Nem értik, vagy nem is akarják megérteni, hogy milyen helyzetet teremtett a hivataláról lemondó Novák Katalin köztársasági elnök azzal, hogy kegyelmet adott K. Endrének. Nem értik, vagy nem akarják érteni, hogy a köztársasági elnök hosszú időn keresztül titokban tartott döntése, a törvényben biztosított kegyelmi jog gyakorlása nem pusztán jogi aktus, hanem morális felelősség kérdése. A kormányfő, a kormány tagjai és kormányzó párt meghatározó személyiségei hosszú időn keresztült úgy tettek - megtévesztve a magyar választókat -, mintha az újságból értesültek volna a botrányos esetről.
Most a tűz oltása folyik, látványosan nagy erőkkel, de közben máris úgy tűnik, Orbán Viktor megint melléfogott a legmagasabb közjogi méltóság kiválasztása során. Nem elég, hogy Sulyok Tamás rendszerváltáskori vállalkozásai bizonyos tekintetben kifogásolhatóak voltak, de aligha növeli az iránta ébredő közbizalmat, hogy nem mondott igazat az édesapja 1944 utáni tevékenységéről, és az esetre semmiféle magyarázatot nem hajlandó adni.
De hát azt sem tudjuk, mi motiválta az akkori igazságügyi minisztert, hogy ellenjegyezze a kegyelmi döntést, annak ellenére, hogy állítólag nem támogatta azt. Mindenesetre Varga Judit mindmáig nem kért bocsánatot az áldozatoktól. Azt is csak sejthetjük, hogy Novák egykori mentora, volt minisztere, ma már a református egyház püspöke, Novák tanácsadó testületének egyik tagja meghatározó részese volt a nagy társadalmi felháborodást kiváltó döntésnek. De nem tudjuk, miért lehetett ilyen hatással Novákra.
Ha ennek a döntésnek a részesei értenék, hogy Novák kegyelme mit jelent annak a fiatalembernek, akit K. Endre arra akart rávenni, hogy vonja vissza a szexuális bűncselekménnyel kapcsolatos vallomását, és mondja azt, hogy az abban szereplő állítás csak kitaláció, akkor a miniszterelnöknek már rég bocsánatot kellett volna kérni nemcsak tőle, hanem az összes bántalmazottól. Ha értenék, akkor már rég be kellett volna jelenteniük, hogy milyen módon kívánnak segíteni az érintett fiatalokon, és hozzá kellett volna látniuk a gyermekvédelem, azon belül is a jelzőrendszerek megerősítéséhez. Ha értenék, akkor nem azt latolgatnák, mekkora károkat okozott a kormánypártoknak a botrány. Ha értenék, akkor most nem arról szólna a propaganda, melyik oldali tábor a normalitás tábora.
Szerintem a valódi gyermekvédelem nem ott kezdődik, amikor a bíróságon egy gyermeket molesztáló fejére olvassák az ítéletet. A jogi elégtétel megadása ugyanis csak azt jelenti, hogy a bűnüldöző szervek jól végezték a munkájukat. De a gyermekek valódi érdekeit szem előtt tartó kormány nem elégedhet meg azzal, hogy szigorú gyermekvédelmi törvényt tesz le az Országgyűlés asztalára, és ezzel megteremti a bírósági ítélkezések feltételeit. Ahogy azzal sem elégedhet meg, hogy Alaptörvény módosítást kezdeményez, és ellehetetleníti a mindenkori köztársasági elnök kegyelmi jogkörét.
Ennél többre van szükség. A már említett jelzőrendszer megerősítésén túl szigorú követelményrendszert kellene kidolgozni annak érdekében, hogy csak a megfelelő nevelők kerülhessenek a pályára. A már olvasható kormányrendelet a pszichológiai alkalmassági vizsgálatok előírásáról, bár hiányos, de jó lépésnek tűnik. A baj csak az, hogy egy szűk vezetői kört érint. Kérdés az is, hogy ki fogja kiválasztani az igen nehezen megoldható feladatra a pszichológust? Ki fogja vizsgálni, hogy a kiválasztott pszichológus nem ugyanolyan pedofilmentegető-e, mint a bicskei intézet volt szakembere? Vajon tudják-e pótolni azokat, akik nem vállalják a vizsgálatot, vagy éppenséggel nem felelnek meg az elvárásoknak?
Ma már sokan mondják, hogy több pénzt kellene biztosítani az intézményrendszer fejlesztésére, az intézményben dolgozók anyagi megbecsülésére. Ennek javításáról már 2017-ben hallottunk kormányzati ígéreteket, de a mai napig nem történt semmifajta lényeges intézkedés. Azt sem lenne szabad elfelejteni, hogy a pedofilok nemcsak a bentlakásos intézetekben követik el aljas cselekedeteiket, hanem a közoktatási intézményekben is - nem beszélve a családon belüli szexuális erőszakról.
Visszakanyarodva a kegyelmi döntés verte hullámokhoz, érdemes felidézni: a botrányról szólva azt mondta a miniszterelnök az évértékelő beszédében, hogy olyan ez, mint egy rémálom. De hát ez nem álom volt, hanem valóság. Azt is mondta, hogy a két asszonynak több méltóság van a kisujjában, mint a baloldal összes vezetőjében. Kérdezem, vajon Nováknak a botrány kirobbanását követő időszakban tapasztalt viselkedésére a méltóság volt a jellemző? Méltóság volt az első válaszában, aztán a katari kiruccanásában? Méltóságnak nevezhető, hogy a volt igazságügyi miniszter azóta sem állt a nyilvánosság elé és nem kért bocsánatot, csak az elvált férje magyarázza mindmáig úton-útfélen a tetteit?
Általános iskolai tanulmányaim során nem telt el egyetlen nap sem úgy, hogy az intézménybe belépve ne azon a Berzsenyi idézeten akadt volna meg a tekintetem, ahogy a gyermekeimé is: „minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs”. Az erkölcs, amely meghatározza az emberi viselkedés és cselekedetek etikai és morális alapjait. Szerintem ma ismét elő kellene venni a Magyarokhoz című verset.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
