Az Orbán-kormány tegnap óta ismét engedi az ukrán méz behozatalát. A tilalom feloldásának kérdéséhez viszonyulhatunk politikailag, érzelmileg és gazdaságilag, ám az egész ügy rövid lényege, hogy ez a magyar piacon nem oszt, és nem szoroz. A tilalom bevezetése korábban leginkább azt a célt szolgálta, hogy a hazai méhészek érezhessék, hogy odafigyel rájuk a kormány, de érdemi hatása az intézkedésnek alig volt – mondta el lapunk érdeklődésére Bross Péter, a Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke.
„A döntés azért vált szükségessé, mert az ágazati jelzések alapján a magyar termelők számára is hátrányossá vált, hogy a feldolgozott mézet exportáló magyarországi vállalkozások az import mézhez való hozzáférés hiányában érdemi versenyhátrányba kerültek nemzetközi versenytársaikkal szemben az európai uniós piacokon és elveszítik azokat a külföldi vevőiket, akik felé a magyar mézet is értékesítik.” - válaszolta a Népszava megkeresésére az Agrárminisztérium.
Európa a világ második legnagyobb mézpiaca, de sem a kontinens, sem ezen belül az Európai Unió nem képes megvédeni a maga piacát a rossz minőségű méztől a sok esetben hamisítványoktól – nyújtott szélesebb betekintést a mézpiac mindennapjaiba Bross Péter. A kínai méz harminc éve ömlik be az európai piacra, és a mennyisége is folyamatosan nő. A termelők szorgalmazzák, hogy a tagállamokban forgalmazott mézek csomagolásán tüntessék fel, melyik országból származik. Ezt a feladatot az EU húsz éve nem végezte el, noha a fogyasztóknak ezt jogában áll tudni. A rendeletmódosítás elfogadására az Európai Bizottság azért nem bólint rá, mert az európai mézkiszerelők lobbiereje ebben megakadályozza – fogalmazott a méhészeti szakember. Ha nagyon sarkosan akarok fogalmazni: nekik nem érdekük, hogy az EU-n belül forgalomba hozott mézen azt tüntessék fel, hogy az 90 százalékban Kínából, 10 százalékban Argentínából származik – tette hozzá. Mint megtudtuk: rengeteg pénzről van szó.
A méz és a világ
A legnagyobb mézfogyasztó az Egyesült Államok, itt évente 600 ezer tonnát vásárolnak meg az emberek, a második Európa, itt összesen 550 ezer tonna az éves fogyasztás, ezen belül az EU-tagállamokban megközelítőleg 350 ezer tonna. Kifejezetten nagy termelőknek számítanak a dél-amerikai országok, különösen Argentína és Mexikó, ám a baj itt ugyanaz, mint Magyarországon: hiába nagy a termelés, ha ugyanakkor kis fogyasztók. Ráadásul Argentínába a marhalegelők visszaszorulása miatt már a legtöbb helyen szóját termesztenek, ezzel egyre csökken a méhészetre alkalmas terület.
A mézkiszerelők azok, akik nagy mennyiségben a termelőktől vásárolják fel a mézet, bekeverik, és a nagy élelmiszerláncoknak értékesítik a terméket. Számukra fontos, hogy alacsonyan (kilónként 4-5 eurós sávban) tartsák az európai piacon a méz árát, ami viszonylag könnyen elérhetnek, mert Kínából 1,5 eurós kilónkénti áron szerzik be. A keverési arányokról megtudtuk, hogy egy kiló esetében annak 80 százalékához kevernek 20 százalék ukrán mézet, és így már fogyasztható lesz a mézkeverék. A származási hely pontos megnevezése ellen a mézkiszerelők azzal érvelnek, hogy a keverés után ez százalékosan már nem mutatható ki. Sajnos, ez igaz. Márpedig az ellenőrzés, azaz a mérési eredmények megkerülhetetlen részét képezik az élelmiszerekre vonatkozó uniós előírásoknak. Így most az ide vonatkozó jogszabály úgy szól: az a mézkeverék, ami bármilyen arányban tartalmaz uniós országból származó mézet, származási helyét tekintve EU-s terméknek minősül. Megtévesztő módon.
Magyarországon 1,2 millió méhcsaládot tartanak számon, 20 ezer méhészt, akik közül másfél ezer a hivatásos. Évente 25-30 ezer tonna mézet termelnek meg idehaza, ebből 14-18 ezer tonnát értékesítenek külpiacokon, döntő módon az EU-tagállamokban. A minőségi mézet sehol nem fizetik meg, így a magyar export nem azt jelenti, hogy léteznének igényes piacok. Az eladások kevés kivételtől eltekintve kényszereladások – hallhattuk Bross Pétertől. Francia, spanyol, olasz vagy német méhészet mára gyakorlatilag nem létezik. Az a folyamat, aminek a magyar méhészet ma a részese, Nyugat-Európában már lejátszódott. Az ottaniak hobbiméhészek, legnagyobbrészt saját maguknak termelnek. Ha nem változik a helyzet, akkor jelentősen visszaesik a magyar méhészek száma, a termelés mennyisége pedig leesik 10 ezer tonnára. Az alapvető gond, hogy a hazánkban megtermelt méz önköltségi ára nem szorítható 4-5 euró alá, ami megegyezik azzal az árral, amennyiért Nyugat-Európa élelmiszerboltjainak pultjaira kikerül a méz, tartalmazva a felvásárlók és az üzletláncok működési költségeit, hasznát. Tudunk olyan francia mézkiszerelő cégről, amelyik évente 40 ezer tonna mézet ad el. Ez másfélszer több, mint a teljes hazai termelés - mondta Bross Péter.
Komoly gondot jelent, hogy a magyarok nagyon kevés mézet fogyasztanak, mindössze fejenként egy kilót évente, szembe a görögökkel vagy a németekkel, akik 4-5 kilót. Bross Péter egyértelműen az edukáció hiányára vezeti vissza a magyar állapotokat. A hazai étkezési szokásoknak nem része a méz, az emberek döntő többsége nincs tisztában a méz egészségvédelemben, az egészség megőrzésében betöltött szerepével. Nem árrugalmas termék a méz – mondta el az elnök, vagyis aki fogyasztja, az megveszi bármennyibe is kerül. De nem lesz nagyobb akkor sem a mézfogyasztás, ha olcsóbbá válik.
Több általunk megszólaltatott hazai kiskereskedő elmondta: a Covid-járvány óta nőtt a hazai fogyasztás, a vásárlók keresik a mézet, mert szeretnének egészségesebben élni. Ugyanakkor nagy gondnak mondták, hogy az alacsony hazai kereslet és nyugdíjak miatt vásárlói körük igen behatárolt.
Megdöbbentő eredmény
Egy, az Európai Uniós által elrendelt másfél éves, az unió piacain forgalomban lévő méz minőségére vonatozó vizsgálat 2023-ban kimutatta, hogy a Kínából érkező méz 83 százaléka hamisítvány. Vagyis ezekben az esetekben nem méhek, hanem ember által megtermelt, cukor felhasználásával készült mézről van szó. A több millió eurót felemésztő vizsgálat eredményeinek nem lett semmi következménye – jelezte Bross Péter, ah OMME elnöke.
