Behúzta a hasát, amennyire csak bírta. Kiszorította magából az összes szuszt. Enyhén vörösödött a feje, ami egy kicsit zavarta. Rohadék komcsik, még itt sincs nyugtom tőletek – motyogta. Az utcán sétálva oldalvást egy szépen fóliázott kirakatot látott, elé állt, és elégedetten nyugtázta, a hasa olyan, mint bármely billegő körzet: behúzható. Behúzta hát. Azt ugyan még nem tudta, hogyan fog egy levegővel elvegyülni a nép között, de sosem tervezett órákra előre. Mindig a jelenben élt. Választást kell nyerni, nem közvélemény-kutatást, jutott eszébe erről, a választást pedig a saját szabályaik szerint kell megnyerni, és akkor nincs semmi szükség közvélemény-kutatásra.
A közvélemény kiiktatása a képletből a következő ötéves terv része volt. Egyszer majd Tusványoson megosztja a gondolatait erről is.
Az irány jó, a krumplileves krumplileves, a köz éppen elég, a világon semmi szükség véleményre, valahogy így fogja kezdeni. Minek vélemény, ha a rendszer kétséget kizáróan tökéletes? A vélemények szerteszét szórnak, rendetlenek, szertelenek, bohémek, sokfélék. Beléjük migrál mindenféle multikulturális istentelenség. Hát, azt már nem, barátocskáim! Fókusz kell ide, éles fókusz. Egyetlen valóság. Egyetlen igazság. Ha mindeközben kétségek munkálnának mind a közben, az semmi jóra nem vezetne. Így molyoltak benne az ünnepi gondolatok egy átlagos október huszonharmadiki Kossuth téri hangosítás visszhangjaival, miközben ballonkabátjának gallérját a feje búbjáig húzta, a kalapot meg az álláig. Levegőt még mindig nem vett. A has árulkodna. Ne árulkodjon a has, és pláne ne gyarapítson.
Az ételosztás mellett megtorpant. Egyik döbbenetből a másikba esett, aztán kulturáltan öklendezett kicsit. Zavarta az ünneprontás. Még hogy szegények! Ájtatoskodó krisnások és ágrólszakadtak bőrébe bújt a főpolgármester és a statisztasleppje bizonnyal. Megint elvörösödött. Vörös kód, vörös kód, kapcsolt be a rémelhárítás, és ezzel egy időben a fülére jöttek a lélektanilag kiegyensúlyozó és a birodalmi kételyeket eloszlató gondolatok. Mindig a fülében hordta a kincstári airpodsot, mert nincs rosszabb egy bizonytalan vasökölnél. Vagy vasököl, vagy bizonytalan.
Magyarország előremegy, duruzsolta a hang, mégis merre menne, Cserehátra?
Jobban élünk, mint négy éve mindenki másnál. A politikai igazgató beszélt a fülére, aki alkalmasint húszméteres lemaradással követte őt, és amikor nem duruzsolt, akkor egy könyvet írt, illetve diktált. A politikai igazgató nyomában a politikai stáb poroszkált, szintén húsz-húsz méterenként lemaradva, egy-egy ambiciózus fiatallal. Ha egy elbukott, előrejött a következő, gáncsolták is egymást kiadósan. Így kígyóztak át a városon.
Odaértek a jósdához. Mielőtt bement volna, meghallgatta a pénzügyminiszter jelentését az uniós pénzekről. Ezek azok a pénzek, amelyek nélkül is működik a magyar gazdaság. Ez biztos, ő jelentette be a nemzetközi sajtótájékoztatón. De akkor vajon velük együtt nem működik? No, ez egy jó kérdés, mondta magában, és kiosztotta a feladatot. Felelős, határidő, folyamatos. A pénz éhséget szül, pénzéhséget, megetetni nyamvadt háromszázmilliárdból mindenkit nem lehet. Pénz nélkül meg elüzletelgetnek a barátok és üzletfelek. Megtette az első lépcsőfokot. A gazdasági miniszter viharzott el mellette kisírt szemekkel. Teringettét, gondolta a fene, és jól a fejébe húzta a kalapot. Az ajtó éles nyikorgással nyílt. Köszönt. Leült. Senki. Hümmögés hallatszott a függöny mögül. A jós előállt. Torkát köszörülte. Kicsit lihegett. Gallérját igazgatta két mérettel kisebb köpenyben, mintha ma először öltené magára a nemzeti jósdaipar tizenöt másodperccel korábban hatályosított államosítása miatt, kiemelt államérdek, akut előrelátási veszélyhelyzet, Magyar Közlöny, MDCLVXL, 4987172. oldal.
A politikai igazgató megadta az engedélyt a jóslatra, a jós beszélt, a has alkotott.
A haza fényre derülése pedig marad, mi volt, lutri, megjósolható nyertesekkel, akik semmit sem bíznak a véletlenre. Lévén a véletlen alkalmatlan tárgy a folytatólagos jószágkormányzásra, írta ki a TikTokra, és vett egy mély levegőt. És nem fizetett azért sem.
