Nem kértek parlamenti belépőt, nem kellett nekik. Ők mindenhová be tudtak menni. Kicsit azért mókáztak még azon, hogy igazán átmehetnének egy nemzetbiztonsági vizsgálaton meg egy fémkereső kapun, és a fotográfia készítésének lehetetlensége is csiklandozta őket: mekkorát nézne a bejáratnál strázsáló főtörzsőrmester, mosolyogtak. Aztán mégis úgy döntöttek, látogatásuknak súlya van, nem bohóckodhatják el.
A köztársasági elnök megválasztása és a gyermekvédelem fontosabb témák annál, hogy elmismásolják a jelenlétüket. Ritka vendégek a világegyetemnek ezen az istentelenül ellentmondásos tájékán.
Ketten voltak, és elemükben. Rég futottak össze. Sosem gondolták volna, hogy egyszer még a magyar parlamentben lesz dolguk, ráadásul egyszerre. Nem szóltak, ismerték egymás gondolatait azóta, hogy az Egyikben ezer évekkel ezelőtt megszólalt a Másik. Felébredt benne. Lehetett úgy harminc, és már tudta, hogy hamarosan magára veszi az emberiség bűneit, és a bűnösök ezért mérhetetlen gyarlóságukban megfeszítik vala. Számára nem tűnt nagy árnak, ma sem döntene másként. Példázata szétterült a földön, és ez idő tájt vagy másfél milliárd embernek nyújtott támaszt a nehézségekben. „Édes Istenem, add, hogy 2026 januárjában ne ütközzön a duguláselhárítás a kolonoszkópiával!” – széles volt a nehézségek tárháza a magyarok közt. A Másik is fogalom lett, őt akkor használták, amikor nem nyomta el a bitang becsvágy, a köldöknézegetés vagy a folytatólagos GDP-növesztés fétise, hanem utat kellett mutatni egy jó döntéshez, a háborús bűnös orosz elnök elítélésének dolgában például. Nem járt mindig sikerrel ő se.
Rokonszakmát űzött végtére is az Egyik meg a Másik, bár az egyiket (aki a Másik), nem állították fel az utak mentén kőből, pléhlemezből, és nem is imádkoztak hozzá, de ez őt nem zavarta. Nehéz lett volna megszoborni mint egyfajta belső hangot. Hát milyen alakja, anyaga legyen egy belső hangnak? Konkáv szatén? Sertés nyúlja? Elhülyéskednék azt az emberek. Amúgy is sokszor próbálták elnyomni a Másikat, például ez meg az a tender mégiscsak százhúsz emberöltőre (vagy pusztán hatvanra) elég jövedelmet hoz majd a Család konyhájára, a történelmi juss meg kell nekünk, akár egy falat kenyér. No, nem a visszadobáshoz, ha a TEK védelme ellenére véletlenül megdobnának kővel, van a visszadobáshoz kövünk is, több-„bányányi” (az Érdemtelenül Leírt Magyar Szavak Bizottságának különdíjasa – a szerk.).
*
A Képviselőnek hitvány napja volt. Mindig hitvány napja van, amikor a villamossínek közé ejti az iPhone 15-ösét, pro. A képviselők magabiztosságával nézte a miszlikbe törő drágaságát, és úgy csinált, mint aki éppen így akarta. Elővette a másik iPhone 15-ösét, pro.
Átfutott rajta, hogy ezen nem fog tud belépni az Így Szavazz Máma nevű alkalmazásba. Bassza meg, motyogta maga elé a Képviselő, de az arcáról nem múlt el a „ma is megszedem magam” nézés.
Késésben volt. Befordult a Kossuth térre. Tíz perc múlva szavazás.
Meghatotta az ülésterem megint, de ma valahogy még erősebben érezte, hogy nagy elődök nyomdokán ül nap nap után. Különösen jól akart szavazni. Az ellenzék az Elnökminisztert molesztálta előre megfontolt keresztkérdés-feltevés eszközével. Ezt a Képviselő már utálta módfelett. Hogy a kótyomfittyébe nem tudnak már napirendre térni! – nézett szét a Képviselő, és a bátorak mind egyetértően néztek vissza rá a maguk sajátos „Hogy a kótyomfittyébe!” nézésével. Lemondott a Katika, a Juditka, lemondással felérő maradással nyugtázta a kellemetlen helyzetet a Püspökkultusz, nem hagyván ott csapot-papot, de főleg a lelkipásztorait, akikhez azóta is megy. A Képviselő széles mosollyal üdvözölte az Elnökminiszter riposztjait, de érezte, hogy a riposztok ma nem annyira átütők. Azt is érezte, hogy az Elnökminiszter most először szeretett volna öregebb lenni néhány órával, néhány héttel. Leginkább a választások után szeretett volna lenni, pedig a választásokat imádta. Imádott nyergelni, kilovagolni, caplatni a patakvéren által, és úgy énekelni regrutanótákat a Helyettes oldalán dagadó kebelzettel, hogy a Holdon is hallatsszon.
A Képviselő nem tudta, hogy a Másodperc most következik. Mivel nem volt nála a szavazóalkalmazás (ami eligazította volna, mikor igen, mikor nem, mikor nemigen), váratlanul érte az ellenzék felszólítása, hogy állnának föl már egy perc erejéig Alekszej Anatoljevics Navalnij, a néhai gulág sarkvidéki börtönében elhunyt orosz ellenzéki képviselő emlékére! Teringettét! – rivallt át a Képviselő busa fején a szörnyeteg kétségbeesés.
Két lehetősége volt, feláll, vagy nem áll fel. A bőrének pórusain érezte az élő tévéközvetítést, azt a fránya közelit, amiben még a minapi kolbásztöltés banális sérülése is meglátszott hájmeresztő hazafihomlokán.
Gondolkodott, bár ilyet a múlhatatlan történelmi képzelődései alapján 1526-ban csinált utoljára, amikor megszavazta a törökök azonnali kizárását a NATO-ból. Előtte postagalambokkal kérdezték meg az embereket, Akarja-e Ön (Akarod-e, büdös paraszt), hogy kiléptessük II. Szulejmán népes muszlim bagázsát a Szövetségből? címmel, de az emberek nagy ívben szartak rá, és megették a postagalambokat mind egy szálig.
A Másodperc még mindig ott ült a Képviselő vállán. Aki csak bámult maga elé, nem mert oldalra nézni. Mellette a képviselők ültek, akik közül senki sem ejtette telefonját a sínek közé, így olvasták a Fidesz-központ heveny szavazási ukázát: „Sovinisztáknak nem jár tisztelet”. Arra utalt az Elnökminiszter, hogy Navalnij másfél évtizede a birodalmi orosz narratívát felhangosítva csótányoknak és legyeknek nevezte a csecseneket, a grúzokat pedig patkányoknak, ami bizony nem volt szép tőle. Később azonban megjött a jobbik esze, a nacionalista-etnicista megszólalásaiért megkövette az érintetteket, és 2011-ben az orosz meneten már a cárevicset vette célba: „az összegyűltek holnap kirúghatják ezeket a tolvaj seggfejeket a Kremlből”.
Az Elnökminiszternek nem estek jól ezek a szavak: hogy venné ki magát, ha ő, mint Vlagyimir Európát bejáró kísértete megadná a végtisztességet Navalnijnak, aki őt is ugyanakkora seggfejnek tartotta nyilván, mint amekkorának a háborús bűnös diktátort (és leendő gyilkosát).
Bónuszkérdés: vajon mennyivel kevésbé soviniszta az Elnökminiszter amerikai kedvence, Trump, vagy a holland Wilders, akiknél szélsőjobboldalibb szutykokat régóta kerestek már a jelenkor történészei, mindhiába. Utóbbit az Elnökminiszter bőszen kitüntette, ahogy a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját is. De nem ezek jártak a Képviselő fejében, akinek végül is a gondolkodásban begörcsölt a lábikrája körmöstől, így ha akart se tudott volna felállni. Mázli.
*
Az Egyik és a Másik időközben evett egy falafelt a Blahán, és a csajokat nézte szakmailag a kora tavaszban. Teljesen elfelejtetve, miért is jöttek, így a Képviselő vidáman kapcsolhatta be a jakuzzit odahaza, hogy nyakig ülve a habban megnézze a tőzsdei árfolyamot, a kenőpénzes Messenger-csoportot, és elolvasta a napi imát az Origón. Ámen.
