Az első adás alapján úgy tűnik, kellemes kis kvízműsort indított el az RTL. Nincs benne semmi eget verő újdonság, a lényeg itt is a helyes válaszok megadása. De jópofa a játék kerete, ízlésesen kialakított a stúdiókép. És az egészben nem érezni fölös harsánysággal túlgerjesztett álizgalmat.
Na, de hogyan is épül fel Az ugrás? Egy stilizált híddíszletben vagyunk, amely öt fős csapatok ugrásokkal próbálnak eljutni egyik oldalról a másikra, ahol 5 millió forintos nyeremény várja az odaérő játékost. Tíz szakasz van, az előrejutáshoz mindegyiken több felkínált állításból kell kiválasztani az egyedül helyeset, majd rá kell ugrani. Ha jó a tipp – amely mögött biztos tudás is lehet –, a játékos a „hídon” marad, ugrálhat tovább, de ha tévedett, lezuhan. Mint a Maradj talpon!-ban. Az ugrás mozdulata miatt, ha mi sem tudjuk a helyes megoldást, ez kicsit izgalmasabb és szórakoztatóbb látvány. A csapatoknak egy gyors kvízkérdés után kapitányuk lesz, ő dönti el, kiket küld a hídra, és reménykedhet benne, hogy az utolsó szakasz előtt mind elbuknak. Mert csak akkor juthat a jutalomhoz, ha ő a befutó.
Ezeknél a műsoroknál általában az a kérdés, a szurkoláson túl mennyire tudják bevonni a nézőt a játékba, mennyire érez ösztönzést, hogy töprengjen a jó válaszon. Vagyis milyen szinten kapcsolódnak a helyes megfejtések az általános műveltséghez, hasznosnak érezzük-e az igaz információkat. Tudunk-e kicsit építkezni belőlük, vagy elintézhetjük az egészet annyival, vannak csodamemóriájú, csillapíthatatlan tudásvágyú emberek, akik még ezek a dolgokat is képesek raktározni a fejükben. Az utóbbi időben komoly nehézséget jelent a kérdések összeállításában, hogy nehéz behatárolni az általános műveltséget, és nincsenek olyan médiák, amelyeket egy egész ország követ. Egy alapszinten felül van, aki erről hallott, van, aki arról, alig akadnak a kultúrában is nehezen kikerülhető művek, alkotók, előadók. Ezért sok vetélkedőnél a néző széttárja a karját, mert nem ismeri sorozatok szereplőit, mindenféle zenei műfaj mindenféle énekesét, ínyenc ételek főzési receptjeit. És nem is igazán kíváncsi rájuk. Nem tud mit kezdeni a helyes válaszokkal.
Az ugrás mintha számolna ezzel, így segítve az orientálódást a felkínált állítások között. A partikulárisnak tűnő kijelentésekkel általában nem kell foglalkozni, azokat kell megrágni, amelyek hasznos, műveltségi szintű információt kínálnak.
Példaként lássuk az első csapat utolsó, 5 milliós feladatát. A négy állítás: A Simpson család Donkeyville városában él; Murano szigete a cipőgyártásról nevezetes; A tízmilliárdban tíz nulla van; A Tour de Hongrie kerékpárverseny mindig a Kékestetőn ér véget. Az első két infó viszonylag érdektelen, és a Tour de Hongrie sem olyan népszerű még, hogy tudni illene, hol ér véget. A számtani állítás viszont kontrollálható, és előhívhat valamit a matekból. Meg kéne oldani, nem ártana megismerkedni a jó megoldással. A versenyző is ebben az irányban indult el – csak egy nullával elszámolta magát, mást választott, és zuhant.
Gundel Takács Gábor számára ennek a műsornak az élvezetesebbé tétele sem jelent problémát. Jó ízléssel, intelligensen végzi a feladatot. Kifejezetten rokonszenves volt, ahogy a feltehetően fejüket fogó, lekezelő megjegyzéseket kiabáló tévénézőkkel szemben megvédte a tízmilliárd nulláiba belezavarodó játékost: egy adás feszültségében, millióktól karnyújtásnyira ez bárkivel előfordulhat. Az ugrás mindenesetre talpon maradt az első ugrása után.
Infó: Az ugrás, RTL, hétköznap este 19.50
