- Bereczk Imola: Mint a mesében

A buszmegálló esőtől tekintélyes méretűre nőtt fagyalbokrai mögül egyszer csak kilépett egy nőstény berber oroszlán. Hatalmas mancsai hangtalanul, puhán simultak a széttöredezett betonra. Megállt. Felemelte mellső lábát, ráhajolt a tappancsára, és a fogával kitépte a szőrébe ragadt cigarettacsikket, majd jó messzire köpte. Dühében káromkodott egy ízeset.
Hamarosan újabb nőstény érkezett a szemközti bokrok alól, majd még három követte. Nyugalom honolt az utcán.
A falka letelepedett az egyik épület árnyékában, de még hosszú percekig méltatlankodtak a rejtekhelyükön látottak miatt:
– Mi az a sok fehér cafat, amiben tehén teje volt? Vékonyabb, mint a bőr, zsírosan csúszik, és nem enged, bármi történjen – bődült el a legnagyobb.
– Az legalább nem szúr! A szilánkosra törő csontok jobban zavarnak. Napokig sajog a talpam, ha véletlen belelépek – replikázott egy másik. – A sok növény között nem mindig veszem észre, ha nem csillan meg rajta a napfény.
– Szerintem az nem csont, hanem valami más. Inkább ne próbáld megrágni!
A többiek helyeseltek, sóhajtoztak. A meleg azonban lassan elbágyasztotta a ragadozókat.
Nem jött a busz, más jármű sem közeledett, feltűnt viszont egy kis termetű szíriai vadszamár. Lassan haladt, útközben lelegelte a járda repedései közül feltörő disznóparéj virágát és macskamentát. Elégedetten állapította meg, hogy egy ideje nem allergiás egyikre sem. Rágcsált békésen, majd távolabb meglátott más finom falatot, és odaszaladt. Amint jóllakott, egy szivárgó rozsdás tűzcsap felé vette az irányt, és jóízűen lefetyelt az alatta összegyűlt tócsából. Farkával időnként legyintett egyet, hogy a metálfényű őscsótányt, aki a farán napozott, elhessegesse. A szamár hirtelen megmerevedett. A víz mellett egy napozó Costa Rica-i aranyvarangy fújta fel magát. A füles megörült, eddig csak északi gyomorköltő békával hozta össze a sors. A csapathoz odakúszott egy tudálékos alpesi gőte. Percekig szajkózta, hogy amióta egy bealgásodott szökőkút mélyén karibi barátfókát látott ezüstpisztránggal összebújva, azóta úgy gondolja, minden megtörténhet.
Kis idő múlva felbukkant egy barbadosi mosómedve. Boldogan újságolta, hogy önkiszolgálták magukat, és családostul beköltöztek a közeli mosodába, az emeleten pedig pár napja rövidfarkú denevérek lógnak. Ha megnyomnak egy gombot, körbeforognak a ringlisplílen. Nagyon élvezik, pár percenként újraindul a manézs. A sarkon eközben átvágtatott egy kvagga Afrikából, hogy összefusson a túloldalon egy vietnámi orrszarvúval. Régi ismerősként üdvözölték egymást, és gyorsan eszmét cseréltek az idepottyanásuk előtti kapkodásról. A kvagga szégyellte magát. A nagy sietségben ugyanis otthon hagyta a csíkjai felét, így csak egy alulöltözött zebrának érzi magát. A rinocérosz a szarvát vesztette el, amikor rátört egy csapat zajos kétlábú.
Ekkor azonban váratlan dolog történt. Az utca végén megjelent egy rózsaszín unikornis. Az oroszlánok felkönyököltek, a szamár is abbahagyta a kérődzést, még a csótány is felemelte a fejét. A varangy szája tátva maradt, meglepetésében oldalba bökte a gőtét. Az orrszarvú közelebb lépett, hogy megszemlélje az unikornis szarvát. Biztos volt benne, hogy nem valódi.
– Hát te honnan érkeztél? – kérdezte tőle.
– Hogyhogy honnan? Őslakos vagyok, mindig itt éltem – válaszolta dölyfösen az unikornis.
– De hol vagyunk? – tápászkodott fel az oroszlán.
– A képzeletben. De miért telepedtek át ennyien? – csodálkozott az unikornis. – Csupa szemét minden, nem olyan vonzó, mint régen.
– Nem tudom. Jött néhány terepjáró, zöld kezeslábasba bújt hangoskodók. Durrant valami, felfordulás kerekedett, aztán itt ébredtünk – panaszolta az oroszlán.
A többiek sem értették, mi zajlik. Egyik nap elaludtak az élőhelyükön, a következő nap már itt találták magukat. Tanácstalanul értekeztek. Az unikornis csak hallgatta őket, majd felnyerített.
– Hiszen ti kihaltatok, pupákok – vihogott, majd csócsált kettőt, és fújni kezdte pink rágógumiját.
A rinocérosz lefagyott az orcátlanság láttán, a kvagga lehuppant csíktalan tomporára. A mosómedve előbb csak a kezét tördelte, majd nem bírta tovább, és a denevér hónaljába fordulva zokogott. Az oroszlánok egymásra meredtek.
A vezérnőstény felállt, odalépett a rózsaszín egyszarvúhoz, és rácsapott a lassan növekvő rágógumigömbre.
– Ez csak mese, te rosszindulatú patás! – bődült el az állatok királyának fővadásza.
Az ütéstől az unikornis azon nyomban szörnyethalt.
A berber oroszlán pedig még sokáig szitkozódott, és szedegette mancsáról a tuttifrutti illatú ragacsot.