Az egykori liberális Fidesz azzal a jelszóval tört át a hazai politikai élet jobboldalára, hogy „Van más választás, polgári Magyarország”. Azóta kiderült, amit G. Fodor Gábor Fidesz-közeli politológus csaknem egy évtizede el is kottyantott, hogy a szlogen mögött nemhogy tartalom, de szándék sem volt. A polgárság nélküli Magyarországon a polgár „politikai termék lett”.
Több, mint meglepő, hogy néhány hete Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke vette elő a már-már sutba dobott terméket, azzal a felütéssel, hogy a „polgári Magyarországot” most az általa vezetett szociáldemokratáknak kell megteremteni.
De kiből lehet, milyen lehet ma egy polgár? Ismert vélemények szerint a polgár jellemzően szabad, öntudatos, önálló, független, a vagyonát a tudásával szerző és gyarapító, kulturált, művelt, gondolkodó, a saját és mások igazáért mindig kiálló, tenni vágyó, a közéletet alakító. Tehát a polgár rendelkezik mindazokkal a tulajdonságokkal, amelyektől a mai, tekintélyelvű hatalom retteg, ezért ha erőszakkal jelenleg nem is, de retorikával, jogalkotással félreérthetetlenül üldözi. Gyurcsány Ferenc szerint a polgári Magyarország kulturális, hit- vagy életmódbeli kérdésekben sokszínű. Azaz – saját definíciója szerint – egyszerre bal- és jobboldali, zöld és liberális, keresztény, világi és szekuláris.
A napnál is világosabb, hogy a polgári Magyarország ma olyan távol van tőlünk, mint Makó Jeruzsálemtől. Kellene egy olyan közérthető hívószó, széles választói rétegeket megszólító meghatározás, ami hihetővé teszi a mára elfelejtett, egykori alapgondolatot. Azt, amely felcsillantotta a reményt sokak számára, hogy tehetséggel, kitartó szorgalommal, tanulással, tisztességes munkával bárkiből lehet polgár. Másként nem megy, de igen, te is lehetsz polgár, ha teszel érte.