A karácsonyi dekorációt elcsórták, már csak a kis műfenyő hűlt helyét találjuk. Hiába a biztonsági őrök és a kamerák, a széket is folyton elvitték, míg nem volt a zongorához láncolva. A folyamatos karbantartás sem kis feladat, a firkákat letakarítani, az eltört billentyűket megjavítani – meséli Demeter Márton, majd inkább a pozitívumokra tereli a szót, valószínűleg természetéből fakadóan. Ha mindenki csak a nehézségekre fókuszálna, aligha születne itthon olyan közösségi projekt, amelynek célja tenni az emberekért, az otthonosabb közterekért vagy a művészet hétköznapi élvezetéért, önzetlen és önkéntes alapon.
Számos kellemes meglepetés is érte az utóbbi három évben, például amikor a szokásos karbantartásra érkezve látta, hogy egy „gerilla zongorajavító” időközben rendbe hozta az időjárás viszontagságai miatt elhangolódott, koruk miatt már eleve Matuzsálemnek számító zongorákat. És időről időre vannak felemelő élmények, mikor olyan zseniális zongoristák ülnek le a mégoly egyszerű (nem milliókat érő) hangszerhez, mint Presser Gábor, aki a Fény utcai piacon álló zongorát felavatta, vagy az ifjú tehetség, Buka Péter (akinek a YouTube-on közel 3 millió követője van, megelőzve valamennyi hazai popsztárt), netán egy teljes zenekar táborozik le a pianínó mellé, rögtönzött koncertet adva a járókelők örömére. Mert míg a zene mindenkié, a hangszeres tudás kevesek kiváltsága, bár a BudapestPiano egyik nagy felfedezése az volt, milyen sokan tudnak itthon, Kodály és Liszt országában zongorázni.
Római inspiráció
– Én nem tudok zongorázni, tanultam, de nem ment, mindenkinek jobb így, hogy én nem játszom. Csak zenei érdeklődés és hobbi, hogy szeretem a zongorákat, ezért raktam ki őket, hogy játszhassanak rajtuk. Korábban a külföldi útjaim során láttam már zongorákat utcán, pályaudvarokon, még IKEA-ban is, de a döntő inspirációt a római reptéren álló hangszer adta. Hosszabban kellett itt várakoznom, és közben hallgattam, ahogy játszottak rajta, remek időtöltés volt. Ekkor döntöttem el, hogy ha hazajövök, itthon is megvalósítom. 2019 karácsonyára terveztem az első zongorát kitenni, de nem érkeztek meg időben az engedélyek, 2020-ban pedig jött a Covid, végül 2021 karácsonyán, a Városháza parkban tudtam elindítani a projektet – meséli Márton, aki egy multinál dolgozik pénzügyi elemzőként.
Már alma materében, a Budapesti Corvinus Egyetemen számos közösségi projektben volt szervező-résztvevő, így nem okozott számára nehézséget, hogy az itt elsajátított készségeket és logikát használva utánajárjon az engedélyeknek, vagy ismeretlenül meghívjon neves művészeket a BudapestPiano hangszerein játszani. Mr. Pianoman – polgári nevén Thomas Krüger, aki abból épített óriási internetes hírnevet, hogy a világ bármely pontján, egy hotel halljában, reptéri váróban vagy egy bárban talál egy zongorát, odapattan és játszani kezd, majd a videót megosztja, és több millióan megnézik – a meghívására Berlinből utazott ide, hogy a kollekciójába felvegye budapesti performanszát, egy drámai Coldplay-válogatást a Városháza parkban. Fél évre rá a Keletibe is eljött, Alizee popslágerét, a Moi Lolitát játszotta, időnként MÁV-szignálokkal szolgálatilag feldobva.
Spontán concertók
– Mindegyik zongora tele van táblákkal, QR-kódos matricákkal, és remélem, hogy az emberek megosztják az itt készült videójukat, és betaggelnek rajta, vagy elküldik nekem, ha látják, hogy valaki játszott az egyik zongorámon.
Ez a varázslat az egészben. Ha most leülnénk itt, és várnánk tíz percet, lehet, hogy jönne valaki, és elkezdene zongorázni, és a legjobb érzés látni, hogy használják.
Többségben a külföldiek, akik hosszabban várakoznak a pályaudvaron, mert aki munkába rohan, annak nincs ideje leülni és játszani. Nyáron, a turistaszezon közepén akár napi 2-3 videó is jön, ilyenkor télen nem olyan sok, de érkezik azért. A rendőröknek nagyon örültem, tök ügyesek voltak, jöjjenek máskor is! Olvastam valahol, hogy mindkettőjüknek volt korábbról zenei végzettsége, utána lettek rendőrök. A videó amúgy teljesen spontán, vagyis azt biztos tudták, hogy felveszik őket, de nem hiszem, hogy erre hónapokig készült volna a rendőrség. És rengetegen megnézték a felvételt, nagyon sok pozitív komment is volt alatta, már ezért is megérte. A mai világban kevés lehetőségünk van arra, hogy leüljünk csak úgy játszani, ráadásul ez nemcsak annak ad élményt, aki tud zongorázni, hanem azoknak is, akik körbeállják, hallgatják. A rendőrös videón is látszik, hogy a végére már vagy tucatnyian ott maradnak élvezni a játékukat – mondja lelkesen a projektgazda.
Picit több mint két éve vannak kint a városban zongorák, két szovjet és egy német gyártmányú pianínó, ezalatt az emberek megismerték, megszerették az ötletet, már a helyiek közül is egyre többen ülnek le zongorázni, tehát van egy növekvő trend, ami mutatja, hogy edukációs hatása is volt a kezdeményezésnek.
Tavaly nyáron pedig a japán állami tévé bekamerázta és bemikrofonozta a Keleti várójában álló zongorát, csináltak erről egy dokumentumfilmet, merthogy Japánban nagyon tisztelik a magyar zenét.
Egy héten át filmezték, ki jön oda, hogy zongorázik, és Márton szerint nagyon cuki filmet csináltak róla, bár Európában még nem mutatták be, de kíváncsian várja ő is.
Bachtól a bociig
A BudapestPiano zongoráin legtöbben modern darabokat játszanak, nagyon mennek Ludovico Einaudi és Hans Zimmer zongoraművei, és Yirumától a Twilight zenéje, de olykor Bach, Mozart is előfordul, és persze az örökzöldek, mint a Für Elise – a „kapucsengő” –, a Szamárinduló és a Boci, boci tarka. Ez is bizonyítja, hogy a zongora sokszínű hangszer, és roppant széles a repertoár.
– A kedvencem, amikor valaki teljesen felkészülten, kottával a kezében érkezik. Vagy megjelenik egy egész zenekar, fúvósokkal, csellistával, magam is videóztam ilyet a Fény utcai piacon. Olyat is hallottam, hogy a nyári időszakban, amikor bezárnak a zeneiskolák, páran itt gyakorolnak, ha nincs otthon hangszerük. Vannak ilyen kedves dolgok – mosolyog Márton. – Vidéken is vannak már köztéri zongorák, Köveskálon, a Veszprém megyei kis falu buszmegállójában található az egyik, ha nem a legcukibb közösségi zongora. A szegedi és a pécsi pályaudvaron állókat a MÁV tette ki, a Pécsi Vásárcsarnoknak részben én segítettem a projektet összehozni, és közben a Szombathelyi Vásárcsarnokban is lett egy, amihez nincs közöm, de jó látni, hogy kezdenek itthon is elterjedni.
Ami meglepetésként ért engem is, hogy sokkal több embernek van itthon zenei képzettsége, mint sejtjük. A zongorával pedig szinte mindenkinek van valamilyen jó élménye.
Az sem utolsó szempont, hogy ha ezt kiteszem, 200-250 kilót azért nehéz lenne ellopni... Ez amúgy teljesen a saját, önkéntes projektem, minden az én nevemen fut, jórészt saját zsebből. De már kialakult egy nagyjából tízfős társaság is a BudapestPiano körül, zongoristákból, zenészekből, zeneszerető emberekből, akik szintén a szívükön viselik és hisznek benne, ez is egy nagyon jó dolog, amit a projekttől kaptam. Hét helyszínen voltunk eddig, ez a hangszer – mutat a mellettünk lévő pianínóra – korábban egy éven át a Fővám téri aluljáróban állt, egy ideig a villamos-, majd a metrószinten, előtte pedig a nyári szezonban a Budapest Parkban. A Városháza parkból került át a Keletibe a zongora, ami már ott van másfél éve, a harmadik hangszer pedig a Fény utcai piac első emeletén várja, hogy játsszanak rajta. Bárki támogathat is, nagyon szívesen fogadom, ha valaki felajánlja a szaktudását, a segítségét, például a zongorák hangolásában. Adományozni is lehet a honlapon és a Facebook- illetve az Instagram-oldalainkon elhelyezett linken keresztül. Ez az összeg elsősorban a karbantartásra megy el, meg szállításra, bár jó lenne összegyűjteni még több zongorára is. Az pedig a legnagyobb segítség, hogyha valaki leül, játszik rajtuk, és ezt megosztja.
