Ausztria;pedofília;Bayer Zsolt;

- Szörnyek előtt, után

Beugró

Már eleve az is szép, hogy Franceska Rivafinolira utal a mindent megmagyarázó és a felelősség nagyját áthárító cikkében. A tudósító hölgynél – korábbi cikkeit olvasva – tán még a viccbéli Móricka is kevésbé elfogult, akinek mindenről, de tényleg mindenről az jut az eszébe. Sőt azabb!

Persze mondhatják, hogy miért foglalkozom Bayer Zsolt cikkével, hiszen minden szépen lezárult, akiknek le kellett mondaniuk, lemondtak. Tán azért, mert ha a tisztáldozat, a „profi kármentés” meg is történt, a rendszer logikája, gondolkodásmódja nagyon is maradt, és pont ebben gyökeredzik minden probléma. Bayer többet között a kritikus vénával kellőképpen megáldott Rivafinoli (nem tudni, ki áll a hangzatos álnév mögött) „beszámolójára” hivatkozik, és egy osztrák előadást hoz fel példaként arra, hogy a liberális fertő, amelyhez a valódi pedofília tartozik, már a szomszédban dagonyázik. Mert ebben Vivaldira meztelenkednek, szeméremszőrzetet rizsporoznak „negyed hét körül, korhatár nélkül, számos kiskorú jelenlétében” a kulturális év megnyitóján.

Az előadást nem láttam, nem tudom sem felmenteni, sem elítélni a művészeket öncélúság vádjában, de nem is akarom. Csak jelezném, hogy esztétikai „érvekkel” teljes képtelenség egy jogi, morális helyzetben bármire is menni. A művészetben mindig is helye volt a meztelenkedésnek, a botránykeltésnek és polgárpukkasztásnak, hol ízléssel, hol ízléstelenül – de ez egy egészen más kávéház. Ráadásul egy előadás alapján megítélni egy egész ország társadalmának morális állapotát, kissé merész gondolat.

Ausztria valóban Conchita Wurst és Hermann Nitsch országa, és olyan szörnyetegekké is, mint Josef Frtizl, aki huszonnégy évig tartotta a lányát a saját házuk pincéjében, többször megerőszakolta, és a vérfertőző viszonyból hét gyerek született. És még folytathatnám a szörnyűségek listáját, visszamehetnék a második világháborúig, a hírhedt Spiegelgrund klinikáig vagy még tovább is. De mit árulna el mindez a mai magyar helyzetről, Novák Katalinról és Varga Juditról, illetve a szoknyájuk mögül ijedten kipislogó rendszerről? Semmit. A Bayer-féle érvelés lényege kábé az lenne, hogy fogja be a száját minden liberális (vagy egyéb) olvasó, aki élvezte a Lolitát, próbált különbséget tenni homoszexualitás és pedofília között egy teljesen elvakult, politikai vitában, illetve aközött, hogy valaki megrontja a gyermeket, vagy egy tizenhét évessel, annak beleegyezésével aktust létesít.

A végkövetkeztetés is nagyon NER-kompatibilis: történjen bármi, a morál a mi oldalunkon áll, mert olyan szilárd erkölcsi talapzat van alattunk, ami felold minden alól. Vagyis akkor is igazunk van, ha épp nincs igazunk. Nos, bár maradtak és lesznek is még szörnyek Ausztriában, ezzel a szemlélettel sikerült leszámolniuk. Szembenéztek a saját gyarlóságukkal, ezért is lenghet szivárványszínű zászló a gyerekem iskolájának homlokzatán úgy, hogy nem zavar senkit. Mert a morál és igazság feltétel nélküli birtoklásának hite, a tévedhetetlenség tudata termelte ki a legtartósabb szörnyűségeket. És még csak nem is Vivaldi szólt a háttérben.

Hozott anyagból