Az RTL reality-produkcióit olykor altatónak is lehet használni, a TV2 show-jait azon reményünk megerősítésére, hogy nem is vagyunk olyan hülyék, a „köztévé” egypólusú vitaműsorai agytompítók, az ATV véleményvilága egyre inkább csak kellemes buborék. De a Kráss Kontent műsoraiban egyelőre nem lehet csalódni! Ne keressék a tévécsatornák között! Egy fiatal műsorkészítő csapatról van szó, amely a fiatal műsorkészítőkhöz illően a neten, a YouTube-on keresi a nyilvánosságot, a magas nézőszámot. Márky Anna és Gabnay Máté első nekilendüléseibe még csak belebotlottam témakereső böngészés közben. A Sávlekötő még „csupán” egy friss hangvételű zenei műsort indított el Lil Frakkal, a népszerű rapperrel, de az Egy asztalnál szerkezete már komoly kreativitást jelzett, és nem egyszerűen megújította, hanem demokratizálta a közéleti témák megvitatását ellentétes értékeket képviselő, tájékozott civil szereplők beszélgetéseivel.
A csapat új műsora, a Collabor újabb jelentős előrelépésként üdvözölhető.
Technikailag is, bár az előző produkciók már világosan jelezték, a felkészültség, a vizuális fantázia megvan, kibontásának szintje költségvetés kérdése. Ám igazán ezúttal is a tartalom és a szerkezet lenyűgöző.
Kezdetben talán csalódottan lebiggyesztjük a szánkat, úgy tűnik, az alkotók az első sikerek után máris belépnek a médiakommerszbe, és afféle alternatív hangú, de keményen kereskedelmi netcsatorna kialakítására tesznek kísérletet. A Collabor lényegében egy reality verseny, amelyben egy ismert cég keres valamely márkájának marketingjéhez jól használható influenszert. A jelentkezők nem kispályások a közösségi médiatérben, legalább százezres TikTok- vagy Instagram-nézettséget illik felmutatni. A cég képviselője bemutatja nekik a terjeszteni kívánt márkát (az első két részben a Telekom egy programajánló alkalmazással, míg az Instax új fényképezőgéppel állt elő), amelynek népszerűsítésére két óra alatt el kell készíteniük egy videót. Közben a zsűri velünk együtt ismerkedik eddigi munkáikkal, és azok alapján felállít egy előzetes sorrendet. A elkészült videók minősége természetesen módosíthat ezen. Hatból hárman jutnak be a külön adásként jelentkező döntőbe, ahol egy kidolgozott videoprogramot kell előadniuk, amellyel erősíthetik a márka bevezetését. Az értékelések, mérlegelések után a cég képviselője dönt a győztesről, aki egymillió forintos együttműködési szerződéshez jut.
A zsűri itt is abszolút szakmai, részben topnépszerű influenszerek alkotják.
Whisper Ton és Kőnig Anna milliókat vonzó hatásának titkát én már aligha fogom tudni megfejteni, a „veterán” Szirmai Gergelynek az Oppenheimer filmről készült videóját viszont a filmkritikus kollégáknak is ajánlom. Rajtuk kívül a műsor kialakításában is résztvevő két reklámügynökség, a Feat Agency és a Mito Creative valamelyikének munkatársa (Persely Tomi vagy Hadacs Bálint) és a márkacég képviselője vesz részt az értékelésben. Amit nem intéznek el a hasonló show-kat jellemző pár lelkes felkiáltással, udvarias közhelyekkel bíráló mondatokkal. Sok oldalról vizsgálják a versenyző képességeit, erényeit, gyengeségeit, mindvégig szem előtt tartva, mennyire hasznosítható médiaszemélyiségük egy marketingfeladatban. Így egyáltalán nem biztos, hogy a választás automatikusan a legvirtuózabb influenszerre esik. Mindeközben az idősebb néző úgy érezheti, egy új nyelvvel ismerkedik. Röpködnek az angolból vett üzleti és influenszeres kifejezések, fogalmak, a műsorkészítőket dicséri, hogy a leginkább bicskatörők jelentéséről ismertető inzertet helyeznek el a képen.
A nagy mutatvány, hogy mindez még egy kultúrsznob számára sem igazán idegesítő. Az első húsz percben még biztos gerjeszt idegenkedést, „na, ezek is eladták a lelküket”, „undorító reklámvilág” reakciókat. De miután az alapszituáció, amely lényegében egy szakszerű álláspályázat, egyáltalán nem mesterkélt (nem álhidat kell eszkábálni, celeb szerelmét elnyerni, gyilkost játszani), a zsűri a dolgát végzi, és nem az eszét játssza, egyre nagyobb érdeklődéssel hagyjuk magunkat bevezetni a netes platformok, a influenszerkedés, illetve a marketing világába. Megérthetjük, mi ezeknek a formáknak a funkciójuk, milyen elemekből, milyen szempontok szerint építkeznek. A Collabor nagy erénye, hogy realitásként elfogadja, piaci-fogyasztói világban élünk, próbálja megérteni ennek működését, mégsem kritikátlan képet sugall róla. Az adásokat nézve úgy merülnek fel kérdések vele szemben, hogy közben egyértelmű, ez ma a mi világunk, és a mindennapokban mi sem lázadunk ellene. Fogyasztunk, mint állat, bolyongunk szépen a piaci működés útvesztőiben. Ez az izgalmas, valóságot elfogadó, önironikus valóságkritika egyébként sok népszerű influenszer munkáiban is visszaköszön, Menő tárgyakat, ételeket, divattrendeket mutogatnak, örömmel, birtoklásuk vágyával, de ügyetlenkedve, szégyenlősen, (ön)kritikusan. Ez jutott nekünk, tudjuk is élvezni, de valami nem stimmel. Egy fiatal nemzedék őszinte életérzése. Világlátásunkat formáló, progresszív kultúra születhet belőle.
