Az 1997. május 1-jei, a Munkáspárt átütő győzelmét hozó választás előtti hangulat szelleme hatja át Westminstert. Nincs hét botrány nélkül. Mint arról lapunk is beszámolt, a múlt szerdán, a Biztonságos Ruanda elnevezésű törvény elfogadását megelőző vitában három módosító javaslatról szóló szavazáson is 60-60 konzervatív honatya voksolt az ellenzékkel, kikövetelve így két pártelnökhelyettes saját kardjába dőlését is. A törvény egészét végül a tory frakciónak csak 11 tagja utasította el voksával. Ám ahogy azt előre lehetett borítékolni, a most hétfői felsőházi jóváhagyási folyamat közepette közel két tucat főrend bírálta a ruandai menekültügyi rendszert, s hangsúlyozta annak megbízhatatlanságát. Amikor szavazásra került sor, 43-as többséggel fogadták el a lordok, hogy a kormánynak tíz gyakorlati lépést kell kidolgoznia a ruandai biztonsági rendszer fogyatékosságainak orvoslására, még mielőtt az első kitoloncolt földet érhetne Kigaliban.
Bár a főrendek ajánlásait a kormánynak nem kell szükségszerűen teljesítenie, aggodalmat okoz, hogy muníciót adhatnak az illegális bevándorlóknak deportálásuk megakadályozásához azon az alapon, hogy a szisztéma nem tökéletes. Ahogy erről a The Times napilap is beszámolt, Kigali változatlanul kész a kidolgozott terv megvalósítására, az illegális menekültek befogadására ügyük elbírálása idejére, de egyre frusztrálóbbnak találja, hogy minden erőfeszítés ellenére a brit intézmények nem tekintik országukat alkalmasnak a feladat megnyugtató elvégzésére.
A kormány által szinte érthetetlen megszállottsággal követett költséges és bonyolult ruandai kitoloncolási terv megvalósításának a nehezítése nem is a legnagyobb csapás volt, ami Rishi Sunakot a hét elején érte.
Vakmerő lépésként Sir Simon Clarke korábbi kabinetminiszter a konzervatívok szócsövében, a The Daily Telegraphban tett közzé egy 1500 szavas vitriolos véleménycikket, amelyben a kormányfő mielőbbi eltávolítását követelte, mint ami az egyetlen megoldás lenne a választási „vérfürdő” elkerülésére.
Nagy-Britannia polgárai is a világ népességének ahhoz a 40 százalékához tartoznak, mely ebben az esztendőben az urnák elé járul, s erre korábbi utalások szerint az év második felében kerül sor. A ruandai törvényre is nemet mondott Sir Simon szerint a párt kulcsfontosságú támogatókat vesztett, amiért nem elég bátor a bevándorlás és a kormányzati reformok terén. A korábban a felzárkóztatásért felelős miniszter tisztában van azzal: a tory frakció „vonakodik” két éven belül harmadszor is rákényszeríteni egy miniszterelnököt az országra általános választások megtartása nélkül, Sunakról ráadásul csak a parlamenti csoport, nem a teljes tagság szavazott. Majd költői kérdést tett fel: „Mi rosszabb, egyetlen, kaotikus főcímekkel teli hét Westminsterben, vagy egy évtizedes hanyatlás Keir (Sir Keir Starmer, az ellenzék vezére) alatt?” Sir Simon úgy érzi, minden konzervatív képviselőnek a haláláig együtt kell élnie a következő napokban hozott döntésével. „Már az is egy döntés, ha nem csinál semmit.”
A súlyos intervenció újabb meggyőző bizonyítéka a Konzervatív Párt szilánkokra esésének, ha még kellett egyáltalán a múlt heti ruandai szavazási turbulencia után. Sir Simon Clarke láthatólag nem olvasta a párt választási stratégiai orákuluma, Isaac Levido intelmét a YouGov közvélemény-kutatásának megsemmisítő eredménye után.
Az ausztrál szakember, a 2019-es választási győzelem kovácsa a Munkáspárt 27 százalékos vezetésére reagálva valósággal könyörgött a képviselőknek: „Megosztott pártok kudarcra vannak ítélve. Ideje, hogy komolyra fogjuk a dolgot.”
A konzervatív széthúzás persze nem új jelenség, de most, amikor minden egyes képviselő a saját mandátumát félti, és a politikai süllyesztőtől tart, különösen élesen nyilvánul meg. Ahhoz, hogy újabb vezetőválasztásra kerüljön sor, 53 képviselőnek kell hivatalos levélben bizalmi szavazást követelnie a felelős 1922-es Bizottság vezetőjétől. A cikk megjelenése után nyomban több befolyásos tory is nekiment a lázító Sir Simonnak. Köztük Boris Johnson belügyminisztere, Dame Priti Patel, aki írását felelőtlen és önelégült akciónak nevezte, míg Sir David Davis volt Brexit-ügyi miniszter úgy vélte, a párt és az ország is belefáradt abba, hogy parlamenti képviselők saját vezetői becsvágyukat az Egyesült Királyság érdekei elé helyezik. Volt olyan honatya is azonban − igaz, ő nem adta a nevét nézetéhez −, aki szerint „Sir Simon az igazságot mondja ki, amit mindenki tud, de nem veszi a szájára. Rishi tönkreteszi a párt esélyeit egy tisztességes választási eredményre.”
A keményen dolgozó, több pénzügyi mint politikai tehetséggel megáldott Rishi Sunak nehéz körülmények között, a Brexit, a Covid−19-pandémia viharai után került hatalomra 15 hónappal ezelőtt. Úgy tűnik, azóta nem sikerült meggyőznie sem pártját, sem az országot arról, hogy a konzervatívok 2010 óta megtanulták a leckéjüket, s alkalmasabbak a kormányzás folytatására, mint a Munkáspárt és Sir Keir, aki mindeddig keveset árult el politikai víziójáról.
Már biztos, hogy a britek még az idén voksolhatnak