- „Megtehetnénk, hogy elmegyünk más országba dolgozni, hisz vagyunk annyira tehetségesek, de mi itthon akarunk maradni”

Ha a színházban szorít az idő, hét próba is elegendő egy előadáshoz. Ezt vallja legalábbis Lestyán Attila és Szabó Veronika szabadúszó színész, akik tavaly egy házasságkötést idéző perfomance keretében alakították meg kétfős együttesüket, a Hétpróbás Társulatot. A formáció azonban nemcsak a létszáma miatt rendhagyó, de szeretne egy új szemléletet is átadni a magyar színházi közegben, miszerint a színpadon nem kell mindennek tökéletesnek lennie.

Nem járt utakon

Mielőtt a két színész sorsa összefonódott, mindketten izgalmas életutat jártak be. Attila Erdélyből érkezett 2013-ban Budapestre, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanult színész szakon Zsámbéki Gábor osztályában, majd az utolsó évben a budapesti Katona József Színházban volt gyakorlaton, aztán a diploma után, 2019-ben kiutazott ösztöndíjjal fél évre Japánba. – Tokióban voltam szakmai gyakorlaton a Seinendan Company nevű színházi társulatnál, illetve kerestem magamnak mestereket, akiktől az évszázadok óta létező nó színházat és a nihon bujó nevű tradicionális japán táncot tanultam.

Hazatérve szabadúszó színészként játszott a Trafóban, a Belvárosi Színházban, a Katona József Színházban, a Jurányi Inkubátorházban, a Budaörsi Latinovits Színházban és a Nemzeti Színházban is, többek között ifj. Vidnyászky Attila, Vajdai Vilmos, Kovács Dániel Ambrus és Pass Andrea által rendezett darabokban. Közben az egyetemre is visszatért: 2019-ben az SZFE-n elkezdte a doktori iskolát, amelyet jelenleg a Pécsi Tudományegyetemen folytat. Emellett szeret rögtönözve játszani, ezért tagja a Grund Improvizációs Színház Labor társulatának.

– Az én előadói életem már nagyon korán elkezdődött, mivel általános iskolában kórusban énekeltem, középiskola alatt pedig színjátszó körben léptem fel, így elég evidens volt, hogy ez az utam – mondja Veronika, majd hozzáteszi:

A családomban senki sem művész, így nálunk nincs nyoma annak, hogy én miért erre a pályára mentem.

Először szociológia szakon tanult a Corvinuson, hogy megismerje a világ működését, de miután bekerült a Társadalomelméleti Szakkollégium pezsgő közösségébe, már nem nagyon járt be az egyetemi órákra. – Bár nagyon élveztem a közeget, ekkor kezdett bennem erősödni, hogy én mégsem kutatással akarok foglalkozni, hanem ki szeretnék menni az emberek közé, és színházzal tenni valamit értük – mondja az előadó, aki borsodi településeken rendezett közösségi színházi előadásokat, hogy közelebb hozza egymáshoz a helybélieket. Rájött azonban, hogy profi szinten szeretne színházzal foglalkozni, így Londonba utazott, hogy a Royal Central School of Speech and Drama nevű híres intézményben tanulja a színházcsinálást és a színészetet.

– Ezt a képzést azért élveztem, mert megtanultam, hogy az előadás kiindulópontja nemcsak a szöveg lehet, de például a mozgás, a tér, egy festmény vagy egy kérdés, amelyet az alkotók tesznek fel maguknak. Másrészt

Veronika aztán kitalált egy nőkről szóló darabot, de annak tervét hazahozta, mivel úgy érezte, azt a magyar közönségnek kell megmutatnia. – A Queendom című rendezésem a társadalom által diktált női szerepekről és a férfitekintet hatalmáról szólt. Ez a produkció aztán megalapozta a színházi karrieremet, mert onnantól kezdve jöttek a munkák. Dolgoztam színészként és színházi alkotóként a TÁP Színházzal, a Tünet Együttessel, a Láthatáron Csoporttal, illetve a Hodworks és a Stereo Akt nevű társulatokkal – mondja az előadó, aki emellett koreográfusként is kollaborált Gáspár Ildikó rendezővel. A modellváltás előtt kezdett az SZFE-n tanítani, majd a freeSZFE-n alapítótagja volt a színház és performance szaknak, melyen megpróbálja átadni, amit Londonban tanult, vagyis hogy nem mindig szövegközpontú a színház.

Emellett felvették a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványhoz, ahol bohócszerepben deríti jobb kedvre a kórházban ápolt beteg gyerekeket és az idősotthonok lakóit. – Amikor visszajöttem Londonból, olyan helyeket kerestem, ahol bohócként is lehet játszani, de itthon ez kevésbé ismert műfaj. Az alapítványnál a bohóclét viszont nemcsak művészeti, hanem szociális misszió is, a célunk, hogy nap mint nap improvizálva minél több ember számára teremtsünk jobb hangulatot – mondja Veronika, akihez idén Attila is csatlakozott bohócként, mert ő is felvételt nyert a bohócdoktorok közé.

Istenek csónakon

– Mi Attilával már korábban kiszúrtuk egymást mint jelenséget. Több előadáson is láttam felbukkanni egy sudár embert, akiről rögtön átjött, hogy vitális személyiség – mondja Veronika Attiláról. Legelőször akkor találkoztak, amikor castingolták őket egy filmbe, méghozzá testvérpárként, majd előadásokban játszottak együtt. 2022-ben például Patti Smith tiszteletére rendeztek a Trafóban koncertperformance-ot, melyen Attila játszotta Robert Mapplethorpe fotóművészt, Veronika pedig magát az amerikai énekes-költőt. Ezután a TÁP Színház két előadásában is együtt játszottak, a Vajon mi marad, ha leesik a hó?, majd A szexualitás története című korhatáros produkcióban.

– Utóbbi próbái alatt kezdtünk el pörögni azon, hogy akár közös úton is járhatnánk. Ekkor hangzott el köztünk az a vicc, hogy egy darabot hét próbával is meg lehetne csinálni, majd azzal poénkodtunk, hogy megalapíthatnánk a Hétpróbás Társulatot. Aztán persze rájöttünk, hogy ezt komolyan gondoljuk, az álmot pedig valóban meg akarjuk valósítani – mondja Veronika. A nevük egyébként a magyar színházi kultúrára is utal, melyben a független színházak a rossz pénzügyi helyzetük miatt kényszerszermegoldásokra szorulnak – például kevesebbet próbálnak –, mivel az államtól nem vagy csak alig kapnak támogatást. – A Hétpróbás név másrészt a játékosságra is utal, hiszen szabadúszó színészként muszáj kilépni a megszokott keretekből, és másfajta színházat csinálni – teszi hozzá Attila.

Alapelveiket egy hétpontos manifesztóban fektették le, amelyben többek közt leírták, hogy jelmezeiket a szekrényükből húzzák elő, mint a gyerekek, díszletük minimális és új­ra­felhasználható, illetve hogy a hét próbával készített előadás esztétikai minősége nem szavatolt, de náluk megfér a pop a klasszikussal, a giccs a népi játékokkal, a komédia a horrorral, a homokozóban játszás a főzéssel, a vonaton bámészkodás a technópartival és a filozofálás a cirkusszal is. Első előadásukat, a Hétpróbás Menyegző Performance-ot szeptember végén a Népsziget partján tartották, mely nemcsak egy fiktív szakmai házasságkötés volt, de ezzel meg is alakult a társulatuk.

– mondja Veronika. Későbbi fellépéseikhez olyan közeget kerestek, amely a „buborékukon” kívül esik, hogy ne csak a kortárs színházba járókat szólítsák meg, hanem a szélesebb közönséget is. Így lett a bázisuk a Csokonai15 társasághoz tartozó Pestújhelyi Közösségi Ház, ahol már két előadásukat is bemutatták. Az Akciós istenek című előadásban egy takarító és egy gondnok próbálja bebizonyítani, hogy a semmiből is lehet csodát csinálni, míg a Dühöngő címűben két ember egy asztalnál teázva különböző köz- és magánéleti témák kapcsán dühöngi ki magát. A társulat a jövőben szintén fontos társadalmi kérdéseket szeretne érinteni. A SzexEd: Kabaré című előadásukban például a szexszel kapcsolatos mítoszokat szeretnék lerombolni humorral és edukációs célzattal.

Duóban szép az élet

Egy társulat életében a finanszírozás szintén fontos kérdés. Ez Veronika és Attila esetében sincs másként, akik több lábon próbálnak megélni, hogy fenn tudják tartani a Hétpróbást. – Eleinte azt gondoltuk, hogy a jegyekből befolyó pénzből finanszírozni tudjuk a társulatot, de a valóságban ez nem így van. Hogy eltartsuk magunkat, ahhoz jóval több előadás kellene, és mindig telt házzal kellene játszanunk – mondja Veronika. Hogy megéljenek, hazai és külföldi munkákat is vállalnak, illetve pályázatokat írnak, tavaly például a Visegrad Fundtól nyertek alkotói ösztöndíjat, melynek keretében kiutazhatnak a lengyel Piechowice városába, hogy a Teatr Cinema nevű színházban fejlesszék munkamódszerüket, és új előadások koncepcióin dolgozzanak.

A két színész reméli, hogy a példájuk ragadós lesz itthon, és mások is mernek új társulatokat alapítani, illetve azokat életben tartani valamilyen újító stratégiával.

Ha pedig nem tudjuk magunkat finanszírozni, akkor megpróbálunk kevesebb idő alatt és kevesebb próbával dolgozni, de nem csökkentett létszámmal. Mert egyedül ezt nem tudnánk és nem is akarjuk csinálni.