A nyugati szövetségesek látványosan megerősítették elkötelezettségüket Ukrajna támogatása mellett. Erre már csak azért is szükség volt, mert bár nem drámai mértékben, de a fáradás jelei mutatkoztak a lakosság körében, Ukrajnában és az Európa békéjét élvező államokban egyaránt. A Kreml eközben győzelmi húrokat pengetve igyekszik úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben zajlana. Moszkvában zavartalanul készítik elő Putyin márciusi újraválasztását, a gazdaság a kormányzati statisztikák számai alapján szárnyal, a fronton a békeidőben harmincezres Avgyijivkából kiszorított ukrán alakulatok helyét elfoglalták az orosz megszálló csapatok. Gyorsan ki is tűzték a birodalmi sasos trikolórt a romokra.
Akár azt is gondolhatnánk, hogy a folyamatok egyre inkább aszerint alakulnak, ahogy azt az orosz propaganda beharangozta. Ám ha egy kicsit megkapargatjuk a felszínt, és bepillantunk az összehangolt nemzetközi kampány állításai mögé, leginkább Moszkvára nézve aggasztó tényekkel szembesülünk.
Az ember hajlamos elfelejteni, hogy mi is volt a kiindulási helyzet, és mi valósult meg a háborúzó felek eredeti célkitűzéseiből.
Ukrajna esetében nincs nehéz dolga annak, aki számvetést készít. Keleti szomszédunknak nem lehetett más a legfőbb célkitűzése, mint hogy túléljen, hogy megőrizze állami létét, és gátat szabjon az agresszor újabb térhódításának. Az első napokban/hetekben még kétséges volt, képes-e megállítani az ellenséget az ukrán ellenállás. Az oroszok győzelmi díszszemlére készültek Kijev belvárosában, Harkov és Odessza elfoglalásáról, mint kész tényről beszéltek. Putyin több nyilvános megszólalásában is úgy említette Ukrajnát, mint egy létjogosultság nélküli mesterséges képződményt, az ukrán nyelvet és kultúrát pedig mint az orosz egy oldalhajtását. Nagyon fájhat az orosz elnöknek, hogy igyekezete ellenére, a véres ukrán kaland minden lépése kudarcról árulkodik. Putyin ukrán álma mostanra rémálommá vált.
Ukrajna nem omlott össze, megőrizte államiságát, és a szövetségeseinek hála működőképes maradt gazdaságilag, hadserege pedig Európa egyik legerősebb haderejévé fejlődött.
Igaz, vannak, akik szerint Ukrajna nem életképes, mivel önállóan nem tudná sem megvédeni, sem fenntartani magát. E nézet hangoztatóit az sem zavarja, hogy szinte szó szerint mondják fel az orosz propagandisták téziseit. Mára bebizonyosodott, hogy Európa és a NATO nem hagyja magára Ukrajnát. A szövetségesi kötelezettségvállaláson túl Kijev barátai rideg, önző számításból sem engedhetik el Ukrajna kezét. Ha hagynák megvalósítani Putyin birodalmi lázálmát, az teljesen felborítaná a nemzetközi jog által szavatolt működőképes világrendet, és olyan folyamatokat indítana el, melyeket egyik szuperhatalom sem lenne képes kordában tartani.
Hogy miről van szó egészen pontosan? Az atomfegyvert birtokló Oroszország fegyveres agressziót követett el az atomfegyverrel nem rendelkező Ukrajna ellen. Az ellen az Ukrajna ellen, mely 1994-ben egy nemzetközi megállapodás, a Budapesti memorandum aláírójaként nem csak lemondott az akkor még általa birtokolt nukleáris töltetekről, de át is adta azokat, a célba juttatásukra képes rakétákkal együtt Oroszországnak. A döntésért cserébe az USA, Nagy Britannia és Franciaország vállalták, hogy támadás esetén megvédik az atomelrettentés képességéről lemondó Ukrajnát. Ezt megígérte Oroszország és Kína is…
Az már a világpolitikai perverzió határát súrolja, hogy Putyin Ukrajna megtámadásával felrúgott minden, az országára kötelező érvényű szerződéses vállalást.
Így nem nehéz belátni, hogy mi következne, ha a világ demokráciáinak több mint ötven államot magába foglaló csoportja hagyná elbukni Ukrajnát. Az ismert történésekre hivatkozva nem egy és nem két állam kezdené felépíteni nukleáris haderejét. Mai világunkban legalább egy tucat olyan országot ismerünk, melyek rendelkeznek azokkal a gazdasági, tudományos-technikai és pénzügyi képességekkel, melyeknek köszönhetően, ha elhatározzák, akkor egy-két év alatt katonai atomhatalommá válhatnának. Jelenleg hivatalosan nyolc államról tudjuk, hogy nukleáris csapásmérésre alkalmas fegyverzetet birtokolnak. Ha elhisszük Észak-Koreának, hogy immár ők is az atomklub tagjai, akkor kilencen vannak. A tét az, hogy ne legyenek tízen-, húszon-, vagy harminckilencen.
Akiknek a nemzetközi jogi, geopolitikai, netán erkölcsi szempontok mellett még ez a dermesztő perspektíva sem elegendő annak indokául, hogy miért nem hagyja nyerni Oroszországot a közel harmincszoros gazdasági és tízszeres katonai fölényben levő Ramstein csoport, azoknak érdekes lehet egy Oroszország melletti érv is! Gondoljunk csak bele abba, hogy miért véli úgy a 140 milliós ország lakosságának jelentős része, hogy mielőbb be kéne fejezni az Ukrajna elleni háborút, s hogy az Oroszországot évtizedek óta túszul ejtő szűk politikai elit kizárólag saját hatalmi érdekeit védi. A világnak nem úgy általában Oroszországgal, hanem a szomszédaival agresszív birodalommal és a birodalmi szemléletet megtestesítő Putyinnal van konfliktusa. Bármennyire is fájdalmas az ukránoknak, de egyre többször hangzik el, hogy mostanra az ő szuverenitásuknál is sokkal, de sokkal nagyobb lett a tét.
Mindebből mi következik? Leginkább az, hogy Ukrajna megkapja a hadviseléshez szükséges támogatást, a pénzt, a fegyvereket és a katonai eszközökön, képességeken túl mindent, ami a sikerhez kell. Az orosz katonai vezetés élt azzal a tálcán nyújtott lehetőséggel, amit az kínált fel, hogy a szövetségesek nem oldották meg az ukrán harcoló alakulatok ellátását tüzérségi lőszerekkel. Szakértők már egy évvel ezelőtt jelezték: ha az európai és amerikai hadiipari beszállítók nem futtatják fel a gyártást, nem lesznek képesek teljesíteni az egymillió lőszerre tett vállalásukat. Ez be is következett. Avgyijivkánál minden hadászati észszerűséget felülírt, a „bármi áron elfoglalni” parancs. Az azóta öngyilkosságba menekült orosz haditudósító szerint a frontvonalnak csak ezen a 20 kilométeres szakaszán minden korábbit felülmúló veszteségeket szenvedtek el az ostromló csapatok. Csak azért, hogy a márciusi újraválasztására készülő Putyin felmutathassa Avgyijivkát, mint dicsőséges hadisikert.
A kiszivárogtatott hírek szerint megoldódni látszik a tüzérségi lőszerutánpótlás kérdése.
Meglepő módon a csehek találtak 800 ezer 155 és 122 milliméteres lőszert. Emellett a négy legnagyobb európai lőszergyártó mostanra tudta többszörösére felfuttatni kapacitását. Nehéz ellenőrizni e hírforrások összes közlését, de az eddigi súgásaival eddig még egyszer sem tévedő amerikai elemző szerint újra az igényelt mennyiségben özönlik fegyver Ukrajnába. Más források az ukrán légvédelmi képességek további megerősödéséről beszélnek. De ezt anélkül teszik, hogy konkrét számokat és dátumokat sorolnának. A korábbi gyakorlattól eltérően mostanra megtanulták az európai NATO-szövetségesek kellő komolysággal kezelni a hadititkokat. Ezért sem lehet tudni pontosan, milyen eszközökkel lőttek le tíz nap alatt tíz orosz vadászgépet és egy A-50-es légtérellenőrző radarrepülőt.
A vadászgépek ilyen módon történő megsemmisítése azt jelzi, hogy az oroszoknak egy rommá lőtt településnél hónapok alatt elért 10-15 kilométeres haladással kell beérni, miközben egy megközelítően 1000 kilométeres frontvonal mentén kénytelenek 100 kilométerrel hátrébb vonni a légierőjük bevetési övezetét. A jelek arra utalnak, hogy közeledik az a nap, amikor a Patriot, IRIS-T és NASAMS egységekkel és a kiegészítő rövidebb hatótávolságú légvédelmi eszközökkel az ukránok elérik azt a kritikus darabszámot, amivel már nagyrészt le tudják zárni az ország légterét. Ez bizonyosan megvalósul, amikor hadrendbe állítják Ukrajna F-16-os flottáját. A negyedik generációs vadászgépek alkalmasak lesznek távol tartani az oroszok Szuhoj vadászgépeit, légi támogatást tudnak biztosítani szárazföldi és tengeri akciókhoz, és a feladataik között lesz a nagy távolságból Ukrajnára irányított szárnyasrakéták lelövése.
Mindezek a fejlesztések új fejezetet nyithatnak az ukrajnai hadszíntéren. Ám ahogy azt a legtöbb mértékadó elemzés vázolta, kevésbé valószínű, hogy a Kreml harci eltökéltségének megroppanását a katonai kudarcok fogják kiváltani. A valós orosz gazdasági folyamatokat jól ismerő értékelések eddig 2025-re tették az orosz állami tartalékok kimerülését. A legutóbbi export-számsorok, valamint a kulcságazatok mutatói olyan forráshiányt, és inflációs nyomást jeleznek, amelyek miatt már ennek az évnek a végére a gazdasági összeomlás nem lesz kozmetikázható.
