A politikai paródia manapság nehéz műfaj annak, aki csinálja, és ezért nemkívánatos személy az ország legtöbb kulturális rendezvényterében, de időnként az intézményvezetőnek is, aki nem akarja műsorra tűzni, ezért körmönfont kifogásokkal kell előállnia. Például: tíz évre betelt a naptár a helyi mazsorettek, népdalkör és citerazenekar előadásaival, vagy egyszerre dugult el az összes vécé és mondott fel a technikus, a kertész és a büfés is. Nem így a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központ igazgatója, aki kerek perec leírta Somogyi András humoristának: nem bérelhet termet náluk, mert „a programon elhangzó politikai paródiákat (attól függetlenül, hogy kiről/kikről szólnak) és ahhoz kapcsolódó műsort, előadókat nem engedhetünk fel a színpadra.” A politikamentesség lehetett volna jó érv, ha közben nem szabadkozott volna egy árulkodó zárójelben. Vagy nem a városukban mondott volna tavaly március 15-én politikai nagybeszédet Orbán Viktor.
A politika tehát okés, a vicc viszont veszélyes. Senkinek sem hiányzik egy olyan balhé, hogy a kiskőrösiek a hasukat fogva kacagjanak bármelyik politikuspojácán, akár a fideszes városvezetés barátocskáin, akár az ellenzék komikus karakterein. Sok minőségibb műsor van ennél, a kiskőrösiek honlapjuk szerint például a fesztiválszerű nagyrendezvényeket (gasztronómiával bővítve) és színházból az igényes, szép díszletes, jó szereposztású darabokat, elsősorban a zenés vígjátékokat kedvelik. Politikai paródia sosem lenne képes ezt a szintet megütni, még nyúljás pacalfesztivállal fejelve sem. Nem elütve a dolgot viccel – mert az veszélyes –, hazánkban lassan szót sem kaphat, aki nem kormánypárti, heteroszexuális, vagy halálosan komoly. Nincs ebben népművelői koncepció, sem döntési szabadság; a félelem-tápláléklánc működik, csúcsán az államhatalommal, ami nem nézi jó szemmel, ha rajta (is) nevetnek. Inkább ne nevessen senki, vagy csakis zenés vígjátékokon, úgy nem érheti szó a művház elejét.