Aki élt a kilencvenes években, az tudja jól, hogy a korszak számos izgalmat kínált, mind divatban, zenében, filmekben, technológiában és a képzőművészetben is. Utóbbi területet járja körül a Magyar Nemzeti Galéria TechnoCool című kiállítása, mely a bemutatott műtárgyak mellett azok társadalmi és kulturális kontextusát is vizsgálja. A látogató éppen ezért kettős élményben részesül: nemcsak a művészeti tendenciákról kap képet, de megannyi pop-kulturális történésről is.
A TechnoCool ezért rövid történeti áttekintéssel indít, avagy felsorolja a korszak meghatározó fordulatait. A teljesség igénye nélkül szó esik az 1989-es határnyitásról, Nagy Imre és mártírtársainak újratemetéséről, a berlini fal leomlásáról, a Magyarországot elhagyó utolsó szovjet katonáról, az Európai Unió 1992-es megalakulásáról, míg a technológiai újításokkal kapcsolatban a CD- és DVD-lemezekről, illetve a Mars Pathfinder nevű űrszondáról. A bevezető a pop-kultúrát illetően olyan meghatározó filmeket említ mint az 1991-es Terminátor 2. – Az ítélet napja vagy az 1999-es Mátrix című sci-fik, de még a 1993-as Doom nevű lövöldözős videójátékot és az 1996-ban Japánban piacra dobott Tamagochi nevű első virtuális háziállatot is említi.
A tárlat emellett kitér a zene a korszakban játszott szerepére. Minden teremben egy adott műfajról olvashatunk, és akár belehallgathatunk a számokba is. A kiállítás az underground hangzásról kiemeli, hogy abban a szövegek lényegi szerepet kapnak, akárcsak a korszak képzőművészetében, míg a drum’n’bass esetében a számítógéppel generált bonyolult ritmusokat emeli ki, melyek kiterjesztették a zenészek lehetőségeit akárcsak a képzőművészeknél a képalkotó szoftverek.
A tárlat a kilencvenes évek tendenciáinak előzményeire is koncentrál, kitérve a neoavantgárd generációra, melynek tagjai tanárokként erősen hatottak a pályakezdő fiatalokra.
Emellett inspirációként említi a posztmodern filmművészetet is, melynek egyik hazai képviselőjétől, Bódy Gábortól a tárlaton láthatunk is két kísérleti rövidfilmet – az 1985-ös Eurynomé tánca című videóklipben megfigyelhetjük, hogyan születik meg az emberiség az istennő mozdulataiból.
A kiállítás nagy része a korszak főbb művészeti tendenciáira fókuszál. Kiemeli például a képeken elhelyezett szövegek szerepét, melyek elterjedése összefüggésbe hozható a köztereken „burjánzó” feliratokkal és reklámszövegekkel, melyekre az alkotók ironikusan is reagáltak. Láthatjuk Sugár János Fényújság című munkáját, mely 1993. november 3. és 30. között volt látható a Blaha Lujza téri Hírlapkiadó-székház tetején. Más fényreklámokkal ellentétben a szöveget mindennap csak 17.15 perckor lehetett megnézni ötven másodpercig. Először az jelent meg rajta, hogy „Dolgozz ingyen, vagy végezz olyan munkát, amit ingyen is elvégeznél”, majd olyan mondatok következtek, mintha a művész éppen felötlő gondolatait látnánk a táblán.
A testtel és identitással foglalkozó szekció olyan alkotásokat mutat be, melyek a kilencvenes években a külsőségekre fókuszáló reklámokra reagáltak kritikusan. Láthatjuk például Nagy Kriszta Tereskova 1998-ban a Lövölde téren kiállított óriásplakátjának kópiáját, melyen a művész fehérneműben pózol, mellette pedig a mű címe olvasható: „Kortárs festőművész vagyok”. A kép kritikát fogalmaz meg a képzőművészettel kapcsolatban, mivel a korszakban úgy vélték, nem lehet kortárs műveket eladni.











Infó
TechnoCool
Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében (1989-2001)
Kurátorok: Harangozó Katalin, Major Sára, Petrányi Zsolt, Tarr Linda
Magyar Nemzeti Galéria
Budapest, I. kerület, Szent György tér 2.
Megtekinthető február 11-ig