Nem lehet nem elismerni, hogy egy stúdió-produkció keretében megmentette a mozi fogalmát: a Dűne első része 2021-ben úgy tudott kasszarobbantó lenni, hogy annak idején a Warner a premierrel egy időben elindította az HBO streamingszolgáltatásán is. Ebben közrejátszott Frank Herbert Dűne-univerzumának a népszerűsége és a tény, hogy Villeneuve megalomán ars poeticával és grandiózus látványvilággal állt neki, hogy megfilmesítse a regényfolyam első, 1965-ben megjelent kötetének az egyharmadát – épp a dramaturgiát háttérbe szorítva. Hangsúlyozom: nagy szerencse, hogy a produkció siker lett, mert a folytatás annak idején egyáltalán nem volt biztos, így könnyen előfordulhatott volna, hogy a vállalkozás örök epilógus marad. Most, a második résszel elkészült el a teljes monumentális kép, a kettő csakis együtt tekintendő, külön-külön nem állnak meg a lábukon.
Herbert Dűne-univerzumként szokás a legtöbbször emlegetni a megfilmesíthetetlen-közhelyt, de ez nem igazán az irodalmi alap kritikája, sokkal inkább az eddigi filmeké. A híres-hírhedt első mozis feldolgozás, mely felöleli az első regény fő eseményeit, David Lynch rendező munkája, mely afféle örök vitatéma: a világ egyik fele gigantikus fércműnek tartja, a másik pedig zseniális remekműnek. Egy biztos, Lynch, aki bosszús volt, hogy nem engedték teljesen szabadon szárnyalni a fantáziáját, a látvánnyal és a világteremtéssel filmkészítési trendet alapított, mely a mai napig érvényes. Gondoljunk csak James Cameron Avatar-univerzumára, a rendező ettől a koncepciótól nemhogy nem zárkózott el, hanem kifejezetten utánozta Lynchet, továbbvitte a szellemi örökséget, tiszteleg is, mint ahogy a nagymesterek előtt szokás.
Mindemellett azt sem lehet állítani, hogy Herbert bevezető regénye nem lenne önmagában egy őrület. Egy feudális struktúrájú jövőt vetít elénk, melyet IV. Shaddam, Padisah császár kormányoz, a nagy nemesi házak uralják. A hatalmi rendszer három pilléren nyugszik: a Landsraad nemesek tanácsán (politikusok), az Űrligán és a navigátorain (ez lenne mondjuk a Wall Street) és a kizárólag nőkből álló ősi Bene Gesserit renden (a nagy világvallás). Na, és persze, ott a fűszer, az univerzum legnagyobb értéke, mely annak legszegényebb bolygóján, az Arrakison terem csak meg. Lynch és Villeneuve „időközben” próbálja Herbert különböző kultúrákon és civilizációkból (arab, izraeli, skandináv, indonéz és latin) összegyúrt világrendszerét megmutatni, mindketten ebben hibáztak.
Abban nem különbözik a két mozis feldolgozás, hogy a nagy, shakespeare-i szintű árulásra koncentrálnak: amikor Shaddam kinevezi az Atreides házat a Harkonnenenk helyett, még a jóságos Leto herceg is tudja, hogy csapda az egész. Csak azt nem tudja, hogy ki fogja őt elárulni, ezért a szövetségeseket a bolygó őslakósaiban, a fremeneknél keresi. A történet közismert, a Harkonnenek visszatérnek, Leto meghal és fia, Paul Atreides a fremeneknél kezd új életet. Lynch és Villeneuve is hosszasan meséli ezt, elvégre klasszikus dráma. Ám míg előbbinek se büdzséje, se játékideje nem maradt, elkezdett csapongani és valahogy összehozni a grandiózus finálét, Villneuve-nek lett volna ideje, büdzséje, ehelyett inkább köldöknéző őrülettel megkomponált látványorgiában gondolkodott: csodálatos harcok, zene, vizuális világ, kosztümök, szemet gyönyörködtető színészi alakítások, ami remek, hiszen ezért rajong érte a világ egyik fele.
A másik viszont hiányolja a kultúr- és társadalompolitikai folyamatokat és azt, hogy az ifjú Paul Atreides hogy lesz Muad'Dib, a hadvezér, majd Kwisatz Haderach, a Mahdi (messiás) – mivel mindez egyszerűen csak megtörténik. Ám Villeneuve nemhogy csapong, hanem sebészi módon szabdalja a szorit. A Bene Gesserit rendet összemossa a politikusokkal, az Űrliga navigátorairól elfeledkezik. De, ami ezeken felül is zavaró, hogy „elmarad két szülés is”: Paul húga nem születik meg, miképpen Paul és Csani első gyermeke sem, és ezzel durván átírják Herbert meséjét. Biztos sokan vannak olyanok is, akik eddig nem hallottak Frank Herbert regényeiről, ám akik igen, azoknak bizony recseg-ropog a Denis Villeneuve által adaptált, újraírt Dűne univerzum, mely azt kérdést is felveti, hogy ha lesz harmadfik rész, akkor annak mennyi köze lesz a második regényhez, A Dűne messiásához. Persze azért alapvetően legyünk boldogok: végre felbukkant egy látványos moziprodukció, mely nem egy tőmondatos cselekménnyel rendelkezik, mint mondjuk korunk képregény-adaptációi.
Valaki itt félreértésből lett hős – Interjú Denis Villeneuve-vel, a Dűne rendezőjével