Dramaturgi tanulmányainak szakmai gyakorlati évében szeretett bele az angol színház sokszínűségébe, és határozta el, hogy ott szeretné folytatni a pályáját. Már 25 éve Londonban él, Trencsényi Katalin most mégis „hazaírt” egy drámát. A Budapest 150. születésnapja alkalmából kiírt drámapályázaton második helyezést nyert Automaxi című műve a taxizás és a taxisok történetén keresztül mutatja meg a várost. Trencsényi Katalintól megtudhattuk, hogyan készül a verbatim színház és kicsoda Haltenberger Samu.
Nemrég jelent meg a 8 kortárs dráma Budapestről című vaskos, zöld kötet a Budapesti Művelődési Központ kiadásában. A könyvbe kerülő drámákat az öttagú szakmai zsűri jeligés pályázat útján választotta ki. Négy szerzőt díjjal is jutalmaztak, első helyezett nem volt, Trencsényi Katalin és Pass Andrea osztozott a második helyen.
A szigetországban szabadúszó dramaturgként dolgozó Trencsényi Katalin nem vágta el magát Magyarországtól, rendszeresen visszajár Budapestre és figyelemmel kíséri a hazai színházi szakma történéseit. Amikor eljutott hozzá a drámapályázat híre, úgy döntött, verbatim drámát fog írni, melynek szereplői a várost egy másik perspektívából szemlélők, a taxisok lesznek. A verbatim (szóról szóra készült) dráma valós emberek szavaiból, eredeti dokumentumokból (interjúk, újságcikkek, naplók stb.) készült dokumentarista alkotás, amely megtörtént eseményeket dolgoz föl. Ugyan léteznek korábbi példák is rá, a verbatim dráma műfaja mégis nagyjából egy évszázaddal ezelőtt született meg. Első művelői között találhatók az 1920-as években működő orosz Kék Ing (Szinyaja Rubaska) társulatok, illetve a német Erwin Piscator eredeti dokumentumokon alapuló, társadalomkritikus munkái, valamint az 1930-as években az amerikai Szövetségi Színházi Projekt (Federal Theatre Project) Élő újság (Living Newspaper) előadásai. A műfaj az elmúlt évtizedekben, a politikai színház újabb hullámával vált a kortárs színház fontos részévé, valószínűleg azért, mert több, például az események érintettjei által megélt nézőpontot hitelesen megmutató, fontos társadalmi kérdéseket tematizáló színházi forma. Magyarországon a nemrég elhunyt dramaturg, rendező Lengyel Anna vezette PanoDráma társulat volt e műfaj kiemelkedő művelője. Trencsényi drámája, az Automaxi több, mint száz év eseményeiből és megannyi szálból áll össze.
Bár idén a fővárosban minden a 150. születésnapról szólt, más is kerek évfordulót ünnepelt: 110 éve alapította meg Haltenberger Samu gépészmérnök a Szürketaxi vállalatot, a mai Főtaxi elődjét. Egykor az autotaxit az egyszerű dolgozók számára találták ki, akiknek nem volt autójuk, de már az első tarifák olyan magasak voltak, hogy a fővárosiak automaxinak kezdték csúfolni.
– Először csak a kettős évforduló keltette fel az érdeklődésemet, de az alkotófolyamat során izgalmas volt felfedeznem, hogy a főváros és a taxizás története mennyire összefonódik
– mesélte a szerző. A dráma születését hosszas kutatómunka előzte meg, melyben Trencsényi Katalinnak Berka István taxisofőr és Bíró Bence dramaturg voltak segítségére. – A tavalyi nyarat azzal töltöttük Bencével, hogy István szakmai kapcsolatait és tudását alapul véve interjúkat készítettünk taxisokkal: sofőrökkel, diszpécserrel, hiénával – avat be a munkafolyamatba a szerző. – Sok emberrel ismerkedtünk meg ezalatt, sőt, Haltenberger Samu családjával is jó viszonyba kerültem, akik számos dokumentummal segítették a munkámat. Az ő élettörténete érdekes, sajátos közép-európai vállalkozói sorstörténet: a motorizáció, a magyar autózás elindításától a háború utáni kitelepítéséig és 1956-os titkos temetéséig. Ami végül a rengeteg összegyűjtött anyagból a drámába bekerült, az csupán a jéghegy csúcsa – fogalmazott Trencsényi, aki szerint a taxisok szinte mindenkinél jobban ismerik a várost, igazán egyedi, ahogy Budapestet és a benne élőket látják.
Megszámlálhatatlan emberi sors, jópofa sztori vagy éppen drámai történet jelenik meg az Automaxiban, köztük a város ritmusáról, a női sofőrökről, a taxisblokádról, mindez egy kollektív város- és taxizástörténetté áll össze. Trencsényi Katalin munkáján látszik az alaposság és a színházi rutin, és hogy Angliában műveli a szakmát: nagyszínpadra írt, tizenhárom szereplős drámája szereposztásánál például azt is jelzi, mely karaktereket játszhatja egyazon személy.
A verbatim dráma egyik jellemzője az élő és izgalmas beszélt nyelv, amin szól. Az Automaxiban, ahogy a verbatim drámákban általában, nagyon jól megmutatkoznak az egyes emberekre jellemző nyelvi sajátosságok, láthatóvá válik a szleng, az élőbeszéd frissessége, a félbehagyott vagy nem kerek mondatok, a „nyelvi hibák”, amiket vétünk. – Nádasdy Ádám egyik fontos észrevétele, hogy a köznyelvtől eltérő beszédmód nem deviancia: ilyen az élő nyelvünk, így beszélünk. Jellegzetes egy-egy közösségre, társadalmi csoportra, azonos foglalkozást űzőkre stb. a nyelvhasználata, sőt, pontosan ezért lehet a verbatim színházban kevés eszközzel érzékletesen megjeleníteni nagyon különböző embereket, mert a beszédmódjuk karakterisztikusan jellemzi őket – mondta Trencsényi.
– Azért, hogy ne legyen monoton a drámámban a történetmondások sora, zenei dramaturgiát dolgoztam ki az Automaxiban, és ennek segítségével komponáltam egybe a különböző hangokat, illetve lehetőséget adtam improvizált közjátékokra – fejtette ki, hozzátéve: – egy ideje, több drámaírótársammal egyetemben, problémáim vannak az arisztotelészi formával, például azzal a konvencióval, hogy egyenesvonalú legyen a cselekményvezetés. Azt gondolom, hogy a mostani, cserepeire hullott világunkban más forma talán hitelesebben tudja kifejezni azt, hogy momentán hogyan érzékeljük a valóságot – vélte a dráma írója.
A szerző szerint a verbatim drámára itthon kevés színház nyitott, mivel a műfaj Magyarországon valamiért még mindig kísérletinek számít, illetve mert a kőszínházak ódzkodnak felvállalni a színház társadalmi-politikai szerepét, azaz, hogy „az előadás az itt és most élőkhöz itt és most szól”.
– Az is nehézség, hogy a kőszínházak ritkán vállalkoznak kortárs magyar drámák bemutatására, holott a jövő színházának klasszikusai a mai, kísérletező, útkereső művekből nemesednek majd ki – tette hozzá, kifejtve, hogy Angliában egy ilyen országos pályázati eredmény jóval nagyobb szakmai és sajtóvisszhanggal járt volna. – Anonim jutottunk a legjobbak közé és a zsűri sem tudhatta, kiket választott győztesnek, sőt, a jeligés pályázat díjkiosztóján derült ki számukra is, hogy kik a nyertes drámákhoz tartozó szerzők. Végül két nő drámája végzett az élen, és bejutott a nyolc közé egy elsőműves szerző is. Ez csodálatos eredmény – hangsúlyozta.
A drámaíró reméli, hogy jövőre valamelyik fővárosi színház színpadán láthatja a munkáját, – de egy felolvasószínházi fesztivál e nyolc drámából a Merlinben már jó felütés lenne – fűzte hozzá. Trencsényi Katalin bizakodó az Automaxi jövőjével kapcsolatban, ugyanis külföldön már érdeklődtek a darab iránt. – Azért én egy budapesti ősbemutatónak örülnék igazán, hiszen ezt a drámát a városomnak írtam – zárta szavait.
Infó: 8 kortárs magyar dráma Budapestről (szerkesztő: Keszthelyi Kinga), Budapesti Művelődési Központ, Budapest, 2023.
Nyolc dráma keres színházat