Zaragoza, Asín szülővárosa kezdetben az arabok uralta Ibériai-félsziget (al-Andalusz) egyik tartományi központja volt, majd a Córdobai Kalifátus hanyatlásakor (a bukás dátuma: 1031) kivívta függetlenségét. A városról elnevezett fejedelemséget a spanyolok 1118-ben foglalták el. Itt született a híres polihisztor – filozófus, orvos, biológus, csillagász – Ibn Báddzsa (1085–1138), akit a keresztény nyugat Avempace néven ismert meg. De a spanyol pap nemcsak az ő életét kutatta, hanem sok más híres muszlimét is. Ezek egyike Ibn Arabí. Mivel a muzulmánok számára ő volt a „Sejk al-Akbar”, a Legnagyobb Tanító, ezért Európában a „Doctor Maximus” nevet kapta.
A sejk Dante születése előtt száz évvel, 1165-ben látta meg a napvilágot a mai Spanyolországban lévő Murciában. Zarándokként eljutott Egyiptomba, Mekkába, Damaszkuszba, Konyába és Bagdadba is. Utazásainak, és spirituális megvilágosodásának élményeit az „Al-futúhát al-makkíjja” (Mekkai kinyilatkoztatások) című könyvébe gyűjtötte össze. Mekkában megismerkedett egy szép, fiatal lánnyal, akiben az örök bölcsesség megtestesülését fedezte fel. Ez a titokzatos lány olyan mély, és inspiráló hatással volt rá, mint Dantéra Beatrice – olvasható a britannica.com honlapon az Ibn-al-Arabi címszónál. A „Doctor Maximus” szülővárosát 1266-ban foglalták el a X. Alfonz kasztíliai király vezette spanyol seregek. A király, akit az utókor a megtisztelő „Bölcs” jelzővel illetett, támogatta a tudományok művelőit, és Toledóban, az általa is finanszírozott fordítóműhelyben arab, görög, és zsidó bölcsek műveit fordították. A Kelet világában élő X. Alfonz udvarában Brunetto Latini (1220–1294), Dante tanítója, gyámja, a kor egyik nagy műveltségű tudósa is megfordult követként. Itt hallhatta Mohamed híres égi utazása, az „al-Iszrá va al-Mirádzs” történetét. Mivel ebben a korban a kereszténység és az iszlám között élénk vita folyt annak eldöntéséről, hogy melyik vallásnak van igaza, ezért a történetet latinra, és a kor spanyol, és francia nyelvére is lefordították.
Mohamed legendás éjszakai utazása i.sz. 619-ben történt, és a Korán 17. fejezete is említi. Az arab nyelvű sorokból megtudjuk, hogy a Próféta egy éjszaka a Mekkában lévő Szent Mecsetből a „legtávolabbi mecsetbe” – ami az iszlám szerint a jeruzsálemi Szikladóm – repült, majd onnan fel az égi szférákba. A földi utazás neve „Iszrá” az égié pedig „Mirádzs”. A Korán szerint a történet itt véget is ér, de az iszlám bölcsei leírták a folytatást, amit Mohamedtől hallottak, majd az évszázadok során tovább színesítették a történetet. Mohamed az első égi szférában Ádámmal találkozott, a másodikban Keresztelő Szent Jánossal és Jézussal, a harmadikban Józseffel, a negyedikben Idrisszel (Énokh), az ötödikben Áronnal, a hatodikban Mózessel, végezetül pedig Ábrahámmal. Ekkor tudta meg, hogy a muszlimoknak ezentúl minden nap ötször kell imádkozniuk. Mivel a muszlimok a vallási ünnepeket a holdnaptár alapján számolják, ami azt is jelenti, hogy a dátumok minden évben eltoldódnak, ezért az „al-Iszrá va al-Mirádzs” ünnepét az idén február hetedikén, vagy a következő napon, nyolcadikán ünnepelték. Tavaly az ünnep a február közepén volt, 2022-ben pedig március elején.
Mohamed nem volt egyedül, Gábriel arkangyal kísérte. Ahogy Dantét a római költő, Vergilius. A két történet ebben is hasonlít, ami viszont a különbség, hogy Dante világi ember lévén megfordul(hatot)t a Pokolban, és a Purgatóriumban is. „Nagyszabású művének elkészítéséhez Dante felhasználta a latinra fordított, eredetileg arab nyelven íródott Mohamed-utazását, Platón filozófiáját, más antik szerzők műveit" – írja Elekes Szentágotai Blanka Kötelező olvasmányok tartalma és elemzése című könyvében (Lektűr Kiadó, Budapest, 2020). René Guénon (1886–1951) ennél részletesebb elemzést ad: „Don Miguel Asín Palacios sokféle, lényegi és formai kapcsolat meglétét mutatta ki az Isteni színjáték (nem említjük a Vita nuovát [Az új élet] és a Convito [Vendégség] néhány részletét), a Kitb el-isr (Az éjszakai utazás könyve) és Mohjiddin ibn Arabi Futuht el-Mekkijahja (Mekkai kinyilatkoztatások) között, mely művek mintegy nyolcvan évvel az Isteni színjáték előtt íródtak.” (René Guénon: Dante ezoterizmusa. Libri Arkhé, 1995) De a francia író, aki miután felvette az iszlám vallást, Egyiptomba költözött, arra is felhívja az olvasója figyelmét, hogy Dante korában az iszlám kultúrát Európa nemcsak a fordítások, hanem a kereskedők, a zarándokok, és a keresztes hadjáratok résztvevőinek beszámolóiból is ismerte, megismerhette. A keresztes lovagokkal kapcsolatban nem szabad elfelejtenünk, hogy az utolsó keresztes erőd, Akkó eleste után (1291), sok európai hazaköltözött ősei földjére. Ők is sok, a muszlimokról, és az iszlámról szóló történettel gazdagították Európa világszemléletét.
Az Isteni színjáték Poklában több híres muszlimnak is feltűnik a neve. A pokol tornácán találkozunk Szaladinnal (1137–1193). Ez egy igazán megtisztelő hely Egyiptom kurd származású uralkodójának; ugyanis ő volt az, aki a seregeivel 1187-ben visszafoglalta Jeruzsálemet a keresztes lovagoktól. Kicsit „lejjebb” található Avicenna, vagy ahogy Keleten hívták Ibn Színá (980–1037). A perzsa tudós egyik leghíresebb írása, „A gyógyulás könyve” Európában évszázadokon át az medikusok kötelező olvasmánya volt. Averroës, arabul Ibn Rusd (1126–1198), nevét legtöbbször a skolasztika filozófusai emlegették. Dante a Pokol nyolcadik körének kilencedik bugyrába helyezte Mohamedet és Alit (599–661), a negyedik kalifát. Mivel Dante a két férfiről nem éppen pozitívan írt, ezért 2021-ben egy holland kiadó úgy döntött, hogy az Isteni színjáték huszonnyolcadik énekéből kiveszi azokat a részeket, amelyek sérthetik a muszlimok hitét.
Miguel Asín Palacios egyik kortársa, és barátja a francia arabista, Louis Massignon (1883–1962) volt. Az ő „munkásságának köszönhető az iszlám spirituális vonatkozásainak értelmezése” – írja róla Francis Robinson Az iszlám világ atlasza című művében (Helikon/Magyar Könyvklub, 1996). Massignon szintén fontosnak tartotta a két vallás közös értékeinek a bemutatását, és a két vallás közötti párbeszédet. Munkásságának egyik gyümölcse a második vatikáni zsinaton (1962–1965) fogalmazódott meg, amikor pontot téve a több mint ezer éves disputára Róma hivatalosan is elfogadta az iszlám vallást: „Az egyház nagyrabecsüléssel tekint a muszlimokra is. Ők az élő és örökkévaló egy Istent imádják, a könyörülőt és a mindenhatót, a mennynek és a földnek teremtőjét, aki szólott az emberekhez.”
