlését, amivel a magas jövedelműeket támogatja, de az öngondoskodást, amire nekik lenne lehetőségük, már nem ösztönzi –, és más alrendszerekhez hasonlóan (pl. SZJA, családi pótlék) a kisnyugdíjasok támogatása helyett a nagy jövedelműeknek juttat többletet. Mindezekkel a NYUSZET több alkalommal megkereste a kormányt, illetve a PM-t, de a tárgyalási ajánlatot elutasították. A kormány a nyugdíjas szervezetek tőle független képviselőivel nem hajlandó konzultálni, pedig ők készek a munkára, az együttműködésre. Minden eddigi – sajnos, csak 1990 és 2010 közötti – tapasztalat azt bizonyítja, hogy a kormány és az érdekképviseletek közötti párbeszéd mindkét fél, tehát a kabinet számára is hasznot hoz: javul az intézkedések szakmai megalapozottsága, társadalmi elfogadottsága.

Sok mindenről lehetne és kellene tehát beszélni. A kormány azonban hallgat, nem osztja meg velünk terveit. Vagy azt, hogy nem akar változtatni. A nyugdíjasok ehelyett olvashatják a JóKor című propagandakiadványt, amelyben Orbán Viktor mindenkit megnyugtat: „Az idősek 2024-ben is számíthatnak ránk!”