;

lázadás;generációk;társadalomtudomány;

Steigervald Krisztián

- „Szülő vagy tanár legyen a talpán, aki képes arra, hogy kihúzza a digitális cumit a gyerek szájából”

„Bezzeg az én időmben!” – kiáltottak fel vagy ezerszer a baby boomer szüleim és a veterán nagyszüleim kamaszkoromban, amikor olyasmit tettem, ami az ő idejükben nemhogy szokás nem volt, inkább tiltottnak számított. Bármire vonatkozhatott az idegőrlő lamentálás, például hosszas telefonálgatásra, tévé előtti lustálkodásra, feleselésre, a magnó ordíttatására, öltözködés és hajviselet megválasztására. Normális tizenévesként én is a saját, göröngyös utamat taposva haladtam az előttem járók tilalomfái közé bebetonozott, összkomfortos sztráda helyett. Vajon elengedhetetlen a generációk harca az együttműködés helyett? Miért olyan pokoli nehéz ez? A generációk közötti szakadékokat felszámoló hidak építéséről a legautentikusabb szakembert, Steigervald Krisztián generációkutatót faggattam.

– Volt már olyan korszaka az emberiségnek, amikor ennyi generáció próbált megférni egymással?

– Nem, hiszen még soha nem volt ilyen hosszú a várható élettartam. Most hat generáció él egymás mellett: az 1928–1945 között született veteránok, a 1946–1964 közöttiek a baby boomerek, az 1965–1979 között világra jöttek adják a földön élők derékhadát, ők az X generáció, utánuk jön az 1980–1994 közötti Y, majd az 1995–2009 közötti Z, végül a 2010 után született alfa generáció. Olyan korban, az írott kultúráknak abban a részében élünk, amikor tudjuk, hogy a várható élettartam 70-80, sőt 90 év is lehet, ami a II. világháború idején még jóval kevesebb volt. Ok-okozati összefüggés, hogy minél tovább élünk, annál több generáció él együtt. A másik nagy változás, hogy az elmúlt két évezredben biológiai, tehát életkor alapján történő besorolás volt, amelyben egy generáció 18 évig tartott. Az X-től kezdve azonban nem biológiai, hanem médiagenerációkról beszélünk, tehát egy olyan adott időszakban született emberek halmazáról, akiknek egy külső tényező hatására megváltozott a viselkedése, akár még az idegrendszere is. Ez az inger az X-eseknél a televízió, az audiovizuális behatás volt, amelynek megjelenésétől még inkább lerövidültek a generációs időtartamok, most már átlagosan 15 évig tartanak.

– Miért nem értenek szót egymással a generációk?

– Szociokulturális tény, hogy amilyen földi valóságba beleszületünk, tehát amivel születésünkkor a földön találkozunk, az hatással van az idegrendszerünkre, agyi működésünkre, így a továbbiakban azt tekintjük normálisnak. Ennek beidegződése nagyjából ezer napig, tehát hároméves korig tart. A „normális” mindig mindenkinél más, és minden esetben függ a makro- és mikrokörnyezettől, tehát nagyon eltérő fejlődéstörténetet járhat be egy-egy generáció. Az evolúciónak két fajtája van, a kulturális és a biológiai, ami hatással van egymásra, mégpedig úgy, hogy ha változik a biológiai, akkor változik a kulturális is – és fordítva. Ennek rövidebb távú megvalósulása, hogy az a mértékű globális kultúraváltás, amelynek a szemtanúi és átélői vagyunk, igen komoly hatással van arra, hogy egy újszülött milyen földi világgal találkozik. Például hogy az anya a szoptatás idejében a gyermekével szemkontaktusban volt-e és beszélt-e hozzá, vagy közben mobilon csetelt, és barangolt a világhálón, hogy kicsit kifújja magát a nyugalom perceiben. Az újszülött tudatalattija már ekkor leveszi, hogy a szülőnek mennyi ideje van rá fókuszálni, és bizony ettől erősen függhet a későbbi figyelmi kapacitása. Guld Ádám, a Pécsi Tudományegyetem médiakutatója mérése szerint egy átlagos Z generációs koncentrációs képessége nyolc másodperc. Ez nem a figyelmi képességet jelöli, hanem azt, hogy nyolc másodperc alatt dönti el, hajlandó-e odafigyelni egy bizonyos dologra. Ha igen, akkor ezekből a másodpercekből lehet akár 2-3 percnyi időtartamú koncentráció is. Tanároknak szoktam mondani, hogy akkor tudják egy átlagos Z-s figyelmét fenntartani, ha 2-3 percenként valami új impulzussal állnak elő.

Szülő vagy tanár legyen a talpán, aki arra képes, hogy legalább időlegesen, de kihúzza a digitális cumit a gyerek szájából.

– Kijelenthetjük, hogy egyik generáció jobb, mint a másik?

– Nem jobb vagy rosszabb, hanem más, az előbb említett születéskori normális megélése miatt. Mindegyik generációnak megvannak a saját erősségei, amelyek nagyban eltérhetnek a másikétól, éppen ezért sok mindent tanulhatnak egymástól, ennek ellenére az ember mindig a különbségekre és a konfliktusokra figyel fel. De vegyük észre, ha egy munkahely multigenerációsan működik, akkor a kollégák sokkal kreatívabban tudnak dolgozni, mint ha csak egy-egy generáció tagjai lennének együtt. Érthető, hogy a konfliktusok sokkal inkább szembeötlők, mind az iskolában, mind otthon, mind a munkahelyen. Az utóbbinál legtöbbször a kommunikációban van a különbség, de a motivációban, hozzáállásban szintén nagy az eltérés. Hogy kinek mit jelent maga a munka mint fogalom? Emlékszik a Bob és Bobek című csehszlovák rajzfilmre? A mese azzal kezdődött, hogy Bob, az egyik nyúl kipattant a kalapból, elkezdett tornázni, közben keltegette Bobeket azzal, hogy „Kelj fel, hasadra süt a nap!”, de olyat is mondott, hogy a munka nemesít. Az X generáció tagjai azt tanulták meg ebből, hogy korán kell kelni, és a munka jó dolog, tehát azon szocializálódtak, hogy a munka határozza meg őket, azon keresztül fogalmazzák meg a saját identitásukat. Emiatt e generáció tagjai élesen különválasztják a munkahelyet és a magánéletet. Egy Z generációs viszont abban nő fel, hogy legyél boldog, és gyűjts élményeket. Találd meg az egységet önmagad és a világ között, és ennek az útnak a munka csak egy szelete. Ők már nem akarnak beledögleni a munkába, ami jogos is, mert a munkaalapú társdalom és a hierarchiaalapú közösségek, amelyek a XX. századot jellemezték, mára eltűntek. Ez a két merőben más hozzáállás egy munkahelyen konfliktust jelent, mint ahogyan a kommunikációs különbségek is. Ma már nem az életkor miatt tiszteljük embertársainkat, ezt tudomásul kell vennie minden generációnak. Ha egy baby boomert zavar, hogy az Y-osok és Z-sek nem köszönnek, nem adják át a helyüket, folyamatosan a mobiljukon lógnak, akkor kezdeményezzen, és mondja ezt el nekik. Ne számonkérően lépjen fel, hanem törekedjen egyfajta partneri viszony kialakítására. Egy dologra viszont érdemes figyelnie: a tapasztalat az, hogy a Z-sek és az alfák nemigen tudnak beszélgetni, inkább írásban kapcsolódnak egymáshoz, merthogy csetalapon kommunikálnak, ezért legyen elnéző a szemtől szemben történő szóbeli beszélgetésnél. (Erre jó példa a TRACCS nevű kártyajáték, lásd keretes írásunkat – a szerk.)

Steigervald Krisztián

– Szendvicsgenerációként nemcsak a baby boomerekkel, hanem az Y, Z és az alfa generáció tagjaival is képesnek kell lennünk az együttműködésre. Mire van ehhez szükségünk?

– Önreflexióra. Kérdezzük meg magunktól, miért zavar, ha a gyerek a tányérja mellé teszi a mobilját, vajon honnan jön neki ez a mintázat?

Egy gyerek sosem talál ki új dolgokat, hanem az előző generáció dolgait adaptálja és nagyítja fel. 

A felnőtteket a digitális túltengés a gyereknél zavarja, önmaguknál nem. Ezért említem a tudatosságot és az önismeretet alapfeltételekként. Figyeljük meg, mit csinálunk, és rájöhetünk, miért zavar minket az, amit a gyerek tesz. Hiszek a nagy váltásokban, a hétéves ciklusokban. Egy gyerek 14 éves korára jut el odáig, hogy a mintákat, amiket addig kapott, lerombolja, és elkezdje kialakítani a saját identitását, szemben a szüleiével. A mostani gyerekek kortársorientált kapcsolódása a mobil, amit a felnőttek nem tudnak időben-térben korlátozni. A legtöbb, amit a szülő tehet, ha leül mellé, és megkérdezi, mit néz, mivel játszik, kikkel miről csetel, ki az influenszere. Fontos, hogy érdeklődőn álljon hozzá, ne lenézően, számon kérően. Azt ugyanis az agy támadásnak veszi, beszűkül a tudat, és a gyerek már nem tud odafigyelni arra, mit mond neki a másik. De ha érdeklődve közelít, akkor a gyerekben az alakul ki, hogy figyelnek rám, és kíváncsiak az életemre.

– Az Y generációs szülők mintha inkább a Z-k és alfák haverszülei lennének, nem pedig nevelők.

– A XX. századi keretek, szabályrendszerek leomlottak, emiatt bizonytalanok a szerepükben a szülők, és attól a gyerekek is. Már nem tudnak poroszosak és hierarchikusak lenni, a fenyegető szülői normák nem érnek célt, inkább azt keresik, hogyan nevelhetnének boldog gyereket, de erre nincs kész megoldóképlet, amely minden gyereknél működik. Amikor az emberi faj keres egy új dolgot, az tele van hibával, és azokból tanulunk. Az emberi mivoltunknak ez az egyik alapvetése. De a szülők igenis keresik azt az utat, hogy a szeretet és a boldogság milyen kereteket bír el. A legtöbb, amit biztosíthat egy szülő, ha szilárdan ott áll a gyereke mellett, aki tudja, hogy mindig és mindenben számíthat rá.

Szabadságot csak akkor lehet megélni, ha vannak szabályok, ezért egy szülő sosem lehet a legjobb barátja a gyerekének.

A tinédzserkor legfőbb feladata a szülőről való leválás és a saját identitás meghatározása. Ha a szülő a legjobb barát képében tetszeleg, akkor ebben akadályozza meg a gyerekét, ami a későbbiekben lelki problémákat is okozhat. A legtöbb, amit a szülő adhat, az a hiteles, személyes jelenlét.

Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákjainak TRACCS nevű kártyajátéka
Kommunikáció a kulcsAz Alternatív Közgazdasági Gimnázium tizedikesei diákcéget alapítottak, amelyben egy felnőtt mentor segítségével valós terméket állítottak elő, mégpedig egy kortársaknak és felnőtteknek szóló kártyajátékot. A 16 éves Forró Juli, a cég megválasztott igazgatója mesélt a találó nevű játékról. „Az AKG-ban idén lehetőségünk nyílt, hogy diákvállalkozást indítsunk, így megragadva az alkalmat, szárnyalt a fantáziánk. A TRACCS kártyajátékot tizenhárman hoztuk létre, ezzel egy olyan terméket találtunk ki, amely szórakoztató, egyben hasznos is. Az alapötletet az a megfigyelésünk adta, hogy rengeteg időt töltünk a virtuális térben, a beszélgetéseinkre is ott kerül sor, amelyek felszínesek és rövidek, de amikor személyesen találkozunk, mélyebb és tartalmasabb eszmecserék is zajlanak. Célunk az, hogy minél több embert buzdítsunk a kommunikációra nemcsak kortársakkal, de más generáció tagjaival is. A TRACCS kártyajáték segít abban, hogy beszélgetést kezdeményezzünk, megismerjük egymást. Háromféle paklink van: TRACCS Alap, TRACCS Randi és TRACCS Boomer. Az első a baráti ismerkedést segíti, a második ideális választás első randihoz, a Boomer pakli pedig a generációk közti szakadékok áthidalásában segít. Logónk egy krokodil, akiről mindenki azt gondolná, hogy egy erős, vagány és rendíthetetlen állat, de ő mégis félénk, ha beszélgetnie kell, hiába nagy a szája. A TRACCS viszont segít neki megnyílni.”