Katival egy régi kolléganőm által ismerkedtem meg, akivel nemcsak a születésnapunkon, hanem a keresztnevünkön is osztozunk. Novemberi lányok vagyunk, és egy napon ünneplünk Ady Endrével, az egyik legnagyobb magyar költővel. Sándor Tünde barátnőm az idén ezen a napon annyit kért az ismerőseitől a Facebookon, hogy ha tehetik, menjenek el az INSPE boltba, és lepjék meg magukat Kati alkotásaival. Megszületett bennem is az elhatározás, hogy szeretném Katit megismerni, és magamat egy táskával meglepni.
Egy esős, szeles napon baktattam a XIII. kerületben. Újlipótváros az a kerület, ahol még megtalálható egy letűnt korszak polgári életének sokszínű eleganciája, egy csipet bohém időtlenséggel fűszerezve. Többek között Ady Endre is lakott a kerületben, rövid ideig a Visegrádi, majd a Hegedűs Gyula utcában is. Ez utóbbiban haladtam, s az utam a Gogol utcába vezetett. Benyitottam a kicsiny üzletbe, ahol minták, színek, frissen vasalt anyagok illata rohant meg, miközben Kati az üdvözlésemre sietett.
Gyönyörű portékákat láttam mindenfelé. Ékszerek, válltáskák, hátizsákok, horgolt mackók, uzsonnás zsákocskák, kötött kis csizmák, Télapók, itt-ott egy szaloncukor, még kicsit megbújva az ünnepek előtt.
A háttérben varrógép, az előtérben egy kis asztalka, ahova leültünk Katival, és elkezdett mesélni.
– Tudod, először fülbevalók készítésével foglalkoztam. Nagyjából hat évvel ezelőtt a lányom egyik iskolatársának anyukája felfigyelt a munkáimra. Ő lett az első befektetőm. Támogatta az anyagbeszerzést, én elkészítettem az ékszereket, együtt jártunk vásárokba és értékesítettük a termékeket. Aztán elkezdtem táskákat is varrni, és voltak rendezvények, ahol a táskák kelendőbbek voltak, mint az ékszerek. Egy barátnőm, Hunyadi Nóra mondta nekem, hogy a Remény illik hozzám, latinul pedig szép csengése van, így lett ez a bolt neve. Olyan inspiráló. Logóm is van. Olyan, mint egy hópihe – mutatja Kati, aki már gyerekkorában is nagyon szeretett anyagokkal foglalkozni és varrogatni. – A családunk Monoron lakott, és nálunk senki nem tudott varrni, úgyhogy magamtól tanultam meg mindent. Beiratkoztam varrónőképző iskolába is, ahová két évig jártam, de félbehagytam, mert sokan voltunk testvérek, majd egy tucat éhes száj, és hát kellett otthonra a pénz. Aztán a leadott fizetésemből kaptam zsebpénzt, amit én mindig félretettem, ebből vettem magamnak egy varrógépet. Kezdetben rongyokból varrogattam, vagy ruhákat alakítottam át. Viszont a sütőiparban helyezkedtem el akkoriban, és legalább húsz évig dolgoztam pékségekben, cukrászdában.
Gyerekkori álomból bolt
– Már elváltam az első férjemtől, és volt két nagy lányom, Szilvi és Elvira, mikor egyszer egy ismerősöm elhívott Pestre. Így ismerkedtem meg a második férjemmel. Utána költöztem fel a fővárosba. Ennek már 22 éve. Van két gyönyörű gyermekünk, Lali és Barbi, de a férjem itt hagyott minket 2021-ben. A Covid szinte egyik napról a másikra magával ragadta. Akkor halt meg az édesanyám is. Alig három nap különbséggel. Az nagyon nehéz időszak volt számunkra. Rengeteg leírhatatlan fájdalmat éltünk át a gyerekekkel. De most itt van nekem a bolt. Négy gyermekemből kettő még kiskorú, őket is tisztességgel szeretném felnevelni.
Nekem gyermekkori álmom volt ez az üzlet, és hálás vagyok, hogy megvalósult.
Már régóta itt lakunk ebben a kerületben, és nagyon sok embert ismerek. Az egyik ismerősöm hívta fel a figyelmemet arra, hogy az önkormányzattól lehet bérelni üzlethelyiséget. Nekem ez megtetszett. Mivel sok jó ember vesz körül, ezért rengeteg segítséget kaptam. Valaki festéket hozott, valaki kifestett, valaki lépcsőszegélyt hozott, valaki a helyére illesztette, valaki linóleumot hozott, valaki lerakta, egyszóval rengetegen tettek hozzá a bolthoz, a rokonaim, barátaim egyaránt. Utánajártam az engedélyeknek, és mindent hivatalosan elintéztem. Most pedig itt vagyok. Bérlem a helyet havi 50 ezer forintért az önkormányzattól – mondja Kati, ám mostanra ezt az összeget előteremteni is küzdelmessé vált számára.
– Kezdetben sajnos silányabb minőségű anyagokat vásároltam, mert csak azt engedhettem meg magamnak. Akkoriban a felújításra, a bolt csinosítgatására koncentráltam. Ugyanis az első év nagyon nehéz volt. Sokszor úgy éreztem, hogy csak viszi a pénzt az egész. A második év viszont már sokkal reménytelibb volt. Egyre többen jöttek. Mostanra tízezer követőm van a Facebookon. Úgyhogy csak nagyon jó minőségű anyagokat vásárolok, és külföldről rendelek. Inkább kevesebbet veszek, mert nem szeretek pazarolni. A maradékot is összegyűjtöm, és leadom egy nagyobb ruhaüzletláncnak. Van egy kedves anyagmárkám, már régóta tőlük rendelek. Sokszor meglátok náluk egy anyagot, és már a szemem előtt van a táska, amit megvarrok majd belőle. Egy anyagból sem készül sok darab, mert nem szeretek tömegcikkeket gyártani. Inkább a minőséget kedvelem. Inkább többször megvarrom a pántokat, mintsem leszakadjon. Erre mindig nagyon ügyelek – hangsúlyozza Kati, majd meg is mutatja nagy szeretettel és gondossággal készített saját termékeit.
– A hátizsákokat és a kenyeres zsákokat nagyon szeretik. Az állatmintás darabokat a felnőttek ugyanúgy keresik és hordják, mint a gyerekek. A rókás, a dinós is nagy kedvenc. A kicsiknek a tornazsákjaim tetszenek a legjobban, mert belülre is varrok nekik zsebeket például a zsebkendőknek, és a pántokat is masszív zsinórból, dupla rávarrással készítem, hogy véletlenül se foszoljon szét. Arra törekszem, hogy tartósak maradjanak a munkáim, amik sok évet kiszolgálnak a tulajdonosának. A táskákat, neszesszereket inkább a hölgyek keresik. Ha valaki bejön a boltba, és van elképzelése, akkor megmutatom neki a szabad anyagaimat, amelyekből válogathat, mert ezek az anyagok vízhatlanok, bírják a strapát.
Arra törekszem, hogy egyedi, változatos darabok kerüljenek ki a kezem közül, hiszen az emberek is olyan sokszínűek. Én azt szeretném, hogy a munkáim által vigyék a jó híremet
– mondja Kati, akinek személyes kedvencei a rombuszmintás anyagok, mert rengeteg játékosság és lehetőség van bennük a színek miatt.
Vágyak és küzdelmek
Segítői most is akadnak, a nagyobbik lánya, Szilvi az online dolgokban segít, a húga pedig megcsinálja a szabást, bélést vasal, ha kell. De a tervezés, a kialakítás továbbra is Kati feladata. Szeretne egy külföldi webshopot létrehozni, és ha akadna valaki, aki ebben tudna segíteni, azért nagyon hálás lenne. – Ha még nagyobbat merek álmodni, akkor szeretnék majd varrónőket felvenni, akik az irányításom és a terveim alapján készítenék el a termékeket, és boldog lennék, ha a nagyvilágba is eljutnának a táskáim – mondja mosolyogva. Csakhogy vállalkozóként létezni ma nagyon nem egyszerű, Kati pedig egy műtét miatt több hétre kiesett a munkából.
– A rokkantnyugdíjam és az özvegyi támogatás havi 70 ezer forintot tesz ki, ehhez jön még az árvasági támogatás, ami nem nagy összeg.
Nekünk ez a bolt a megélhetésünk. Nagyon sokszor osztani, szorozni kell, hova teszem a pénzt.
Tudod, én 2007 óta vagyok beteg. Lali fiam egyéves volt, amikor először diagnosztizáltak nálam daganatot a nyirokcsomóban a nyakamnál. Akkor eltávolították, lefogytam 90 kilóról 48-ra. Egy évig kaptam sugárkezelést. Aztán újra várandós lettem, ráadásul nem is gondoltam én ezzel. Amikor a rendszertelenség miatt elmentem nőgyógyászhoz, akkor csak annyit kérdezett: Tudja maga, hogy terhes? A negyedik gyermekemmel voltam 20 hete várandós, és észre sem vettem, mert azt gondoltam, hogy a kezelések okozzák azt, hogy a testem nem megfelelően reagál. De tudod, mit? A terhesség rendbe hozott. A gyermek makkegészségesen jött a világra, és valahogy regenerálta a szervezetemet. Jobbá alakította. Egy időre.
Az első daganat megjelenése után hat évvel a másik oldalt alakult ki ismét egy Kati nyakában, újra megműtötték. 2017-ben a kisagyában is találtak egy csomót. Újabb kemoterápia következett, amivel visszazsugorították. – A rengeteg kemoterápiától tönkrement a fogsorom. Kaptam én műfogsort, de egy idő után elkezdett nyomni baloldalt. Azt mondták, elhalt ott egy csont. Igen ám, de elküldték szövettanra, és kiderült, hogy a rák újra átvándorolt a nyirokcsomóba. Ezt két hónappal ezelőtt műtötték meg. Látod, most még nem vagyok az igazi, de reménykedem, hogy most már vége, és végre koncentrálhatok a boltra, a varrásra, mert nekem ez a mindenem.
Egyelőre fűtés még nincs, csak egy hősugárzót kapcsolok be, hogy ne fázzak annyira. A mellékhelyiség sincs még elrendezve, még hiányzik a vécécsésze, de majd az is alakul.
Bízom benne, hogy egyszer minden a helyére kerül, és a varrott termékeim is gazdára találnak.
„Egy kicsit hozzá-rakhatom a szívemet”
– Mit üzensz a vásárlóknak a termékeiddel? – kérdem Katitól.
– Talán azt, hogy vigyél magaddal! Kísérjék az alkotásaim őket az útjaikon, örüljenek az étkezéseik során, amikor kicsomagolják a szendvicset az ökoszalvétából, legyenek boldogok a gyerekek, amikor tornaórára szaladnak a kis zsákjaimmal. Ezek mind örömteli dolgok, amikhez egy kicsit hozzárakhatom a szívemet. Én azt szeretném, ha mindenki találna nálam egy olyan darabot, ami örömet varázsol az életébe. Én keddtől péntekig 12–18 óra között, szombaton pedig 10–13 óráig itt vagyok a boltban. De az interneten is lehet követni, rendelni. A lányom intézi a megrendeléseket, segít a termékképek feltöltésében. Nem unatkozom, készülök az ünnepekre, és remélem, minden korosztály megleli nálam a személyes kis kincsét, ami a szíve csücske lesz.
