A labdarúgás játéknaptárát a sportág profittermelő képességének köszönhetően az elmúlt évtizedekben sikerült úgy kialakítani, hogy szinte minden napra jusson esemény. Hétvégi fordulók és kupaszerdák helyett a bajnoki meccseket elhúzzák péntektől akár hétfőig, a kupatalálkozókat keddtől csütörtökig. A selejtezők pedig egy hétig tartanak. A játékosok persze panaszkodnak a terhelésre, de kit érdekel, szórakoztassanak naponta, milliókat-milliárdokat keresnek. Ha pedig a foci napi esemény, a médiának is folyamatosan követnie kell, komplett tévécsatornák is épülhetnek rá. Komoly kommentátori és szakértői csapattal. Alaposan meg kell hányni-vetni, mi történhet majd, mi történik és mi történt. Mit valószínűsítenek a statisztikák a labdaérintésektől a kaput eltaláló lövésekig, mi volt a helyes taktika, mikor és hogyan kellett volna cserélni, melyik edző járt túl a másik eszén, milyen erősítésekre készül egy-egy klubvezetés, mire van anyagi háttér? Érdekes bölcselkedések ezek, képben tartanak, súlyt adnak a játéknak, jól vezetik le a szurkolás feszültségeit.
A két éve tartó ukrán-orosz háború egyik pszichés tragédiája, hogy megszoktuk.
Hétköznapi háttérré vált, amivel jólétinek nevezhető, kispolgári európai létünk visszanyújtózkodott a történelmi „háború és béke” állapotba. Kis kontinensünkön éljük, amit élhetünk, a periférián pedig csapataink háborút vívnak. De hát erre vannak a hadseregek. És ha már minden hülyeséget végigböngésztünk a közösségi hálón, föl lehet menni egy hírportálra, és a focieredmények után vetni egy pillantást a harcok menetére. Na, elsüllyesztettünk egy hadihajót, nagyon jó, azok lebombáztak öt házat, két civil halott, tűrhető. Talán kéne még támogatás, fegyver, de lehet, hogy mégsem, majd kiderül.
Jelenleg ott tartunk e háború mindennapiságában, hogy önálló tévéműsorok is kapcsolhatók hozzá.
Nem csupán a híradókban, politikai adásokban, háttréműsorokban foglalkoznak vele. Nem, az ukrán-orosz háború már megér egy műsort! Főleg most, hogy szükség esetén egy kis izraeli-palesztin vérontással is lehet ízesíteni. Jellegében az egész a labdarúgást követő adásokra emlékeztet. Kedves, mosolygós műsorvezető kérdezi a szakértőket az aktuális fejleményekről, azok pedig valódi és álhírek halmazából kibölcselkedik, mi is a helyzet. Kellemes kávéházi hangulat, a háttérben a klubcsapatok címere és meccsekről kivetített képek helyett, nemzeti színek, harci események kockái, tüzel egy tank, valami robban.
Az egész abszurd, de valahol mégis életszerű.
A szemléleti különbségek persze itt is árulkodóak. A Hír TV gyakorlatilag naponta jelentkezik a Háború Ukrajnában elemző műsorral. Tárgyszerű hangon, ami nem annyira a szükséges szakértői távolságtartást, hanem a kormány cinikusan óvatos, Oroszország felé is kacsintó irányvonalát képviseli. Nagy, tekintélyes elemzőgárda áll rendelkezésre egyetemi tanároktól, vezető intézeti munkatársakon át diplomatákig, meglepően gazdagnak tűnő információs háttérrel. A tájékozottság nehezen megkérdőjelezhető, több megállapítás, gondolatmenet is elgondolkoztató, a hangütés és a szemléletmód mégis felháboríthatja a humanista érzelmű nézőt, főleg, ha ápol még magában valamit a romantikus attitűdből.
Visszataszító a szenvtelenség foka, az orosz agresszióval való határozott szembenállás hiánya, és a sok szolgai kikacsintás a magyar kormány álláspontjára.
A számtalan kicsinyes, kárörvendő hangsúly, amely az ukrán nehézségekben Brüsszel és a bideni Washington kudarcát látja; Zelenszkij szurkálása, az ukrajnai korrupciós jelenségek emlegetése, miközben Putyin tekintélyes, igaz, országa érdekeit, ezúttal talán túlzott erőszakkal képviselő politikusként jelenik meg. Mindez egészében a százezrek életét követelő, kizárólag nagyhatalmi érdekektől vezérelt agresszió igazolását sugalmazza.
Az ATV háborús műsora, az Ostrom jóval szerényebb keretek között kapott erőre. A Spirit FM-ből képernyőre. Hetente egyszer látható, Vogyerák Anikó műsorvezető faggatja benne Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértőt. Tarjányival szemben lehetnek fenntartások koptatottság okán, vagy egy-két meggondolatlan szerepvállalása, téves helyzetértékelése miatt (a háború elején például gyors orosz győzelemre számított), de ebben a műsorban nagyon összeszedett, átgondoltan szakszerű, és televíziós személyiségként is remek teljesítményt nyújt. Sikerül leegyszerűsítések nélkül globális szintű folyamatokban elhelyeznie a háborút, és úgy képes reálisan láttatni Oroszország törekvéseit, komoly katonai erejét, hogy erkölcsileg és politikailag egyértelműen a megtámadott, véráldozatokra kényszerült Ukrajna mellett áll. Kerülve minden fölös érzelgősséget. A néző persze nem lesz vidámabb ezektől a heti előadásoktól. Ellenkezőleg, a gázai harcok, a globális hatalmi ellentétek fényében egy világháború előérzete kezdhet elhatalmasodni rajta. Amely nem valószínű, de egyre elképzelhetőbb.
