Valerij Zaluzsnij november eleji megállapítása, miszerint a közel két éve tartó háborúban patthelyzet alakult ki, meghatározó eleme lett a konfliktusról való gondolkodásnak. Jójárt Krisztián, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének (NKE SVKI) kutatója szerint az ukrán vezérkari főnök egy objektív helyzetképet tárt a világ elé, számos fájó hiányossággal, amelyek kimondásától az ukrán politikum régóta rettegett.
Kijevben tudták, ha kimondják, hogy „patthelyzet” van, amelynek feloldására nincs gyorsan kínálkozó lehetőség, arra az lesz a nyugati közvélemény reagálása, hogy akkor minek további támogatást adni Ukrajnának. (Ebbe kapaszkodik az amerikai Republikánus Párt, amely a kongresszusban akadályozza az Ukrajnának szánt újabb 61 milliárd dolláros támogatási csomag elfogadását – holott e támogatások 95 százaléka az amerikai hadiiparban kerül felhasználásra –, és a magyar kormány is, amely blokkolja az Ukrajnának 2027-ig nyújtandó 50 milliárd eurós európai uniós segély és 50 milliós katonai segítség folyósítását. – a szerk.)
Az ukránok csak technológiai fölénnyel győzhetnek, mert Vlagyimir Putyinnak nem számít az emberéletA probléma azonban ennél súlyosabb. – Amit Valerij Zaluzsnij leírt, az nem azt jelenti, hogy a háború dinamikája csökkenne – mondja Jójárt Krisztián. Hanem azt, hogy a háború jelenlegi karaktere, az elektronikai megfigyelő eszközökkel telített, nagyon átlátható harctér miatt nem lehet nagy csapatösszevonásokat végrehajtani, mert ezekre az ellenség jó eséllyel csapást tud mérni. Nyári ellentámadásuk kezdetén, miután kiderült, hogy egy nagy gépesített támadás nem működhet, az ukránok gyorsan váltottak, és megpróbáltak kis alegység szinten, tüzérségi előkészítés után fasorról fasorra menni előre. De gyorsan alkalmazkodott ehhez a fajta harctérhez az orosz hadvezetés is.
A nyugati támogatóknak ebből azt a következtetést kellene levonniuk, hogy ez egy ideiglenes állapot, amelyből ha nem sikerül az ukránoknak kitörniük, akkor a helyzet annak a félnek kedvez, amelyiknek több erőforrása van a mostani, felőrlő jellegű háborúhoz. Vagyis Oroszországnak, amely a tavaly őszi részleges mozgósítással és a folyamatos toborzásokkal orvosolni tudta a személyi állománybeli problémákat, a tüzérségi lövedékek égető hiányára pedig megoldást talált részben Észak-Korea és Irán szállításainak köszönhetően. Közben az Irántól kapott drónok oroszországi gyártása és továbbfejlesztése is beindult.
Mindent megbeszéltek az amerikaiakkal, aztán teljesen mást csináltak
Az elemző szerint az ukrán vezérkari főnök valójában azt üzente a Nyugatnak, hogy továbbra is támogatniuk kell Ukrajnát, hogy bizonyos képességek tekintetében olyan fölényre tehessen szert, melynek segítségével sikerülhet kimozdítani a háborút a jelenlegi felőrlésből. Ám közben a szövetségeseknek be kellett ismerniük, nem rendelkeznek olyan lőszer- és fegyverkészletekkel, amelyekből azonnal ki tudnák segíteni Ukrajnát, s hogy gyártási kapacitásaik növelésének jelentős átfutási ideje van, bizonyos fegyverek esetében akár két év is. Csak egyetlen példa a sok közül, hogy az Európai Unió a nyáron egymillió tüzérségi lőszer Ukrajnának szállítására tett ígéretet, de a bizottság elnöke, Ursula von der Leyen nemrég beismerte, hogy ebből 480 ezer darabot tudtak átadni vagy van éppen leszállítás alatt.
Annak, hogy a nyári ukrán ellentámadás nem hozta meg a kívánt gyors eredményt, számos oka volt.
Köztük az orosz védelmi vonalak, amelyeket az ukrán erők tavaly őszi Harkiv és Herszon megyei sikereit követően építettek ki a front teljes hosszában, masszív aknásítással párosítva, vagy az amerikai és az ukrán hadvezetés tagjai között a stratégiáról kialakult vita. A Washington Post két, nemrég közölt cikkének kicsengése szerint az ukránok nem azokat a terveket követték, amelyekben megállapodtak. Míg az ukránok szerint azok a tervek egyrészt nem voltak életszerűek, másrészt nem érkeztek meg a megvalósításukhoz szükséges mennyiségben a nyugati lőszerek, fegyverek, aknamentesítő eszközök.
Az amerikai elképzelés az volt, hogy egy nagy erőkoncentrációval egyetlen fő irányban kell gépesített manőverező offenzívát indítani – mégpedig a dél-zaporizzsjai fronton –, és gyors áttörést végrehajtani. Ez azonban a támadás legelején kudarcot vallott. Helyette az ukránok három helyen támadtak: északon a donyecki Bahmutnál, délen - az eredetileg tervezett főcsapás térségében - Orihivnál (Tokmak, Melitopol irányában), valamint a kettő között - a szintén donyecki Velika Novoszilkánál (aminek a kifutása Mariupol vagy Bergyanszk lett volna).
Az NKE elemzője szerint az ukránok is hoztak egy sor, valószínűleg rossz döntést: túl sokáig tartották Bahmutot, amelynek ostromából ugyan az oroszok sokkal nagyobb veszteséggel kerültek ki, de főként a Wagner Csoport által börtönökből toborzott elítélteket áldozták fel, míg Ukrajna jól kiképzett, harcedzett embereket veszített. Nem volt csapatszintű ukrán légvédelem, így az orosz Kamov 52-es helikopterek Vikhr rakétáikkal 9-10 kilométer távolságból ki tudták kilőni az ukrán támadókat. Az ukránok október közepén tudták először bevetni az Egyesült Államoktól kapott, nagy hatótávolságú ATACMS rakétákat, éppen orosz helikopterbázisok ellen, például Bergyanszkban és Luhanszkban.
Intenzívebbé válhatnak az ukrán energiahálózat elleni téli csapások
A frontvonal legforróbb pontja jelenleg a donyeck megyei Avgyijivka, ahol az oroszok október elejétől egy nagy gépesített előrenyomulással próbálkoztak, két-három héten át óriási veszteségekkel. Támadásaik azóta lelassultak, ám a legfrissebb jelentések szerint közeli eredménnyel kecsegtetnek. A rommá lőtt város elfoglalásának jelentősége mindazonáltal nem túl nagy, a bahmuti sikerhez mérhető. Az oroszok emellett gyakorlatilag a front teljes szakaszán támadásokkal próbálkoznak. „Bár a stratégiai szintű orosz percepció vélhetően az, hogy az idő nekik dolgozik, mert a nyugati támogatás el fog olvadni Ukrajna mögött, az oroszok mégis támadnak…” A politikai racionalitás e mögött nyilván az, hogy elnökválasztás lesz jövő március 17-én, és a posztért újra induló Vlagyimir Putyin addig szeretne valami eredményt felmutatni.
Enyhül az orosz nyomás a porig rombolt Avgyijivkán, tovább tart az állóháború a kelet-ukrajnai frontonA Dnyeper folyó keleti partján ősszel létesített ukrán hídfőállások egyelőre nem kecsegtetnek egy új támadás lehetőségével. Nagy sikernek tekinthetők viszont a krími kikötőkre, hajógyári dokkokra és a szevasztopoli orosz flottaparancsnokságra mért rakétacsapások, amelyekkel az orosz fekete-tengeri flotta képességeit erodálták és kikényszerítették fő erőinek átcsoportosítását Novorosszijszkba, biztosítva ezzel az ukrán gabonaszállítások útvonalát a Fekete-tenger nyugati medencéjében. Ezzel együtt megmaradt az orosz flotta csapásmérő képessége, mivel Kalibr cirkáló rakétáikkal Novorosszijszk térségéből is elérhető Ukrajna teljes területe.
A megmerevedett frontok miatt mindkét fél próbálkozik másutt is támadni az ellenséges célpontokat, ám rakétáik miatt az oroszok ebben is előnyt élveznek. Hírszerzési várakozások szerint az ukrán energiahálózat elleni téli csapások a tavalyiaknál intenzívebbek lesznek, miközben ukrán oldalon is megvan nyilván a szándék, hogy ezt valamilyen téren ellensúlyozzák, olyan „költséget” róva az oroszokra, amely elrettentheti őket ezektől a támadásoktól.
Válaszul arra a felvetésre, hogy a szövetségeseket Ukrajna folytatódó támogatására ösztönözhetik a hadiipari érdekek, Jójárt Krisztián felhívta a figyelmet, hogy a hadiipari és a stratégiai érdekek eltérhetnek egymástól. A nyugati fegyverszállítások ugyanis döntően a raktárkészletek „kisöpréséből” történtek, és e készletek feltöltése akkor is évtizedes fellendülést biztosít a hadiipar számára, ha az amerikai kongresszusban nem sikerül jóváhagyni az Ukrajna további katonai támogatását.
A stratégiai érdekek ugyanakkor egyértelműen Ukrajna támogatása mellett kellene, hogy szóljanak, mivel – ahogy arra december elején a Német Külügyi Társaság (DGAP) két elemzője figyelmeztetett –, a NATO-nak várhatóan 5-9 éve van felkészülni egy újabb orosz támadásra. Jacek Siewiera, a lengyel hírszerzés vezetője ennél is borúlátóbb volt, kijelentve, hogy „a keleti szárnyon lévő NATO-országoknak három éven belül fel kellene készülniük egy konfrontációra Oroszországgal”.
Létkérdés Ukrajna segítése, van, aki szerint a kelet-európai NATO-tagországoknak három évük van felkészülni a konfrontációra OroszországgalMég ha valószerűtlen is, hogy Oroszország támadást intézne bármelyik NATO tagállam ellen, az orosz haderő strukturális átalakítása egyértelműen azt tükrözi, hogy Oroszország egy nagyléptékű háború megvívására készül fel.
Ukrajna nem sakktábla
A patthelyzet, amelybe az orosz–ukrán háború Valerij Zaluzsnij ukrán vezérkari főnök szerint jutott, teljes kavarodást okozott elemzői körökben. Amerikai médiumok magas rangú washingtoni tisztségviselőkre hivatkozva arról cikkeztek, hogy már zajlanak a titkos megbeszélések az ukrán kormánnyal az Oroszországgal folytatandó béketárgyalásokról, beleértve azokat az engedményeket, amelyekbe Ukrajnának hamarosan bele kell egyeznie, cserébe bizonyos NATO-tagság nélkül is megadható biztonsági garanciákért. Ebbe az irányba hatottak a közelgő orosz és amerikai elnökválasztás előjelei is, de a tárgyalások lehetőségét ukrán és orosz oldalon egyaránt elutasították.
Mindazonáltal a vezérkari főnöknek sikerült ismét az ukrajnai hadszíntérre irányítania a nyugati döntéshozók figyelmét, amelyet Izrael és a Hamász október elején kirobbant háborúja nagyrészt magára vont, s Kijev és szövetségesei hozzáláthattak, hogy felülvizsgálják, miként vihető sikerre Ukrajna küzdelme az orosz megszállókkal szemben.
Az elemzők közül sokan, köztük Borisz Bondarev volt orosz diplomata a Moscow Timesban, ismét rámutattak, hogy Putyin orosz elnök Ukrajna elleni támadása valójában „a fennálló világrend alapjai ellen irányul”, s a Nyugatnak ennek megfelelő választ kell adnia.
Leonyid Kucsma volt ukrán elnök a minap arra figyelmeztetett, hogy az USA „az egész világ előtt elveszíti az arcát”, ha magára hagyja Kijevet. A Foreign Policy elemzői pedig a múlt héten azt írták, „az ukrajnai háborúval kapcsolatos sikeres amerikai stratégiának abból a felismerésből kell kiindulnia, hogy Moszkva nem érdekelt a harcok valódi beszüntetésében”.
Timothy Snyder, a Yale neves Ukrajna-kutatója a Guardiannek nyilatkozva azzal utasította vissza az Ukrajna szorult helyzetébe belenyugodni látszó elemzőtársakat, hogy utálja „a patthelyzet hasonlatot, mert a háború nem sakkjátszma”. A Nyugat igenis segíthet Kijevnek, ha „még öt királynőt dob a táblára”, vagyis Zaluzsnij iránymutatásai alapján továbbra is magas szintű katonai segítséget nyújt az ukrán győzelemhez.
A politikai realitások azonban ezt az optimizmust felülírhatják, tekintettel arra, hogy az amerikai republikánusok a jelek szerint belpolitikai célokért cserébe feláldoznák Ukrajna támogatásának folytatását, amit a magyar kormány is akadályozni igyekszik az Európai Unióban.
