Szinetár Miklós néhány nap múlva ünnepli a kilencvenkettedik születésnapját. Szilágyi János, a népszerű riporter, korábbi kedvelt rádióműsorok készítője csupán néhány évvel van lemaradva tőle. Mindketten aktívak, frissek. Szilágyi a rá jellemző provokációval mégis az öregségről kérdezte először a rendezőt, akinek tavaly májusban jelent meg a Szinetár – Önéletrajz-szerűség és egyebek című kötete. Szinetár a szintén rá jellemző szelídséggel ránézett és annyit mondott csak, most már van, amikor egy kicsit elfárad, meg igyekezett, hogy ne lássák, de fel kellett másznia arra az emelvényre is, amin most beszélgetnek, meg a lépcsőzés se egyszerű. Aztán arról is beszélt, hogy ő azzal se foglalkozott, amikor fiatal volt és ily módon az öregség sem érdekli, sohasem gondolkodott az életkorán. Aztán szó esett arról, hogy szokták-e becézni, elmondta, hogy gyerekkorában Mikikének hívták (a kötet vége felé, van egy remek fejezet, amely Szinetár Miklós családjáról szól, szüleiről, feleségeiről és a gyerekeiről, unokáiról). Azt is hozzátette, hogy a Magyar Televízió korábbi elnöke, Nagy Richárd pedig egyszerűen Mike-nak hívta.
Szó esett arról is, miként emlékszik vissza a régmúlt eseményeire. Szinetár mint könyvszerző is, azt válaszolta, hogy a hatvan, hetven évvel ezelőtti eseményeket jobban előhívja a memóriája, mint a közelmúlt történéseit. Egyébként nemrég fejezte be az önéletrajzi kötetének második részét. (Az első rész az ötödik utánnyomásnál tart.) Az első időben 1956-ig, a második a rendszerváltásig, a tervezett harmadik pedig napjainkig avatja be az olvasót Szinetár Miklós életébe. Arról is beszélt, hogy mindig büszke volt arra, hogy könnyen rendezett, de annál nehezebben ír. Először lediktálja a szöveget, majd előfordul, hogy az egészet átírja, akár többször is, sőt, van amikor egy szó sem marad az első változatból, később a feleségét is megkéri, hogy kontrollálja. „Meg kell rendezni a Szegedi Szabadtéren négyszáz szereplőt, az nem jelent problémát, megírni másfél oldalt, az már sokkal keményebb.” Azt azért hozzá kell tenni, hogy Szinetár Miklós az életrajzi kötete előtt is sokat írt, publikált, több könyvet jegyez.
Szilágyi János arról is kérdezte a rendezőt, hogy mivel sok helyen volt főnök, visszaélt-e valaha a hatalmával. Szinetár válaszában elmondta, nem emlékszik ilyenre, ha visszamegy korábbi munkahelyeire, az Operettbe, vagy az Operába mindenhol szívesen fogadják. Ezt bizonyítja, hogy az Operában az intézmény örökös tagjai titkos szavazással választották maguk közé. „Negyvenhárom évig voltam különböző helyeken vezető beosztásban, de a hatalom sohasem volt számomra fontos. Emlékszem, amikor a rendszerváltás után vezettem az Operát, egyszer kimentem Milánóba a Scala-ba. Abban az évben egy évadban a két játszóhelyen, az Operában és az Erkelben együtt volt 352 előadásom, Milánóban pedig azt mondták, ők nyolcvan előadást tartanak egy évadban, eleve a szezont csak novemberben kezdték el és május elején már befejezték.” A két igazgatói fizetés között viszont jókora különbség volt - és mint a rendező mesélte - nem az ő javára.
„Ennek ellenére, és ezt meg is írtam, az életemre nincs semmiféle szemre hányni valóm. Sokaknak lehetek ezért hálás. Persze hálás lennék azért is, ha azok is hálásak lennének nekem, akik valaha nekem is sokat köszönhettek.”
Beszélgettek a rendezésről is. Szinetár Miklós elmondta, hogy a darabok nagy részét ő választotta és a szereplőket is ő választhatta ki, nagyon kevésszer kellett megrendelésre dolgoznia. Kiabálni nem szokott a próbákon, az viszont előfordul, hogy előjátszik, de inkább a hangsúlyokat szereti megmutatni. És ha már rendezés, még most is vannak újabb tervei: május elején az Eiffel Műhelyházban Daniel Auber Fra Diavolo című művét - amely az első opera rendezése volt és azóta épp hetven év telt el - most fiatal énekesekkel állítja majd színpadra. Emellett elkezdi írni az önéletrajzi kötetének harmadik részét.
Infó
Szinetár – Önéletrajz-szerűség és egyebek
