Mindig elcsodálkozom, ha egy kutya látványától rettegő kutyatulajdonossal találkozom. Ezek a többnyire valami ölebet pórázon maguk után rángató gazdik pláne halálra rémülnek, ha egy másik kutya oda is szalad hozzájuk, esetleg még valami hangot is kiad. De ha csak simán elsuhan mellettük, mint a minap a mi nagy testűnek éppen nem mondható keverékünk, akkor is teljesen ki vannak borulva. Mert mi az, hogy más kutyája, miután az úttest szélén, a fenekén ülve kivárta a zöld lámpát, a futás vezényszóra egyszer csak futásnak ered, egyenesen a parkba, miközben ők a park adta szabadságot gondosan elkerülve pórázon sétálnak? És mi van, ha a másik kutya megtámadja az ő kutyáját? - Pórázra kéne venni! A tiédet, úgy látszik, még nem kapták el! - üvöltötte felém a nő, s közben rémülten rángatta maga után a történtek kapcsán amúgy füle botját sem mozgató szőrgombolyagot.
Pedig bizony megtörtént már, hogy a kelleténél vehemensebben, csaholva rontottak rá más kutyák az enyémre. Ő ilyenkor tette a dolgát: felmérte az erőviszonyokat és vagy beleállt vagy befeküdt, legrosszabb esetben elszaladt. De a legtöbbször játék lett a vége, hiszen a kutyák alapvetően ismerkedni, játszani szeretnének egymással. Szőre szála pedig egyik esetben sem görbült, hiszen nem volt rajta póráz, ami akadályozta volna, hogy úgy viselkedjen, ahogy egy kutyának kell.
Persze póráz nélkül elvileg tilos sétáltatni a kutyát. Helyes, a kutyák viselkedését alapvetően értelmezni nem tudó kutyatartók alapvető vezényszavakra nem hallgató ebeket ne is engedhessenek csak úgy szabadon. Sőt, ezek hiányában kutyát ne is lehessen tartani. Aki kutyát szeretne, tanulja meg az ebek alapvető igényeit, jelzéseit, viselkedési szokásait, és tanítsa meg kutyájának minimum az ül, marad, hozzám utasításokat.
A mi kutyánk hat éve azt sem tudta, hová futkorásszon buzgalmában, amikor a kutyaiskola első, bemelegítő feladataként szabadon engedtem, majd megpróbáltam behívni. Nem volt benne biztos, ki is a gazdája, hiszen pár nappal korábban fogadtuk örökbe – Pápán egy madzaggal a nyakában tekeregve találták a Gróf utcában. Pár hét múlva négyesre vizsgáztunk. Azért csak négyesre, mert előtte a kutyaovisok szalonnadarabkákkal szórták tele a pályát, amit ő szívesen feleszegetett volna, de tudta: nem szabad. Ettől kissé meghasonulva, farkát leengedve csinálta végig a vizsgafeladatokat. A vizsgaelnöknek pedig ez is fontos volt: boldogan teljesíti-e gazdája utasításait a kutya vagy sem. Az egykori kóbor eb ma mágnesként követ mindenhova, apró kézmozdulataimra is reagál, de legfőképp a tekintetemet, a hanglejtésemet lesi, az a fő kapocs közöttünk, nem a póráz.
Korom Gábor kutyaszakértő szerint a kutya tükröt tart elénk, viselkedését a mi viselkedésünk határozza meg, s a mi feladatunk, hogy az ő visszajelzéseiben olvassunk és változtassunk, ha szükséges. Magyarország vezetői is kezükbe vehetnék olykor a tükröt. Talán meglátnák benne, miért egyre több az olyan ember és kutya, akik pórázon rángatva, a félelemtől reszketve acsarkodnak, ha szabadon kószáló fajtársaikkal találkoznak.