Ez még nem az a bizonyos másfél fok, de majdnem: az idei év globális átlaghőmérséklete 1,46 Celsius fokkal volt magasabb a XIX. század második felének átlagánál; a még „hiányzó” (hiányzik a fenének) 0,04 fok belül van a számítás hibahatárán. 2023 volt az emberi civilizáció legforróbb éve. Idén elértük, amint nem lett volna szabad elérnünk, és az, ahogy megtörtént, csak egyetlen ponton tért el a 90-es években megfogalmazott tudományos prognózisoktól: gyorsabban jött a vártnál. Egyébiránt úgy zajlik minden, ahogyan a tudósok megmondták: a jégtakarók és a gleccserek olvadnak, a csapadékeloszlás egyenlőtlenebbé válik, az időjárási szélsőségek egyre gyakoribbak, és persze egyre melegebb van.
Ha bárki politikus ilyen beválási valószínűségekkel dolgozna, alighanem szentté avatnák. Tölgyessy Péter minapi Partizán-interjújának egyik tételmondata szerint a politikai vezetőktől leginkább azt várjuk el, hogy olyasmiket állítsanak, amit a jövő később igazol. Ennek dacára az ország egyik fele vallásos áhítattal követ egy embert, aki 2020 februárjában, amikor nemhogy Kínában, de már Olaszországban is aratott a Covid, új aranykort jósolt, 2022 februárjában megígérte, hogy az oroszok nem fogják megtámadni Ukrajnát, 2023 februárjában pedig azt, hogy megvédi a gyermekeinket - aztán év végén kijött egy adat, hogy 2010 óta a háromszorosára nőtt a súlyosan szegény gyerekek aránya hazánkban, és az 5 év alattiak közül ma már annyian éheznek, mint amennyi Eger összlakossága.
A magyar kormányfőhöz képest a klímakutatók olyan pontosak, mintha nem is a jövővel, hanem a múlttal dolgoznának. És mégis, a népesség nagyjából 50 százaléka – jórészt ugyanazok, akiknek pont megfelel az orbáni pontosság – alusisakos idiótáknak tartja őket.
Ez az igazi rejtély. Meg az, hogy mihez kezdünk akkor, ha a „biztonsági” másfél fok után a visszafordíthatatlansági határt jelentő két fokot is átlépjük. Mert hogy mi lesz a következmény, azt a tudomány szintén idejében jelezte. Csak mi akkor is épp az ügyeletes Orbánokra figyeltünk.