A karbonlábnyomunk az egy főre vetített éves üvegházhatású gáz- (vagy csak szén-dioxid-, vagy szén-dioxid-ekvivalens-) kibocsátásokat mutatja, azonban ez csak egy a sok olyan mutatószám közül, amelyek alapján egy országnak és lakosságának az éghajlatváltozásra gyakorolt hatását értékelhetjük – írja a Másfélfokon megjelent elemzésében Vigh Péter projektmenedzser.
Kék-zöld
A kék-zöld infrastruktúra a természeti és a vízi területek összefüggő hálózatait jelenti, működő ökoszisztémákkal. A városi tájtervezés egyesíti a városi hidrológiai funkciókat (a kék infrastruktúrát) a növényzeti rendszerekkel (a zöld infrastruktúrával). A kék-zöld infrastruktúra számos előnnyel jár, az éghajlatváltozás mérséklésétől kezdve a hozzá való alkalmazkodáson, a jólléten át egészen a biodiverzitás növeléséig.
Bár Magyarország és lakosainak kibocsátása más nyugati-európai, pláne katari, amerikai vagy ausztrál polgárokéhoz képest alacsony, de ahogy Dombi Mihály, a Budapesti Gazdasági Egyetem tudományos főmunkatársa korábban megjelent cikkében rámutatott, a kibocsátáscsökkentés hazánkban inkább csak csökkenés volt, nem csökkentés, azaz nem mi irányítottuk, hanem megtörtént velünk. „Visszatérő szólam a magyar klímapolitikában, hogy a kibocsátásaink jelentősen csökkentek, így jogtalanok a felénk támasztott uniós kibocsátáscsökkentési célok és ambíciónövelés. Az igazság ezzel szemben az, hogy kibocsátásaink nagyon kis mértékben csökkentek a tervszerű cselekvésnek köszönhetően, azokat szinte minden esetben fájdalmasan elszenvedte a magyar gazdaság és társadalom, legyen szó az államszocialista nehézipar összeomlásáról a rendszerváltáskor vagy a 2008-as pénzügyi válságról. A többi környezeti mutatóban pedig még rontottunk is, Magyarország anyaglábnyoma csaknem 20 százalékkal magasabb, mint közvetlenül a rendszerváltás után, 1992-ben. Az infrastruktúrán keresztül rossz rendszerek sokaságát betonozzuk be: egyre több és több ember ingázik, valamint rohamléptékben építünk ingatlanokat egy csökkenő lakosságszámú országban. A GDP és a tőkejövedelem növekedése ebben a rossz rendszerben csak tovább növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket és a környezeti terhelést. Elképzelhetetlen az erőforrások felélésének és a klímaváltozásnak gátat szabni úgy, hogy közben a minket körülvevő épített környezet gyakorlatilag minden elemében az erőforrás-használat fokozása felé tol bennünket.”
Ha a zöld- és barnamezős beruházásokat vizsgáljuk, a 2010–2021 közötti időszakban öt vármegyében volt tapasztalható jelentős növekedés, ezek Jász-Nagykun-Szolnok (29 százalék), Győr-Moson-Sopron (26), Pest (17), Fejér (16) és Hajdú-Bihar (15). Mindeközben az önkormányzati tulajdonban álló zöldfelületek száma csökken. Az egy főre eső zöldterület a 2018. évi 28,2 négyzetméterhez képest a következő évben ugyan nőtt, de 2020-tól kis mértékű csökkenés jellemző, és 2022-ben már nem érte el a 27,5 négyzetmétert. A hazai, jogszabállyal védett természeti területek (nemzeti parkok, tájvédelmi körzetek, természetvédelmi területek stb.) aránya lényegesen nem változott, mert a védetté nyilvánítások jelentős területnövekedéssel járó időszaka lezárult, ugyanakkor a belterületek, beépített területek növekedésének mértéke veszélyt jelent többek között a különféle ökoszisztémákra, élőhelyekre, a biológiai sokféleségre, továbbá a víz körforgását is zavaró mértékben befolyásolhatja.
A rossz infrastrukturális tervezés és a nyakra-főre való beépítés további kockázatokat rejt magában. Településeink növekvő kiterjedése, elterülése még több embert kényszerít ingázásra, amit sokan autóval oldanak meg. Ez tovább növeli a közlekedésből fakadó kibocsátásokat, a zaj- és légszennyezést, a dugókat és a zsúfoltságot, miközben tudjuk, hogy városaink akkor lesznek élhetőek, ha ki tudunk szállni végre az autóból, és egy nagyvárosban is 15 percen belül el tudunk érni minden fontos szolgáltatást.
A klímaváltozás miatti legnagyobb egészségügyi kockázatot hazánkban a hőhullámok jelentik, és ez konkrét emberéletekben, jelentősen megnövekvő halálozási rátákban mérhető. A beépítettség tovább fokozhatja a városi hőszigethatást, ami akár már a hőhullámos időszakok elején vagy anélkül is az egészségünkre veszélyes helyzeteket teremthet. A mesterséges felszínborítás, a vízzáró felületek kiterjesztése megnöveli a villámárvizek kockázatát is, különösen ha a nagycsapadékos időszakok száma is növekszik. Városainkban ezen a kék-zöld infrastruktúra tudna segíteni, ami azonban épp a beton „feltöréséről”, nem pedig a további betonozásról szól.
