Cicero írta, hogy „minél közelebb van egy birodalom bukása, annál őrültebb törvényeket hoznak”. Üzenetének tükrében képzeljük magunk elé a francia forradalom idején játszódó Danton halála című dráma (Georg Büchner) néhány felejthetetlen jelenetét. Danton konokul győzködi az egyre szélsőségesebb Robespierre (a mai Orbán) cselekedeteinek veszélyét felemlegető környezetét, mondván: „Ezt úgysem merik megtenni!”. Danton, a dráma kiteljesedésekor önmaga bújtatja át a fejét a guillotine (nyaktiló) pengéje alá, és élete utolsó mondata is az, hogy „Ezt úgysem merik megtenni!”, utalva a kor Orbánjára, Robespierre, majd kiegészíti azzal, hogy „Hóhér, mutasd fel a fejem a népnek, nincs részük mindennap hasonló látványosságban!”. Az elképzelhetetlen mégis megtörténik, méghozzá a Közjóléti Bizottság (a francia forradalom Szuverenitásvédelmi Hivatala) javaslatára, és Danton feje a porba hull.
Orbán Viktor egyre durvább, korábban elképzelhetetlennek tartott társadalomellenes lépéseivel azt üzeni, itt az ideje, hogy véglegesen leszámoljon a kizárólagos hatalmát bármely csekély mértékben is, de kritizáló gondolkodókkal. 2023-ban példák sokasága bizonyította a kormányfő számára, hogy a legdurvább döntéseinél sem kell számolnia olyan szintű ellenállással, amely bármely kis mértékben is, de kétségessé tenné a hatalmát.
Orbán Viktor a 2024-es évet, benne a június 9-én esedékes európai parlamenti-, valamint az önkormányzati választással, az ellenzéki fellépés és gondolkodás végleges leszámolásának éveként határozta meg önmaga számára. Ma még kérdéses, hogy igaza lesz, vagy téved. Az elmúlt két évből alább kiemelt, korábban elképzelhetetlennek vélt néhány példa ma még az ő elképzeléseinek megvalósíthatóságát vetíti előre.
2022 novemberében Pintér Sándor belügyminiszter egy salátatörvényben terjesztette elő a köznyelvben később már hullazsák törvénynek nevezett és elfogadott szociális jogszabály-módosítást, amely kimondja, hogy bármely szociális probléma esetén elsődlegesen maga az érintett felelős önmagáért. Ha ez nem vethető fel, akkor jönnek sorban a családtagok, majd a civil szervezetek, utánuk pedig az önkormányzat, és csak ezt követően az egyházak. A sor végére került az állam. De ez utóbbi felelőssége így már fel sem vethető, hiszen a sorrendben mindig lesz az államot, Orbánt megelőző kötelezett.
A törvény ma már így hatályos, és az utcák üresek!
Tanulságos a tavaly július 2-án elfogadott, a köznyelvben státusztörvényként ismertté vált, a pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény előélete. Az eredeti törvénytervezetben még szerepelt, hogy a hatalom akár a pedagógusok magánlevelezéseit tartalmazó számítógépekbe, telefonokba is jogosult lesz betekinteni. A nagy visszhangot, ellenzéki felháborodást kiváltó előírás, a társadalmi felháborodás miatt végül is kikerült az elfogadott törvényből, azaz úgy látszott, hogy ezt azért mégsem merik keresztülvinni. A kérdés az, hogy tényleg nem?
A szociális törvény módosítása, valamint a státusztörvény vitája egyben tesztként is szolgált arra, hogy a legalapvetőbb emberi jogokat egyszerűen kiiktató maffia-jogalkotás milyen társadalmi összefogást fog eredményezni. Orbán egyértelmű választ kapott azzal, hogy a szolidaritást elemi szinten megvalósító fellépés még nyomokban sem volt felfedezhető.
Fél évvel később, 2023. december 12-én a parlament az Alaptörvényt is módosítva úgy fogadta el a 2023. évi LXXXVIII. törvényt a nemzeti szuverenitás védelméről, hogy a jogszabállyal összefüggésben szervezett utcai tüntetésre gyakorlatilag már nem is került sor. Igaz 105 civil szervezet ugyan együtt fordult Novák Katalin köztársasági elnökhöz, hogy ne írja alá a törvényt. Azért nagy meglepetést nem okozhatott, hogy aláírta, így a törvény ma már hatályos.
Megszavazták a gránitszilárdságú alaptörvény tizenkettedik módosítását, Magyarország most már tényleg szuverén leszA törvény első paragrafusa létrehozta a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, amely saját belátása szerint immár nem csupán a pedagógusok, hanem bármely magyar állampolgár – újságírók, kritikusok, ellenzéki gondolkodók, felnőttek és fiatalok – magánéletét ellenőrizheti, továbbá a zsarolhatóság indokával adatok begyűjtésével a számítógépébe, telefonjába, levelezésébe, bankszámlájába és bármibe korlátlanul betekinthet. A galádság teljességéhez hozzátartozik, hogy a létrehozott új államvédelmi hatóságnak immunitást is biztosít a törvény azzal, hogy akár visszaélésszerű vizsgálódásaival szemben annak ellenére sem lehet bírósághoz fordulni (lásd: a törvény 8. §), hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye és az Európai Unió joga szerint egy állami szervezetet ilyen immunitással törvény nem jogosíthat fel, a bírósági út lehetősége nem vonható el, az alapjog. E szándékos jogsértés kizárólag a diktatúra joga körében értékelhető.
A demokratikus jog szerinti felszólalhatóság megsemmisítésének jogalkotási visszaélésein túl, Orbán – a már 1998 és 2002 között megkezdett, majd 2010-től egyre arcátlanabbul folytatott – a közvagyon és az állampolgárok személyes vagyonának kifosztása terén is a legmagasabb fokozatra kapcsolt 2022-ben és 2023-ban.
Tényleg csak a mindenki számára legérthetőbb néhány példa az elmúlt két évből. Könnyen érthető példa a több ezer milliárdból megépített autópályáink és autóútjaink 35 éves koncesszióba adása olyan feltételek mellett, amelyek a teljes időszak alatt, a fenntartás és az üzemeltetés állami garanciáira hivatkozva éves szinten is százmilliárdos nagyságrendű további közpénz kitalicskázását garantálják Orbán bűnszervezetébe. De e körbe tartozik a Vodafone magyarországi leányvállalatának 2023 januári kivásárlása, majd átjátszása a bűnszervezet érdekkörébe. Ilyen példa az állami egyetemek feltőkésítése, majd az épületeikkel, javaikkal, kutatóintézeteikkel együtt sajátos alapítványi formában a NER rendelkezési körébe adása. Ide kell sorolni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér még folyamatban lévő lenyúlását is. Lázár János azon tervéről, mely szerint a legjelentősebb kulturális értékeink részét képező kastélyainkat, a bennük lévő védett műtárgyakkal együtt ingyenesen átengedni a NER kiszemeltjeinek, még ma is úgy gondolom, hogy „Ezt úgysem merik megtenni!”, pedig a törvényt már elfogadták. Ugyanakkor kétsége ne legyen senkinek afelől sem, hogy a MÁV-Volán egyesítés, majd a már meglebegtetett magántőke bevonása a fejlesztésekbe, üzemeltetésbe, nem jelent mást, mint e két ezermilliárdos nemzeti és egyben stratégiai vagyon átjátszási folyamatának első nagy lépését.
Saját becslésem szerint Orbán Viktor 1998 és 2002 között, valamint a 2010-es hatalomszerzése óta eltelt időszakban a nemzeti vagyon mintegy negyedére már rátette a kezét.
Arra azonban fel kell figyelni, hogy e hihetetlen nagyságú, 17 év alatt megvalósított vagyonkifosztásnak mintegy fele az elmúlt három évben véglegesült, azaz Orbán 2024-25-ös terveiben itt is a végső lépésekre készül – tapasztalva, hogy megteheti.
Összegezve, Orbán a 2024-25-ös időszakot a végső leszámolás és kifosztás időszakaként tervezi. Legkésőbb 2025-re tervezi annak bejelentését, hogy Magyarország elhagyja az Európai Uniót és feladja NATO-tagságát is, amely az igazi végső döfés lesz a magyar nemzet szívébe, ha hagyjuk.
És hogyan látom én 2023 történéseit és a 2024-es év lehetőségeit?
A magyar demokrácia 2023-ban szinte az összes csatát elveszítette. Pedig ez korántsem volt eleve elrendelve, de az ellenzéki társadalom szinte minden szereplője, civilek, választópolgárok, politikai szerveződések a lényeglátás helyett valamilyen önbizonyítási kényszer keretei között igyekezett megkülönböztetni magát a többiektől, ahelyett, hogy a közöset keresték volna abban, hogy miként kell a veszély forrásától megszabadítani a nemzetet.
Csak egy példa, mert mindenkire igaz a lényeglátás hiányának problémája, amikor az elsődleges feladatok kijelölésre kerülnek. A példa egy kampányvideó az elmúlt napokból. A videóban egy általam kedvelt, felkészült politikai párt vezetője jelentette be, hogy az elkövetkező hónapokban minden kapacitásukat, hazai és uniós kapcsolatukat, politikai befolyásukat a magyar oktatás megmentése érdekében fogják felhasználni. El kívánják érni, hogy az Európai Unió meghátrálásra kényszerítse Orbánt az oktatás bekebelezése területén. Azonnal emeljék meg a tanárok fizetését legalább ötven százalékkal. A kormány vonja vissza a státusztörvényt és így tovább.
A meghirdetett cél minden eleme a legmagasabb szinten támogatandó lenne, ha nem úgy szólna, hogy ez a központi cél, ennek rendelnek alá mindent. Tételezzük fel, hogy e parlamenti párt jelentős támogatói körével közösen mindezt el is éri 2024 első felében, és Orbán e területen meghátrál, mint annak idején a vasárnapi boltzár, az olimpiai rendezés, valamint az internetadó bevezetésének tervénél. Orbán ugyanis már nem is egyszer meghátrált, de 2024-ben, immár 18. éve ő és a bűnszervezete fosztja ki az országot, azaz gyakorolja a maffiakormányzást. A magyar társadalomnak ma Orbántól és bandájától kell megszabadulnia! A videó minden szava, mondata tökéletes lett volna, ha abban az orbáni rendszer leváltásának mindenek előtti célja lett volna zászlóra tűzve egy olyan felhívás mellett, mely szerint ehhez a célhoz kéri minden ellenzéki érzelmű magyar ember, civil és politikai szerveződés azonnali kapcsolódását, Magyarország jövőjének megmentése érdekében.
Ez ugyanis ma, 2024-ben a feladat, amit meg kell oldani!
Ahogyan én látom, mi magyarok a kritikai gondolkodásban viszonylag jól állunk, ha a mások cselekedeteit, tetteik hatékonyságát kell górcső alá vonni, miközben nem szívesen nézünk bele abba a bizonyos tükörbe. Így szívesen vetjük fel, hogy az EU szervezetei bürokratikusak, nem használják ki a rendelkezésükre álló eszközöket. Az EU érthetetlenül tűri Orbántól az uniós alapértékeinek rombolását, sőt az Unió biztonságának az orosz érdekek szerinti folyamatos veszélyeztetését is.
Tény, hogy az EU vezetőiben, még a gondolat szintjén sem nyert teret a kötelezettség felismerése, hogy minden magyar állampolgár, egyben az EU állampolgára is, és ebből az Európai Uniónak cselekvési kötelezettsége is következik.
Ha igaz, hogy az Orbán-kormány rendszerszintűen sérti meg Magyarországon az uniós alapértékeket, autokráciaként gyakorolja hatalmát, akkor igaz az is, hogy az orbáni rendszer folyamatosan megsérti a magyar állampolgároknak, vállalkozásoknak, civil szervezeteknek, parlamenti és a parlamenten kívüli ellenzéki politikai pártoknak az unió jogából fakadó valamennyi, őket megillető jogát is. Márpedig e jogok szabad gyakorlását az EU-nak nem csupán lehetősége, hanem kötelezettsége is lenne megvédenie. Tény azonban az is, hogy e gondolat és az e gondolatból fakadó lehetőségek felismerése a magyar politikai és civil szerveződések, vállalkozások, állampolgárok gondolkodásából is hiányzik, ami baj, de a gondolat általános felismerése egyben nagy lehetőség is.
Súlyos tévedése a 2022-es, a lehető legszűkebb körű ellenzéki összefogást elemző pártok, civil mozgalmak, és az ellenzéki szavazótábor többségének is, hogy kipróbáltuk az ellenzék összefogását, de az kudarcot vallott. Néhányan azért érzik, hogy nem az összefogás ténye bukott meg 2022-ben, hanem annak a módja.
2023-ban egy évet már elveszítettünk! A 2024-es év nagy kérdése az lesz, hogy képes-e a magyar társdalom gondolkodása, helyzetértékelése a következő egy-két hónapban a gyökeres váltásra, vagy sem. Ha nem, akkor Orbán évtizedekre visszaveti e gyönyörű, jobb sorsra érdemes ország jövőjét. Ha igen, és a 2024-es tavasz a cselekvés időszaka lesz, úgy Orbán a hatalmát akár már ebben az évben is elveszítheti, vagy oly végzetesen meggyengülhet, ami legkésőbb 2025-ben a bukását okozhatja. Ehhez minden lehetőség adott 2024-ben!
Orbán 2024. június 9-re előrehozta az önkormányzati választást, így a szavazások kényszerűen osztani fogják egymás sorsát. Orbán vagy mind a két választást toronymagasan megnyeri (ma még erre számít), vagy fordulat esetén mindkettőn akár totális vereséget is szenvedhet. Az ellenzéki gondolkodás egységessé, tudatossá válásának következtében Orbán az EP-választáson túl az önkormányzatok döntő többségét is elveszítheti, amely olyan ellenzéki fellépést tesz lehetővé, amelynek kezelésére rendszere nem képes.
2023-ban ugyanis Orbán egy számára alig felismerhető csatát elveszített, amikor civil társadalmi szervezetek, parlamenten belüli és kívüli ellenzéki politikai pártok, mozgalmak közös felkérésére elkészült, és az összes (!) ellenzéki EP képviselő közös beadványaként az Európai Bizottság asztalára került egy hatékony jogi felszólamlás.
A beadvány szerinti eljárás kikényszerítheti, hogy június 9-én vagy egy szabad választáshoz közeli voksolásra kerüljön sor Magyarországon vagy az EU által jogilag elutasított választási eredmény nyomán Orbán Viktor elveszíti hatalmi legitimitását.
Ez egy olyan vissza nem térő lehetőség, amely hosszú időre eldöntheti azt az irányt, amelyet Magyarország követni fog a jövőben.
