Egy úriember kifogástalan eleganciája, csibész félmosolya, egy mégoly apró pódium elsajátításának megindító öröme – nem kell csalódnia, aki Korda Györggyel együtt ünnepli a dalszerző-énekes ikon születésnapját. A nyolcvanötödiket. Ami, valljuk meg, alig hihető. Korda György ugyanis nem öregszik. Lelkében ugyanolyan fiatal, ugyanannyira éhezi a sikert, a közönség figyelmét, szeretetét, mintha tegnap kezdte volna. Az, hogy időközben a népszerűsége soha nem látott magasságokba tört, és a Sziget Fesztivál nagyszínpada előtt fiatalok tömege énekli vele legnagyobb slágereit, legújabb kori fejlemény. Amelynek titka talán őt is foglalkoztatja. Vagy talán nem, és egyszerűen csak fürdik Balázs Klárival az áradó szeretetben. A titok amúgy, akár a szerelem kémiája vagy a művészet mágiája, alighanem kikutathatatlan. És ez így is van rendjén.
„Gyurikám, el fogsz késni!”
Korda György Erzsébetváros szülötte. A Dob utcában látta meg a napvilágot Klein József és Faragó Margit gyermekeként 1939. január negyedikén, és tizenhat éves koráig ugyanebben a városrészben lakott. Ez adta az apropót a VII. kerületnek, hogy a Csányi5 Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár impozáns belső terében köszöntsék a párja oldalán érkező énekest.Tolmácsolva a kerület tiszteletét, Niedermüller Péter polgármester szól, majd remek szervezői dramaturgiával Zeitler Ádám rabbijelölt faggatja a vendégeket. Nem az életmű esetleg unásig ismert részleteiről, a több mint hat évtized slágereinek nagyszerűségéről, hanem olyan bölcseletekről, amelyek olykor átbillenthetik az interjúalanyt a komfortzónáján túlra.
– Válassz magadnak mestert, szerezz magadnak barátot, és minden embert érdemei szerint ítélj! – szól a míves gondolatok egyike. Az előadó elgondolkodik, majd mesél, kötetlenül mindenről, ami éppen eszébe jut, vagy a szívét nyomja. Édesapjáról például, akihez erős kötelék fűzte, és akit igazi úrnak tartott egész életében. Talán tőle örökölte azt a stílust, tartást, eminens modort, amely éteri hangfekvése mellett a védjegye is lehetne. Aztán eszébe jut a világjárvány elszigeteltsége, amikor – a köszöntésen egyébként az első sorban ülő – Őrsi Gergely II. kerületi polgármester, akkoriban még ismeretlenül, személyesen hívta fel a házaspárt: „Van valamire szükségetek?”
– Akit szeretnek az emberek, azt szereti Isten is – jön a rabbijelölt újabb elgondolkodtató écája, amire Korda újabb történetekkel felel. A Színművészeti Egyetemi felvételijéről, ahol a harmadik rostán bukott el, majd az akkori egyik legjobb énektanár, Vécsey Ernő tanítványa lett.
Mindössze tizenkilenc éves volt, amikor először színpadra lépett a Béke Szállóban, ami hatalmas elismerést jelentett.
Gáti Lajos igazgató látta a lehetőséget benne. A Szeretni kellből azonnal sláger lett. Az ívet azonban megszakította az 1962-es bevonulása. A sorkatonai szolgálatra is a Békéből vitték el. A jókora kihagyás visszavetette a karrierjét, amitől kétségbeesett, és már-már segédmunkásként kellett elképzelnie az életét. Egyszer azonban megcsörrent a telefonja, és Gáti csak annyit mondott: „Gyurikám, tízkor kezdődik a műsor, el fogsz késni!” Meghatottan gondol erre a bizalomra mindmáig, és elérzékenyülve idézi fel a korszakindító történetet.
Életre ítélve
Korda György származása nem feltétlenül közismert a nagyközönség előtt. A holokausztról, mint a kortársainak általában, drámai emlékei vannak. Rokonságának jelentős része esett az esztelen népirtás áldozatául. A budapesti zsidóság deportálása idején egy Pozsonyi úti házban húzta meg magát a Klein család. Hatéves lehetett, amikor fegyveresek jöttek, és táborozásra invitálták a gyerekeket. Édesanyja egy tejesbödönbe rejtette a jegygyűrűjét, mondván, kisfia az árából majd kenyeret tud venni magának.
Teherautókba zsúfolták ezután a legkisebbeket, de az utolsó néhány fiatal, köztük a kis Gyuri már nem fért fel a platóra. Akik igen, azokat a Dunába lőtték, tudták meg később.
Úgy élte meg, meséli, hogy őt akkor és ott „életre ítélték” a nácik.
Évek múltán sok más zsidó családhoz hasonlóan Kleinék is elérkezettnek látták az időt, hogy nevet változtassanak. Az ifjú önszorgalomból Károlyiként kezdett bemutatkozni jöttében-mentében, ami nem aratott osztatlan sikert. A tőlük távol álló nemesi név hátteréről édesapja világosította fel, aki végül egy nyírségi földijének, Korda Sándornak a családneve mellett döntött. A szintén zsidó származású, világhírű rendező-producer Kellnerről magyarosított, Európa és Hollywood után Nagy-Britanniában alkotott, ahol később a rendezők közül elsőként lovaggá ütötték.
Az egyebek között Artisjus- és Fonogram-díjas Korda finom lélekkel mesél azokról a nagyságokról, akik valamilyen formában hatottak rá. Petschauer Attila olimpiai bajnok kardvívóról, akit gyermekként láthatott, Csortos Gyula és Bajor Gizi legendás színművészekről, és a teljes hazai táncdalénekes-panteonról, hiszen az egykori pályatársak nagy többsége már eltávozott. Mindről szeretettel és elismeréssel szól, amint azoknak az ismert rockbandáknak az előadóiról is, Kóbor Jánostól Balázs Fecóig, akikhez talán még a táncdalénekes kortársainál is szorosabb barátság fűzte.
A világmegváltásról
Számos (szó szerint) felejthetetlen slágerrel a háta mögött (és még mindig évi kétszáz koncerttel a naptárjában) vajon sikerült-e maradandót alkotnia? Ez a kérdés motoszkál Korda György fejében.
– Klárika, csináltam én valamit? – fordul tágra nyílt „kordagyuris” szemekkel a feleségéhez, akivel több mint negyven éve házasok.
– A színpadi ember nyomot akar hagyni. De a dalaink után mi marad meg? – fogalmazza meg a kételyét. Kicsit talán a siker mámorára folyvást szomjazó művész szó belőle, és az elismerés, az igenlés, a derű és a taps pillanatnyi hiánya. Hiszen az év jelentős részét önfeledt, lelkesen vele éneklő közönséggel tölti. Azon elmélázik még, hogy ő tulajdonképpen komoly, drámai dalokat nemigen énekelt.Balázs Klári nem hagyja sokáig kételyek között a férjét, s hitet tesz róla: a szeretet, a szerelem és barátság méltó tárgyai egy énekes életművének.
– De nem énekeltem soha világmegváltó dolgokról! – fogalmaz Korda György. Egy kivétel jut eszébe, egy Wolf–Szenes-szerzemény, ami Kiabálj, ha valami fáj! címmel került egy 1981-es albumra. A melankolikus Szeptember volt című nagylemez dalában olyan kritikus gondolatok is szerepelnek, mint hogy „ha a világ gyönyörű szép, mért kell hagyni azt, hogy tönkretegyék?”. Egy ismerőse az ilyen irányokra azonban azt mondta neki, hogy „Gyuri, ne politizálj!”.
– Nekünk a közönség egyformán kedves – néz az övéi szemébe az aprócska pódiumról az énekes. – Én az életemet tőlük kaptam. Nekem, nekünk a közönség: közösség. Úgy érzem, ők a családom – lágyul el Korda György hangja. Taps.
És hogy ez a nagy család még sokáig együtt lesz, arra az énekes fogadkozása a tanulság: esze ágában sincs életműkoncertet adni Balázs Klárival tavasszal (Fiatalság, bolondság címmel) a Sportarénában. Az életműnek ugyanis addig nincs vége, amíg van lendület. És amíg el nem készül a viaszszobor a Liszt Ferenc reptér valamelyik terminálján, amely egy padon ülve ábrázolja a neves duót. Valahol ott, ahonnan jól hallatszik a Reptééér…
Az a bizonyos politikus nóta
Kiabálj, ha valami fáj,
ordíts, kiabálj, ha valami fáj.
Elviselni ma sem muszáj mindent némán.
Ha a rosszba beletörődsz,
éppúgy az oka leszel, ha odaveszel.
Inkább kiabálj, ha valami fáj, hallgass rám.
(Szenes Iván – Wolf Péter, 1981)
